Jellemző, hogy a bélelt téli sapkákat egész egyszerűen usankának titulálom. Míg az utóbbi általában kör alakú és nagyobb méretű, továbbá kényelmetlen, addig az előbbi jóval egyszerűbb szabással bír, és elterjedtebb is a nyugati hadseregeknél.
A brit hadseregnél már a 70-es 80-as években is rendszeresítettek bélelt téli sapkát, és láthatóan ezt a hagyományt megtartották az MTP ruházatnál is.
A sapkán található szemernyő drótmerevítéses. Ezt gyakorlatilag kézzel tudjuk formázni, bár én már a smock-nál sem rajongtam a csuklya merevítéséért, itt az ernyő mérete miatt kevésbé idegesített.
A lehajtható fülvédő rész tépőzáras, és a sapka belseje fekete polár bélésű. A polár fekete anyaga helyett én valami barna vagy zöld anyagot választottam volna.
A tépőzáras fülvédőt felhajtva sem marad védtelen a fejünk, mivel alatta található egy másik, rövidebb, réteg. Igény esetén egyébként ez is felhajtható.
Mivel nem olyan vastag mint egy usanka, ezért akár a sisak alatt is kényelmesen viselhető. Nagy hátránya viszont, hogy a lehajtott fülvédőkkel nehezebben hallunk.
A sapkát három méretben készítik, egy féle terepmintával. A tarkónál egy tépőzáras pánttal összébb lehet húzni, vagy igénye esetén kijjebb lehet engedni.
Finoman szólva nem néz ki túl „divatosan”, de könnyű, egy usankához képest kis helyen is elfér, sisak alatt is viselhető és meleg is. Sőt a polárnak köszönhetően nem is viszketünk tőle.
Az utolsó 100 komment: