Az amerikai hadsereg 2006-ban rendszeresítette az ACU egyenruhát, amihez új bakancsokat is rendszeresítettek, és a korábbi fekete színű bakancsokat csak speciális esetekben engedélyezték, például télen vagy hegyi körülmények között.
Az ACU-hoz kizárólag „tan” színű bakancsokat engedélyeztek, ezért ebben a színben kellett elkészíteni a nyári-sivatagi-dzsungel és az átmeneti változatokat is.
A korábbi sivatagi bakancsokhoz képest elhagyták a panama talpat, viszont meghagyták a gyorsfűzős és gyűrűs fűzési lehetőségeket is, illetve a tartás nélküli vászonnal erősített szárat is.
A bakancs vibram talpat kapott, továbbá a talp rétegei közé bekerült egy puhább ütés elnyelő réteg is. Ezáltal nehezebb is lett, de valóban kényelmesebb és lassabban kopik is. Konkrétan évek után sem tünt el a mintázata, csupán láthatóak a kopás jelei.
Mivel ezt átmeneti bakancsnak tervezték ezért bélelte. Ettől függetlenül nyáron is lehet viselni. Hidegebb időben vastagabb zoknival lehet még javítani a komfort érzeten, és a megfelelő kezelés mellett viszonylag jól bírja az esőt, a havat pedig minimális ideig.
A legnagyobb problémám vele, hogy nem fogja a bokát és a szárai nem párnázottak. A problémát felismerték, emiatt rendszeresítettek lassan két éve egy túra bakancsot combat hiker néven.
Maga a Wellco márka nem a magas minőségről híres. Korábban csak egyike volt a megannyi katonai beszállítónak. Bár a bakancs minőségére nem lehet túl sok panaszom, több év után is egyben van és a talpa sem tört el.
Amit mégis megemlítenék, hogy a sarkánál található merevítés felső része egyszerűen letört. Olyan mintha parafából lenne. Azonban az is hozzá tartozik, hogy miután vissza igazítottam soha többet nem okozott problémát.
Ez az átmeneti bakancs elsőre talán nem a legideálisabb választásnak tűnhet. Bár meglepően nem olyan megterhelő pucolni, és pozitívum hogy még nem is szakadt szét.
Érdekesség még, hogy két talp betétet helyeztek el benne. Számomra további pozitívum, hogy a nyelvébe nyomták bele a méretét, így az nem kopik le könnyen.
Ez a széria egyébként az első változatok között volt. Mára már nem gyártják, helyette már legalább a 3.-ik 4.-ik változatot készítik el. Azóta a Wellco is fejlődött.
Utolsó kommentek