Az osztrák hadsereg 2008-ban váltotta le a 70-es években rendszeresített gyakorló ruházatát a Dienstanzug 03-ra, ami szabad fordításban szolgálati ruhát jelent, de gyakrabban szokták Kampfanzug 03-ként emlegetni.
Hivatalosan egyébként a gyakorló ruházatot nevezik Dienstanzug-nak, míg a teljes harci ruházatot, sisakkal, mellényel és a többi kiegészítővel, pedig Kampfanzug-nak.
A tábori sapka szabása egészen egyszerű. Anyaga 33% pamut és 67% poliészter. Két féle változata létezik, a képen is látható „leichte” vagyis „könnyű” nyári, illetve egy téli változat.
A sapkán két oldalt szellőző nyílások találhatóak, és elől középen pedig a színes kör alakú osztrák zászló. Ezt egyébként láttam már némely sapkán kicsit lejjebb csúsztatva is.
Akárcsak a barettek, ez a tábori sapka sem így néz ki új korában. Viselés során jellemző, hogy a szemernyőt megtörik, a felső részét beljebb hajtogatják, az elejének a felső részét pedig lehajtják.
Kizárólag egyféle színben gyártják, mégpedig a képen is látható kőszürkében, steingrau. A méretezése pedig 54-től 62-ig terjed. Rendfokozati jelzést nem viselnek rajta, egyedül a hegyivadászok szokták az edelweisst rátűzni.
Véleményem szerint ez egy teljesen egyszerű, és a feladatát tökéletesen ellátó tábori sapka. Sőt a nemzeti jellegét is megtartotta, mivel a korábbi monarchiás tábori sapka késői leszármazottja.
Utolsó kommentek