Az izraeli hadsereg, továbbiakban Zahal, élen jár a női katonák alkalmazásában, lévén arra felé nem csak a férfiaknak hanem a nőknek is kötelező a katonai szolgálat.
A nők szinte mindenhol megtalálhatók, és kevés beosztás vagy feladatkör létezik a Zahalon belül, amiknél kizáró ok lenne az elsődleges nemi jelleg. A ritka kevesek egyike a Shayetet 13.
Illetve még az is jellemző, hogy a női katonákat nem teszik harcoló beosztásba. Persze vannak kivételek, és talán a kivételek között is kivétel a Caracal Lövész Zászlóalj.
A Caracal zászlóaljat 2004-ben állították fel, és azért igazság szerint szinte az elejétől kezdve erős propaganda játszott szerepet a döntésben, mivel az IDF így próbálta a női egyenjogúságot a hadseregen belül kihangsúlyozni.
A Caracal kötelékébe női részről csak önkéntesek jelentkezhetnek, akiknek a két év helyett hármat kell aláírni, akárcsak a férfiaknak. Férfiak is jelentkezhetnek az egységbe, de vezénylés útján is ide kerülhetnek.
Jelenleg a zászlóalj Izrael északi határánál állomásozik, és fő feladata a déli határ biztosítása, főként gyalogos járőrökkel, esetleg EÁP-ok felállításával.
2009-től kezdve az alakulat állományának 70%-a nő, míg a fennmaradó 30% férfi. Alapvetően egyébként ez volt a hadsereg végcélja, tehát 1/3 férfi 2/3 nő.
2012. szeptemberében a Caracal egyik gyalogos járőre tűzharcba keveredett három „terrorista gyanús” személlyel, és mind hármat megölték. Kettőt közülük egy női katona számlájára írnak. A tűzharc során egy izraeli katona életét vesztette.
A Caracal tagjai a négy hónapos alapkiképzésüket a Givati kiképző központban kapják meg, ami Jeruzsálemtől délre található. Az alapkiképzés után kerülnek az alakulathoz, ahol további két hónapon keresztül folytatódik a kiképzésük.
Ez volt a hivatalos része az ismertetésüknek. Ugyanis a katonák körében, nem reprezentatív felmérés eredménye, elég negatív vélemények és történetek keringenek az alakulatról.
A kiképzésüknél állítólag lejjebb engedik a követelmény szintet, és a hadsereg többi újoncával ellentétben, a szintidőn túl is teljesíthetnek bizonyos feladatokat.
Továbbá néhány feladathoz plusz segítséget kapnak,oda készített palló a roham pályán stb.. . Gondolom mindenki emlékszik a G.I Jane-ben a fehér ládákra.
Mivel az alakulatot az északi határnál tartják, ezért számottevő katonai akcióban még nem vehettek részt, és látszólag inkább a Magav, vagyis az izraeli határőrség, feladatát végzik el.
Ettől függetlenül azért kíváncsi lennék a napi tevékenységükre, és arra miként végzik a feladatukat. Noha erős propaganda játszott közre az alakulat megszületésében, nem elhanyagolható tény, hogy a hölgyek esélyt kaptak a bizonyításra.
Forrás:
http://garinmahal.com/index.php/lone-soldier-benefits/idf-units/caracal
http://www.ynetnews.com/articles/0,7340,L-4089028,00.html
Utolsó kommentek