A Második Világháború végén jellemző volt a megszállt területeken a korábbi háborús anyagok felhasználása az évtized végéig, sőt még tovább is.
Jellemzően a német hadsereg-rendőrség is a korábbi egyenruháját és fegyverzetét használta, de a prímet a tűzoltók viszik. A háború előtti védősisakot, ami a világháborús „gyalogsági” sisak alapján készült, egészen az 1950-es évekig használták.
Az 1950-es évek közepén készült a képen is látható új típus, ami már alumíniumból készült, utánvilágításos festéssel és három pontos állszíjjal, míg az elődtípus anyaga acél volt, és két pontos bőrszíjjal készült.
Az alumíniumból készült sisakot változatlan formájában egészen 1990-ig gyártották, és napjainkban is használatban van, mind a német tűzoltóságok mind a mentőszolgálatnál.
A tarkóvédelemről bőr kepi gondoskodik, ami fél kör alakban előre nyúlik a fülek vonaláig, ugyanis a sisak pereme sajnos nem ér le addig, ezért nem is nyújt akkora védelmet mint a modern tűzoltó sisak héjak.
A hárompontos szíjat a sisak baloldalán található hevederfeszítőbe kell belefűzni, amit egy vékony pánttal lehet meglazítani. A szíj egyébként az áll alatt fut végig.
Az álszíj másik végét a jobb oldalon lehet bepatentolni. A patent egyébként elég apró, a hevederfeszítő pántja is egész keskeny, szóval nagyméretű kesztyűvel nem egyszerű az állítása, bár a kesztyű felvétele legutoljára történik.
A sisak műbőr belső része gyakorlatilag semmiben nem különbözik a világháború alatt használt gyalogsági sisakok belsejétől. Egy az egyben felhasználták, egyedül a merevítés belső hevederei készültek modernebb anyagból.
A belső párnázás mérete egyébként állítható, a tarkónál található gomb segítségével lehet a belül körbe futó merevítést szorosabbra vagy lazábbra állítani.
A hadi sisakoktól könnyű megkülönböztetni a mentő és tűzoltó sisakokat, ugyanis az utóbbiaknál a héjon két oldalt egy pár hét lyukból állószellőző lyuk található.
A kepi nagyon egyszerűen eltávolítható, csak le kell fejteni a négy darab bőr hevederről. Jellemzően a műszaki mentésnél dolgozó mentőorvosok és ápolók viselik ilyen formán.
A belső párnán olvasható még a német ipari szabvány (Deutsche Institut für Normung 14940DD) is ami alapján a sisak készült, a méret (56-61, és a gyártási év ami 1982. augusztusa volt.
Az alumínium miatt a sisak nagyon könnyű, 800 gramm körüli, és a formavilága miatt megfelelően védi a fejet is anélkül, hogy túlzottan korlátozná a látást.
Mivel a szabvány ami alapján készítették már elavult, ezért a mostanában látható példányok már nem alumíniumból készültek, hanem modern kompozit anyagokból.
A forma megtartása mellett, a kepi és az állszíjakat is készítik modern kivitelben. Több kiegészítő is készült hozzá, például kívülre felszerelhető vizor és az oldalára rögzíthető fejlámpa is.
Noha egész sor modernebb kialakítású tűzoltó sisak készült már a kilencvenes évek óta, valahogy a stahlhelm-et nem sikerült teljes egészében kiszorítani, és biztos vagyok benne, hogy még évekig fogják használni mind a hivatásos állami szervezetek, mind pedig az önkéntesek.
Érdekességként meg kell még említeni, hogy a kora ellenére, az „utánvilágításos” festése még mindig tökéletesen funkcionál, illetve semmilyen súlyosabb károsodás nem található a sisakon.
A konstrukció sikere valószínűleg két dolognak tulajdonítható. Egyrészről a háború után rendelkezésre álltak a gyártó sorok, másrészről a stahlhelm jó konstrukció volt, bár kétségkívül mára már elavult.
Utolsó kommentek