2008-ra az IED-k másodlagos hatásai közül, a lánghatást ellensúlyozandó, a Tengerészgyalogság is rendszeresítette a maga lángálló ruházatát, aminek a FROG (Flame Resistant Organizational Gear, tűzálló szervezeti(?) ruha) nevet adták.
Iraki tapasztalatok alapján, ahol kiderült az IED-k egyik kellemetlen mellék hatása, hogy ha egy felrobbantott jármű személyzete a robbanást túlélte, a keletkező tüzek még így is súlyos sérüléseket okozhattak.
Emiatt eleinte a légijárművek személyzete által is viselt Nomex pilóta overált kezdték el hordani, azonban ez egy zárt, és nem a harcoló katonák igényeit kielégítő öltözet, amit egyáltalán nem erre találtak ki.
A FROG több darabból áll, de gyakorlatban javarészt csak az alsó-felsőt szokták hordani. Emellett azonban áll egy tűzálló kámzsából, combat shirtből, hosszú vagy rövid ujjú pólóból, kesztyűből és nadrágból.
A felső ruha ujj részeinek szabása megegyezik a korábban bemutatott gyakorló ruháéval. A vállnál található zsebeken a négyzet alakú tépőzár alapból rajta van, amire IR négyzet kerül fel. Ez az éjszakai azonosítást segíti elő, ugyanis éjjellátóval rápillantva fényesen világít.
A combat shirt zipzáros, kör alakú gallérral rendelkezik. A Crye (multicam feltalálója) és a Propper gyártja. A két változat között csupán annyi különbség van, hogy a Crye a zipzárt a képeken látható módon, a vastagabb anyagba varrta bele, míg a Proppernél ez nincs meg.
A combat shirt ujjait a gyakorló ruhán már látott gombos megoldással lehet a csuklónkhoz igazítani. Az ujjak szabása egyébként ahogy már írtam megegyezik a gyakorló ruháéval, ugyanúgy megtalálható rajtuk a könyök erősítés is.
A felső rész bal oldalán található egy címke, amiben egy béka látható, a ruha megnevezése és természetesen a Tengerészgyalogság logója.
A ruha hátoldalán található a címkéje, ami feltünteti a szokásos alapdolgokat, hogyan mossuk és hogyan ne szárítsuk, illetve a ruha anyagát. Ebben az esetben is, a ruha ujjai DryFire és DryRelease tűzálló anyagokból, míg a vékonyabb középső része 82% „modacriylic”-ből, 15% „tencel”-ből és 5% ezüstből készült.
A felsőrész anyagában számomra a legzavaróbb a középső része, ami egyáltalán nem olyan kellemes tapintású mint az ACS vagy az UBACS esetben. Egyszerűen olyan érzésem van tőle, mintha egy TSZ takarítónőjének lehasznált NDK-s pólója lenne rajtam.
Ezenfelül viszont jól ellátja a feladatát. Mellény alatt viselve melegebb napokon is szárazabb marad az ember más zubbonnyal összehasonlítva, illetve hideg és erős szélben is megszárad pillanatok alatt.
Gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy a mellényt levéve kb 5-10 perc alatt teljesen száraz lesz. Ennek az előnyeit és komfort érzetet javító tulajdonságát remélem nem kell ecsetelnem.
A combat shirt mivel vékonyabb egy kicsit, a mellényt utána kell állítani. A kialakítása tökéletessé teszi a lövedékálló mellényekkel való viselésre. Azonban a vékonyabb anyaga okán huzamosabb használat során bizony jobban kitud kopni és szakadni mint más hagyományos gyakorló ruhák.
A FROG mára teljesen alapfelszereléssé vált a sivatagi terepen szolgálatot teljesítő Tengerészgyalogosok számára, azonban nem szabad elfelejteni, ezt a felszerelést golyóálló mellényhez és sivatagi körülmények közé találták ki!
Utolsó kommentek