Az ukrán tengerészgyalogságot három nagyobb csapás is érte az elmúlt húsz évben. Először is a 90-es végéig egy kisebb dandár méretű erő volt, ezt azonban egy zászlóaljjá zsugorították össze.
Tavaly pedig a Krím annektálásával, és az ottani helyőrségeik feladásával esett a moráljuk, majd a kelet ukrajnai harcokban sikerült még vezető tisztjeiket is elveszteni.
Jelenleg az alakulat egy zászlóalj méretű erő, három lövész századdal, ebből az egyik „légi szállítású”, egy üteg aknavetőssel, egy megerősített gránátvetős és egy felderítő szakasz alkotja.
Az utóbbi időben az ukrán hadsereget próbálják fejleszteni, és látható hogy még a tengerészgyalogosok adják a legegységesebb képet. Az új egyenruha még hagyján, de a túra bakancs nem tűnik rossznak.
A védőmellény azonban már hazai fejlesztésnek tűnik, és egész egyszerűen a korábbi mellény „mollésított” változata lehet. Van itt még rajtuk warbelt is, szintén hazai zsák és a kézifegyvereiken is megjelentek kiegészítők.
Az ukrán tengerészgyalogosok talán az ország utolsó professzionális és lojális alakulata, kérdés mihez kezdenek velük, mivel jelenleg legjobb tudomásom szerint nem vesznek részt közvetlenül a keleten zajló harci műveletekben.
Utolsó kommentek