Az amerikai haderőnemek közül a Tengerészgyalogság az, amelyik a személyi felszerelések terén az utóbbi években viszonylag jó döntéseket hozott.
Bár a négy haderőnem közül hírhedten a Tengerészgyalogságnál a legnehezebb a ruházati anyag cseréje, mivel még egy lyukas camelbak-re is simán rámondják, hogy az amúgy még teljesen jó és nem kell cserélni.
Jelenleg a Tengerészgyalogságnál két védősisak van rendszerben. Az egyik a korábbi PASGT utódja az LWH, ami sajnos az előd negatív tulajdonságait is örökölte.
A másik a MICH sisak, amit alapvetően a különleges alakulatok használnak, viszont mivel a haderőnem beszállt az ECH programba, ezért a könnyebb megszokás miatt az ACH-t is átvették.
A porvédő szemüvegek „divatja” lecsengett már, de az ESS NVG szemüveg továbbra is az „alap készlet” tartozéka. A kiképzésének köszönhetően együtt lehet viselni az éjjellátó szerelékkel.
A 2005/2006-ban rendszeresített MCCUU gyakorlatilag a legjobb választásuk volt. Egy jó minőségű, jó szabású harci gyakorló ruha. Nem mellesleg azóta nevetnek a hadsereg elhibázott, hatalmas költségek mellett rendszeresített próbálkozásain.
Ha kritikusak akarunk lenni, akkor bizonyos „ottani” szempontoknak nem felel meg. Nem lángálló, bár ez a jelenleg zajló konfliktusoknál lett fő szempont, és szinte csak az USA haderejénél.
Viszont létezik a Tengerészgyalogság ruhatárában lángálló harci gyakorló ruházat. Ez pedig a FROG. A FROG véleményem szerint nem sikerült olyan jól mint a hadsereg hasonló ACS-e.
Sőt sajnos minőségben is az MCCUU után kullog csak. Könnyebben szakad, hamarabb lerongyolódik. Viszont az utóbbi évben elkészítették az „erdei” változatát is, ami látszólag erősebb anyagból is készült mint a sivatagi FROG.
Az amerikai fegyveres erőknél az utóbbi évtizedbe még inkább előtérbe került a réteges öltözködés elve, és ennek keretén belül jelenleg egy hét „szintes” hideg elleni védőruházattal rendelkeznek.
A különféle Polartec pulóvereket, aláöltözőket csak dicsérni tudom. Kényelmesek, melegek és könnyűek. A 100-as és 300-as fleece-k kifejezetten jók.
Védőmellények terén az átlag Tengerészgyalogos számára két féle van rendszeresítve. Az egyik a nagyobb védelmet nyújtó, de nehezebb, viszont különféle kiegészítőkkel,felkar,nyak-torok,lágyék,derék, ellátott MTV és javított változata az IMTV.
A másik a kisebb és könnyebb SPC és ISPC. A könnyebb védőeszköz létjogosultságát hamarabb realizálták, és majd másfél évvel korábban rendszeresítették, mint a hadsereg.
Természetesen a különleges műveleti erők, vagy különleges rendeltetésű alakulatok több egyéb védőeszközt is rendszeresítettek, de ez egyenlőre hiányzik a repertoárból.
A korábbi IBA már csak kiképzések vagy egyéb foglalkozások alkalmával kerül elő. Viszont elméletben gondot okoz, de a gyakorlatban nem, hogy a rendszeresített málhamellény viszont az IBA-ra lett tervezve.
Jelenleg az FLC utolsó változata van rendszeresítve. Ez azonban nem kompatibilis az új védőmellényekkel, viszont ritka, hogy közösen kéne viselni, illetve a Molle rendszer miatt úgyis variálhatóak a zsebek.
Ami sosem hiányozhat egy Tengerészgyalogosról, az az IFAK zseb és a benne lévő orvosi felszerelés. A Molle rendszernek köszönhetően ez felrakható a védőmellényekre és málhamellényekre is.
Rendszeresítettek egy chestriget is, ami már kompatibilis az új védőeszközökkel. Ezt természetesen ezek nélkül is lehet hordani, bár én annyira nem érzem egy sikeres darabnak, de tény hogy zsákkal viselve előnyösebb viselet mint az FLC.
Szakítva az SDS-el, az ILBE-vel egy időben rendszeresítették a Source camelback-et is, aminek az egyik nagyon nagy előnye volt, hogy a mellények hátára is lehetett rögzíteni.
Az esővédő gore-tex kabátot kifejezetten kedvelem, bár fontos megemlíteni, hogy a korábbi woodland-es verziónál azért sokkal vékonyabb, de könnyebb is.
Bakancsok terén nincs akkora változatosság, mint mondjuk a hadsereg esetében, ahol szinte bármit lehet viselni, amennyiben az homokszínű és nem villámzáras. De a Belleville, ami egyébként mostanában terjed el az izraeli hadseregben, még mindig látható.
Míg a nehezebb terepre már a nagyobb, robosztusabb RAT került rendszeresítésre, amit kifejezetten az afgán tapasztalatok miatt készítettek el.
A jelenleg még meglévő ILBE zsák rendszer leváltása már folyamatban van. Az ILBE-t a Molle II után „vették le a polcról” és minimális módosítással rendszeresítették.
A nagy zsák egy „rendszer” része volt, amibe beletartozott még egy kisebb zsák, illetve egy orvosi zsák is. Az újabb rendszernél viszont az ILBE szinte összes gyerekbetegségét orvosolták.
A FILBE már kizárólag coyote színben készült el, a járőr zsákot sokkal könnyebb rá lehet rögzíteni, modulárisabb az oldalsó zsebeivel, és kompatibilis a védőmellényekkel. Bár ezt remélhetőleg a közeljövőben ki is fogjuk próbálni.
Utolsó kommentek