Fontos kiemelni újfent, hogy az orosz hadsereg funkcionális öltözködési rendszere, szinte egy az egyben az amerikai hadsereg által bevezetett rendszer másolata.
Ennek megfelelően az öltözködési szintek is megegyeznek. A VKBO RATNIK rendszer hatodik rétege egy könnyű, szél és vízálló illetve légáteresztő gore-tex kabát.
Összehasonlítva az amerikai párjával, emlékeim szerint ez könnyebb és az anyagvastagságát tekintve vékonyabb is. A szabásukat tekintve viszont azonosak, ugyanis egyiken sem található külső zseb.
Egy dolgot kivéve, ez pedig a rendfokozati jelzés viselésére szolgáló tépőzáras vállszalagok. Ismeretlen okból az orosz VKBO egyenruhákon még mindig ragaszkodnak ehhez a megoldáshoz.
Két oldalt egy-egy rejtett villámzáras hasíték található, aminek segítségével a kabát alatt viselt további rétegekhez lehet hozzáférni. A hasítékokat úgy helyezték el, hogy védő vagy málhamellény viselésének esetén is elérhetőek legyenek.
Hála istennek a gallér nem merevített, egyáltalán nem zavaró a viselése és nem akadályozza a fej mozgását sem. A vállszalag mentségére legyen mondva, hogy nagy mértékben belesimul a kabát vonalába és nem áll el attól.
Az ujjak mandzsettái belül gumisak, és tépőzárral állíthatóak. A derék alatt a kabát vonalába, két oldalt, további gumi fut végig, aminek a meghúzásával magunkra igazíthatjuk azt.
Az alkaron a könyök felső vonaláig koptató réteg fut végig. Az anyagáról hasraütésre azt mondanám, hogy valami nagyon vékony “200”-as nylon vagy cordura jellegű anyag.
A csuklyát nem sisakon való viselésre tervezték, viszont van rajta szemernyő. Külön a méretét nem lehet állítani, viszont összébb lehet húzni az áll vonalában lévő két feszítő segítségével.
A képeken látható példány keveset használt, újszerű állapotban van. A gore-tex jellegű réteg hegesztései megfelelő állapotban voltak. Az anyag egyébként első látásra teljesen megegyezik az amerikai kabátokéval.
A kabát könnyű, több réteggel együtt való viselésre tervezték. A súlya egyébként 400 gramm. Ennél fogva könnyen elcsomagolható, a málhába könnyen bepakolható.
Más kérdés, hogy a vékonyabb és a könnyebb anyag okán az élettartalma jóval kevesebb lehet. Illetve a pontos beszerzési árát nem ismerem, de a civil piacon egy teljes szetthez 40 000 Ft. környékén lehet hozzájutni.
Jól bevált megoldásokat nem szégyen ellesni, de kicsit meglepő az a pontosság ahogy a teljes ECWCS-t átültették a saját ruházati rendszerükbe, és nem rosszul. Tehát a minőségét tekintve nagyon sokkal nem tűnik rosszabbnak ez a kabát, az amerikai megfelelőjéhez képest.
A kabátért köszönet COFI-nak!
Utolsó kommentek