Szerencsére a Rendőrség a 2000-es évek utáni egyenruhák terén tapasztalható mélypontot kezdi maga mögött hagyni. Gondolok itt a csinos kínai farmerra és tiszteletet parancsoló baseball sapkára.
Sőt újabban azt tapasztalom, hogy egyre inkább a rendészeti gyakorló ruházatot viselik, a némileg hivatalosabb ing-farmer helyett. Szerény véleményem, hogy ez kényelmesebb is.
Egyébként ez nem csak hazai „trend”, hanem Európán belül is megfigyelhető. Példaként említeném az arculatot váltó német rendőrséget, finneket, esetleg a svédeket.
Az ERGY másik érdekessége, hogy ezt már Kalocsán gyártották, a Büntetés Végrehajtás egyik szabadidő központjában. A ruházat ára is mérsékeltebb mint azt elsőre gondolnánk.
A zubbony hátulján nagy méretű, tépőzáras felvarró található. Mivel ezt a zubbonyt nem kizárólag a rendőrök használják, ezért a felvarró cserélhető, mondjuk a példa kedvéért Katasztrófavédelemre.
A zubbony váll és felső része egybefüggő párnázást kapott. A zubbony bal oldalán tépőzár található, ahova a kerület vagy kapitányság felvarrója helyezhető el. A felvarró alá a rendőr tépőzáras rendfokozati jelzése számára található hely.
Elől két darab álló villámzáras zseb található a zubbonyon. A zsebek fölött további felvarró található, ahová az azonosító szám illetve a szervezet neve kerül. A bal oldalt található gomb a jelvény rögzítésére szolgál.
A zubbony könyök része is ugyanúgy párnázást kapott akárcsak vállak. A zubbony patentos mandzsettával rendelkezik, bár a többi zubbonynál megszokottól eltérően itt nincs lehetőség bővebbre hagyni.
Maga a zubbony patentos gombolású. A zubbonyból egyébként eddig két félét láttam, az egyik ez a „nyári” amit betűrve viselnek, míg a másikat dzsekinek hívják, vastagabb is, és kívül viselik.
A 10M ERGY másik érdekessége, hogy 2012-től szeretnék ezt rendszeresíteni például a tűzoltók számára és a legtöbb rendészeti szerv számára is.
Ez még logisztikailag értelmes megoldásnak is hangzana, de kérdés hogy mennyivel lesz olcsóbb így, és mennyi lesz a megtakarítás. Bár a hazai viszonyokhoz képest meglepően olcsó.
A zubbony anyaga 35% pamut és sajnos 65% poliészter. A szabására túl sok rosszat nem tudok mondani, esetleg annyit hogy nem túl innovatív és a párnázást a duplájára emelhetnék.
A sajtó részéről egy elég érdekes kérdésre emlékszem, még pedig azt firtatták, hogy a gyakorló ruházat félelemkeltő meg militáns külsőt kölcsönöz a rendőröknek. De most erre mit lehet mondani, belegondolva a rózsaszín nyuszi jelmez tényleg megnyugtatóbban hatna.
A másik problémám viszont a gomba mód szaporodó „egyenruhás” szervezetekkel van. Ugyanis manapság Budapesten a közterület felügyelet emberei is ilyesmi vagy ilyen zubbonyt viselnek, sőt a fényvisszaverő mellény is megegyezik a Rendőrségen rendszeresítettel.
Viszont sokkal kényelmesebb mint a hagyományos rendvédelmi ruházatok, és elméletileg spórolni is sikerül vele. A hosszútávú tapasztalatok pedig jöhetnek kommentek formájában!
u.i Mielőtt megkapjuk, igen a ruházat nagyobb volt, nem, nem tudtuk hirtelen rendes taktikai övet szerezni és ezért maradt a málha öv, és igen sajnos a sapka rózsa ferde lett.
Utolsó kommentek