Az 5.11 nem éppen a taktikai mellényeiről híres, és a VTAC LBE-vel kapcsolatban számításba kell venni, hogy ez egy korábbi mellény, bár a túlárazottságát ez nem magyarázza.
A VTAC egy „one size fits for all” mellénynek tűnhet, és valóban oldalt illetve felül lehet a méretet állítani, de mégis három méret létezik belőle, regular, 2XL és 4XL.
A hálós anyag alkalmazásának egyik előnye, hogy jól szellőzik. Belül félig nyitott zsebek kerültek kialakításra, illetve a hát résznél is található egy ilyen. Bár a camelbak tárolására tudok alkalmasabbat is.
Oldalt két darab műanyag feszítő segítségével lehet állítani, a fölösleget pedig tépőzár rögzíti. Hiába kerültek fel rögzítési pontok erre az oldalsó részre, ezek gyakorlatilag nem használhatók.
A vállaknál található három sornyi MOLLE rögzítési pontra csúszásgátló réteg került fel, ami elméletileg a fegyverhasználatot segíti. Természetesen ha üresen hagyjuk ezeket a helyeket.
Rendhagyó módon a sebesült mentéshez használható, vagy csak simán akasztóként, heveder nem kívülre a tarkó alá, hanem belülre került elhelyezésre.
A villámzárral párhuzamosan két darab nyitott rekesz található a mellény belső felén. A hivatalos leírás szerint ezeket kifejezetten irattartóknak készítették el. Ezeknek sosem vettem sok hasznát, ráadásul akkor már inkább egy felfelé, nem oldalra nyitott zseb szerencsésebb lenne.
A középen végig futó villámzár márkája YKK, megbízható jó minőségű, de hát ezt már máskor is tapasztaltuk. Az FLC-n látható megoldást hiányoltam, tehát a villámzár alsó részénél egy vékony heveder ami megkönnyíti a fel-le húzgálását, de ez már csak egy apró figyelmesség.
Középen keresztbe két darab csat található, amivel még elöl lehet megfeszíteni a mellényt. A csatok szintén jó minőségű keményebb műanyagból készültek és UTX márkájúak.
A mellény hátsó részén a rögzítési pontokra tépőzárak kerültek fel, erre név esetleg egyéb rendőrségi felvarrókat lehet rögzíteni. A méretre állítás után a felső hevederek kényelmesen befűzhetők a Molle csíkokba.
Én annyira nem estem hasra az 511 mellényétől, hiába reklámozták Klye Lamb-el, ez egy egyszerű konstrukció, főleg rendőröknek kitalálva. Minimális felszerelés tárolására alkalmas, de mivel szinte semmi párnázás nincs rajta, és málha öv sem fűzhető bele, nem lehet leterhelni.
Hazai viszonylatban, mivel ezt a példányt is egy a rendvédelem területén tevékenykedő olvasó használja, rádióval, vízzel esetleg egy-két aprósággal szokták hordani, a tömegoszlató felszerelésen. Ott ugye ez érthető, mivel a védő felszerelés sajátosságaiból adódóan, nem lehet hozzáférni a különféle eszközökhöz.
Utolsó kommentek