A csernobili katasztrófa harminchárom évvel ezelőtt, ugyanezen a napon, helyi idő szerint 1:23-kor következett be. A „zóna” azóta töretlen népszerűségnek örvend.

A látogatása már-már egyszerűbb mint a legtöbb turista program. Be kell jelentkezni egy ezzel foglalkozó céghez, akik jellemzően Kijevből indulva odaszállítanak, és körbe vezetnek.

A mi túránkra március elején kerítettünk sort, mert ekkor volt alkalmas mindenkinek, de jó választásnak bizonyult, ugyanis hidegebb időben kevesebb a látogató. Ott jártunkkor kellemes mínusz 5-6 fok volt.

A találkozási ponton egy kis közjáték is kialakult, ugyanis mint kiderült legalább további három cég indítja innen a túráit, és pont ugyanabban az időpontban, reggel hét órakor.

Az utóbbira azért van szükség, mivel a zónát elkell hagyni sötétedés után, tehát mindenkinek az az érdeke, hogy minél hamarabb érkezzen és a lehető legtöbbet legyen ott.

Van lehetőség egyébként tovább maradni, de természetesen ehhez előzetesen egyeztetni kell az adott céggel, akik a belépési engedélyeket is ez alapján igénylik meg.

Már a mikrobuszunkra felszállva kaptunk egy dozimétert és egy rövid eligazítást. Csak hogy rögtön tisztázzuk a továbbiakban szereplő értékeket, a műszerünk mikrosievertben mérte a háttérsugárzás mértékét.

1 Sievert (Sv)= 1000 millisievert (mSv)= 1 000 000 microsievert (μSv)

A mi esetünkben az egy napon belüli problémás dózis, aminek következtében hányinger, étvágytalanság és csontvelő illetve nyirokcsomó károsodás lépett volna fel, a következő lett volna:

250 mSv = 250 000 μSv

A kijevi háttérsugárzás jellemzően 0.1-0.2 μSv körül mozgott. Ez egy teljesen normális érték.

A zóna külső harminc kilométeres határát elérve ez az érték nem sokat változott. Itt útlevél ellenőrzésen estünk át, és egy további tájékoztatón a lehetséges veszélyeket illetően, majd mindenki aláírta szokásos nyilatkozatot, miszerint ha önhibájából bármi baleset éri, amiatt senki mást nem terhel felelősség.

A szabályok röviden:

• ne ülj le
• ne egyél ne igyál nyílt helyen
• ne használj drónt
• ne verd fel a port
• ne vegyél fel semmit
• tiszteld a zónát

Külön felhívták a figyelmünket, hogy ne fotózzuk az ellenőrző pontokat és azok személyzetét, ezért ezekről nem készítettünk felvételeket. De az elmúlt harminc év alatt, nem sokat alakítottak rajtuk, fegyvereseket pedig csak a külső részen láttunk. Náluk régebbi AKMS gépkarabély és Makarov pisztoly volt látható. 

Az első megállónk Csernobil város határában volt, ahol megtekintettük a város tábláját. Fontos megjegyezni, hogy a zóna jelenleg is él. Folyamatosan dolgoznak benne, a kárelhárítás és a következmények felszámolása jelenleg is zajlik.

A tábla mellett állítólag egy ipari csöveket gyártó üzem működik, ami inkább hasonlított egy roncstelepre, de a hétvégi időpont ellenére jól látható munka folyt benne.

A második megállónk felé találkoztunk az első „forró pontal”, ami a zónát kettészelő főúton található. Ezen a ponton tapasztalhattuk meg milyen is amikor az összes műszer egymás után felvisít, ugyanis itt a háttérsugárzás egy pillanatra felugrott 30 μSv-re.

A második megállónk az úgynevezett „vörös erdő” határánál és Pripyat város táblájánál volt. A vörös erdő az erőműtől nyugatra található, már nem vörös, de még mindig erősen sugárzik. Nevét amiatt kapta, mert az ide kicsapódó anyagok hatására a környék fái vörös színűek lettek.

A tábla érdekessége, hogy a baleset után a környékről az összes fát kivágták és a talaj egy részét is kicserélték, mivel a veszélyes anyagok jó része itt landolt.

Az út két oldalát végig figyelmeztető táblák szegélyezték. A tábláktól két-három méterre a sugárzás szintje elérte a 9-15 μSv-et, mellettük állva pedig a 40-50 μSv-et. 

Pripyat városát kerítés veszi körül és a bejáratát őrzik is. Az itteni ellenőrző pont talán a legegyszerűbb, mivel egy egyszerű felépítményből áll néhány mobil mosdóval kiegészítve. A jöttünkre igen vidáman reagáló őrön túl, itt láttunk először kóbor kutyákat.

A kóbor kutyákat már kevésbé izgatta fel a jelenlétünk. A város kifejezetten csalódás volt első látásra, mivel egyáltalán nem hasonlít már önmagára. A természet szinte teljesen benőtte, az épületeket és az utakat sem ismertük fel. Első látásra bármelyik volt szovjet lakóparkba lehettünk volna.

Az épületekbe tilos bemenni, mivel nem nagyon gondoskodtak az állapotmegóvásukról és némelyik elég rossz állapotban van. Ettől függetlenül nekünk sikerült bejutni az egyikbe.  

Fotó: Kertész László, Kertész Ivett, Várkonyi Máté