A legtöbb jelenlegi fegyvernem elődeit a huszadik század elején fejlesztették ki. Az egyre modernebb harceszközök megjelenésével újabb és újabb módszerek kerültek kidolgozásra.  

Mindig is érdekesnek tartottam a jelenlegi egyenruhák és módszerek gyökerének vizsgálatát. Az ejtőernyős fegyvernem pedig tipikusan egy ilyen példa.

A Hadtörténelmi Kulturális Egyesület hathatós segítségével úgy érzem sikerül elérni azt a színvonalat, amit már több alkalommal kértetek rajtunk számon. Következzen tehát a Fallschirmjager-ekről szóló sorozat bevezető része tőlük.

A második világháborúban hadba induló német katonák felszerelése alapjaiban apáik és nagyapáik első világháborús eszközeinek modernizált változatain alapult.

A Reichswehr a versaillesi szerződés tiltó rendelkezései és a forráshiány miatt főként a Nagy Háború készleteiből gazdálkodott és az első nagy reform az 1931-es volt, mely a katonáik felszerelését modernizálta.

Az NSDAP hatalomra jutását követően az anyagi gondok megszűntek, így a meglévő alapokra építve kezdődött meg a hadsereg számbeli gyarapítása is.

Ennek során új típusú alakulatok is felállításra kerültek, ilyennek számított az 1936. január 29-én megalapított ejtőernyős fegyvernem. A speciális feladatok és bevetési közeg számos új felszerelési tárggyal gazdagította a Wehrmacht eszköztárát.

A ruházaton túl új lábbelik, sisakok és kisebb számban felszerelési tárgyak kerültek bevezetésre, de általánosságban ahol csak tehették, a standard változatú szerelvényt utalták ki az ejtőernyősök számára is.

Ruházatuk és szerelvényük néhány sajátosságát annak köszönhették, ahogyan a harcmezőre juttatták őket. Az ugrás előtt kidobták a személyes felszereléseket és elsődleges fegyverzetet tartalmazó konténert, majd ezt követték az ejtőernyősök.

Sosem kísérleteztek az angolszász módszerrel, miszerint lábukra kötött zsákban, illetve részben magukon viseljék fegyverüket, felszerelésüket, aminek részben az az oka, hogy meglehetősen alacsonyról ugrottak (minimum 80 méterről), ami miatt az ejtőernyősök súlya is legfeljebb 85 kilogramm lehetett felszereléssel együtt.

Voltak ugyan kísérletek arra vonatkozóan, hogy lerövidítsék a karabélyok hosszát (a tust behajthatóvá tették), de ezek a kísérleti darabok sosem váltak széles körben elterjedté.

Krétán azonban már a rajparancsnokok és helyettesük a géppisztolyával ugrott – köszönhetően a behajtható válltámasznak az MP 38 és MP 40-es is elég rövidnek bizonyult ahhoz, hogy kezelője magával vigye.