Kék színű gyakorló ruházatot eddig főleg rendőri alakulatokon és a kínai tengerészgyalogosokon lehetett látni. A kék színű DPM-et viszont a brit hadsereg számára készítették el.
Alapvetően a sötétkék minta nem rejt jól a zöldes, barnás és sárgás környezetben. De ebben az esetben ez nem is célja, ugyanis a kék színű mintát az angol hadsereg „ellenerőt” játszó alakulatai számára készítették el.
A külön mintázat használata nem újdonság, a francia hadseregben fekete, az amerikaiban szürke, zöld, homokszínű, míg a litván hadseregben szintén kék színű mintákat használnak az ellenerő tagjainak megkülönböztetésére.
A ruházat szabása megegyezik az MTP mintás gyakorlóéval. A teljes gyakorló öltöny mellett sisakhuzat, UBACS és smock is készült ebből az anyagból. A minta nem csak a suffield-i kiképző alakulaton, hanem az anyaországban lévő egységek tagjain is feltűnt.
Suffieldról annyit kell tudni, hogy ez az angol hadsereg legnagyobb gyakorló tere, ami nem a szigetországban hanem Kanadában található. A mérete 19% Észak Írország területéhez képest, aminek köszönhetően elég kiterjedt és nagyméretű gyakorlatokat tarthatnak rajta.
Utolsó kommentek