Olvasói kérésre ütöttem össze ezt a kis cikkecskét, előre is elnézést kérek a gyenge minőségű fotókért (régi és ócska már a gép és néha képtelen normálisan fókuszálni), illetve a némiképp hiányos összeállításért – képtelen voltam felhajtani a vegyvédelmi köpenyhez hord tokot, pedig a „rendszer” megismeréséhez fontos lett volna.
Ami szerintem különösebb elemezgetés és tudálékoskodás nélkül megállapítható, és amit már sokszor, sokan elmondtak a CGB hasábjain is, ez a „harcászati felszerelés” (főképp a 80-as években) teljesen alkalmatlan volt bármiféle hadviselésre. Íróasztal mellett ülő tervezők találták ki, különféle elméletek (ld. vv-ruha gyors használatba vétele) alapján, a gépesített háború eszméjének bűvöletében. A katonát az 50 M (kis)hátizsák elvétele után gyakorlatilag megfosztották attól a lehetőségtől, hogy tartalék fehérneműt, élelmiszert, vizet, akármit vigyen magával. Ha nagyon akarta, a kulacsát a derékszíjára barkácsolhatta és az evőcsészéjét bepasszírozhatta a gázálarctáskájába (megtörtént eset: a babgulyás beleömlött a gázálarcba…), illetve a „kanálgép” (evőeszköz-készlet) mindig ott lapult a nadrágzsebében. Minden mást akkor kapott meg, amikor megérkezett az utánszállítás. Ez még a gyakorlatokon sem mindig jött össze, vajon egy háborúban milyen eséllyel sikerült volna mindig, mindenhová eljuttatni? A 60-as, 70-es, 80-as évek ruházati fejlesztéseiben a személyi felszerelés kérdésköre többnyire csak érintőlegesen szerepelt, átfogó koncepció e tekintetben aligha volt (vagy ha mégis, akkor jól eldugták, mert eddig még senki nem bukkant rá).
1971-ben a Fegyveres Erők ruházatával foglalkozó bizottságnak volt ugyan egy felszerelési csoportja (tagjai név szerint ismertek), azonban mindössze a következőkkel látták érdemesnek foglalkozni: 63M egységes sátor, tiszti hálózsák, legénységi hátizsák, páncélos málhazsák, ágynemű, 2 személyes sátor, léghordó szerkezet, legénységi hálózsák, hátizsák helyett korszerű málhazsák a legénységnek. Ez –véleményem szerint – jól mutatja bármiféle koncepció hiányát, a rendszerben történő gondolkodás távol állt a fejlesztőktől, az egyes részterületeket nem sikerült összehangolni. Sosem jutottak el odáig, hogy egész egyszerűen kipakolják egy asztalra egy katona alapfelszerelését és kitalálják, hogy ezt miként tudná – minél kényelmesebben és praktikusabban – magával vinni. Ilyen „integrált gondolkodás” először a rendszerváltás után ütötte fel a fejét, amikor a málhamellényen megpróbálták összehozni ezeket a dolgokat – sikertelenül. S mielőtt nekiállnánk a VSZ általános lemaradásával magyarázni a hiányosságokat, megjegyezhetjük, hogy bár a VSZ-tagállamok hadseregei valóban jelentős lemaradással küzdöttek a személyi felszerelések tekintetében, ellenségeikkel összehasonlítva (bár igazán korszerűt csak az amerikaiak és a britek alkottak, a többiek általában őket másolták vagy az ő levetett cuccaikat hordták), azonban a legtöbbjük mégis rendelkezett legalább egy hord heveder-féleséggel és egy kis „roham”hátizsákkal vagy kenyérzsákkal, ami lehetővé tette katonáinknak az alapvető túlélést a harcmezőn. Az okokon el kellene gondolkozni, mert lényegi változás valahogy azóta sem történt/történik. „Szép” egyenruha még csak-csak jut a magyar katonának, a hasznavehető személyi felszerelés azonban még mindig kisbabacipőben totyog…
001: 1965 M alap „harcászati felszerelés” – AMD-65 gépkarabély, tártáska, gázálarctáska, vegyvédelmi felszerelés (köpeny a hátra málházva, papucs a gázálarctáskára), gyalogsági ásó
002: Ugyanez közelebbről. Sajnos a VV-köpeny tokját nem sikerült felhajtani a fotózáshoz, így a hord szalagokat madzagok pótolják. A valóságban a köpeny anyagából készült, műanyaggombbal rögzíthető hord szalagokkal kellett elöl kétoldalt és hátul középen a derékszíjhoz csatolni a VV-köpenyt, használathoz pedig a hord szalagokon a vállrészen található két kis szardínianyitóhoz hasonlatos fémtüskét lehetett egy szalaggal kirántani, s akkor a köpeny szétterült viselője hátán. Mint azt több „túlélő” is leírta már a blogban, ezek a tüskék hajlamosak voltak kicsúszni, ilyenkor a köpeny kibomlott és a katona gigantikus rovarként vonszolhatta „szárnyát” maga után, a többiek osztatlan derültségére…
003: A közutálatnak örvendő műbőr tártáska 5 db 30-as AK-tár számára. A derékszíjra kellett húzni, hogy futás közben kevésbé csapkodjon, minthogy azonban a derékszíjat az övbújtatókon is át kellett vezetni (legalábbis nyári öltözetben), képzelhető az ergonómiai tökéletesség … ha pl. a katonának esetleg nagydolga akadt volna a harcmezőn …
004: A cucc hátulról (a VV-köpenyt a valóságban ennél kisebbre kellett összetekerni és hátul egy hord szalag rögzítette a derékszíjhoz). A gázálarctáska segédhevederét értelemszerűen az ásótok alatt volt célszerű elvezetni, a képen csak a jobb láthatóság kedvvért hagytam fölül.
005: Teljes hátulnézeti kép
006: A katona deréktája hátulról. „Taktikai mozgás” közben (pl. egy jó kis hasra vágódásnál) az övbújtatók dacára az egész cucc hajlamos volt a viselő has-tája felé előremozogni, így mire hasra vágta magát, a feneke fél méterrel magasabbra került, mint a feje…
007: A PSZH-málhazacskó elképzelhető málházása.
008: 75 M kulacs „málházása” – az ergonómia csúcsa. Élelmesebb katonák barkácsoltak maguknak egy derékszíjra húzható, D-gyűrűs málhafülecset. Lustábbak meg megvárták amíg a kulacs tökön veri őket és leszakítja az övbújtatót.
009: Némi „extrák”: kétféle sisakháló, gyakorlatokról készült propagandafotókon néha föltűnik ilyesmi, a „való világban” szerintem nem sok katona kapott … Egyben jól látszik a 70 M sisak szinterezett felületének „tökéletes” csillogása…
010: 60 M kulacs, tokkal (ezt egyébiránt nem lehetett derékszíjra húzni, mert bújtató nem volt rajta), 75 M kulacs, 75 M evőcsésze, fedővel, „kanálgép” a hozzávaló műanyag tokkal (elvileg ezzel együtt kellett volna a nadrág „hadtápzsebébe” tenni, konzervmelegítő készség.
011: Az atomháború kellékei: fegyver vegyi mentesítő csomag, személyi vegyi mentesítő csomag, készenléti ampulla, sebkötöző csomag
012: „VSZ”-deszantásó. Ilyen ásókat a legtöbb VSZ-hadseregben rendszeresítettek, a hagyományos fanyelű ásó kiváltására.
013: A desszantásó magyar – műanyag nyelű – változata. Előnye kézenfekvő a fémnyelű kivitelhez képest (könnyebb), hátránya is (a műanyag nyél elöregedvén hajlamos volt eltörni).
Málházási rajzok az 1960-as évek második feléből
014: Géppuska lőszeres – jól látszik az átgondolt málházási rend, a szerencsétlen katona a bal kezében egy Gorjunov-pajzsot, jobb kezében két (!) lőszeres rakaszt cipel. Amennyiben esetleg a kezét kellene használnia valamire, akkor gondolom ezeket eldobálja …
015: A géppuskás rajparancsnoknak csak két rakaszt kell cipelnie, a távcsőnek szerencsére van vállra akasztható hord tokja.
016: Az „alaptípus” felszereléshez ekkor még hozzátartozott az 50 M hátizsák, ezt nemsokára „kiváltották” a málhazsákkal – magyarul elvették a katonától a málházás lehetőségét. A rajz alapján a bábu összeállításakor téves oldalra tettem a gyalogsági ásót, ez azonban a 80-as években már nem volt egyértelmű, volt aki például úgy málházta az ásót, hogy a két hord fül közé tette a nadrág hátsó övbújtatóját, így az ásó nem csúszkált az övön, cserébe viszont adott esetben a nyél jól tökön vágta a boldogtalan katonát…
017: Az álcaruhás felderítők már AMD-65- tel voltak ellátva.
Fotó és szöveg: Joni Firpo
Utolsó kommentek