Az orosz hadseregben a közelmúltig a katonák személyi felszerelésének fejlesztése elég nyögvenyelősen haladt, és noha voltak erre irányuló programok, azok soha nem érintették a hadsereg egészét.
Az átlag orosz lövészkatona az SSH68-as acél sisakot hordta egészen a 2000-es évek végéig. A sisak közvetlen leszármazottja a 40-es években is használt acél rohamsisaknak.
Noha modernebb kevlár-aramid anyagú sisakkal szerették volna már a 90-es években leváltani, erre nem került sor, és a fejlesztéseknek is csak a 90-es évek végén lettek már látható eredményei.
Emellett azonban a belügyi és különleges erőknek egész sor védősisakot rendszeresítettek. Ezek jellemzően titánból vagy acélból készültek, és egyáltalán nem voltak alkalmasak a lövész katonák számára.
A fő probléma egy részükkel, hogy elég nehezek. A súlyuk 2 és 6 kg között változik, némelyiknek még a viselési ideje is limitált emiatt. Egyébként a védelmi képességük is eszerint alakul, ugyanis némelyik a karabély és a puska lőszer ellen is hatásos védelmet biztosít.
Az SSH68-as sisak javított változata új állszíjat és egy belső kevlár réteget kapott. Azonban ezzel a sisak súlya nőtt, és végső soron csak foltozgatása volt a régi technikának, ami még drágának is bizonyult.
Az első aramid anyagú sisakokat a 2000-es években kezdték el rendszeresíteni 6b7-es néven, és a 2008-as grúz konfliktusban már nagyobb darabszámban láthatóak is voltak.
2006-tól rendszeresítették a 6b27-et, kisebb módosítása a 6b7-nek, ennek a gyártását azonban később megszűntették és az olcsóbb 6b7-m1 mellett döntöttek.
A 6b47-et 2014-ben mutatták be a RATNIK program keretén belül,és később rögtön 50 000 darabot rendeltek belőle, illetve jelenleg is ezzel tervezik ellátni a teljes orosz hadsereget.
A sisakhuzatra több speciális funkció is felkerült, amiknek a kivitelezése egészen egyszerű, mégis hasznosnak bizonyulnak. A vegetációból készített álcázást például a kívül található rögzítési pontokra lehet feltenni.
A sisakhoz hárompontos állszíj tartozik, ezt még a korábbi típusokról vették át, nem változtattak rajta semmit. Viselés közben is könnyen állítható, az után állítás pedig egy idő után szükséges, de alapvetően stabilan tartja a sisakot.
A sisakhuzat rátépőzárazható az éjjellátó konzoljára, aminek az előnye a rejtésen túl, az ejtőernyős ugrásnál jön elő, ugyanis míg például az ACH-nál jellemzően le szokták ragasztani a konzolt, hogy az ejtőernyő zsinórzata ne akadjon bele, addig itt ez gyárilag megoldott.
Az állszíj patenttal rögzíthető. Elsőre furcsa volt, nem állt kézre, de pár alkalom után hozzá lehet szokni. Egy erősebb és vastagabb szíj szerintem jobb lett volna, de alapvetően a funkcióját ez is betölti.
A huzaton hátul egy patentos és tépőzáras pánt is található, amikkel a szemüveg pántjai rögzíthetők a sisakhoz. Ez egyébként valóban segít és fog valamennyit, de ajánlott a szemüveg oldalsó rögzítése is.
Gyárilag található egy sin is a sisak jobb oldalán. Elméletileg erre kamera vagy lámpa rögzíthető, de jellemzően egy nagyobb méretű sisaklámpát szoktak hordani, a baloldalon. A huzaton megtalálható a tépőzáras fedőréteg a sin számára is.
A huzat rendelkezik két darab lehajtható tépőzáras füllel, amit az ejtőernyős csapatoknak szántak, és természetesen ugrás közben szokták viselni. Mivel a fültől eláll, ezért nem alkalmas télen a fül védelmére, mivel a szél befúj alá.
Apró érdekesség, hogy a Norotos Rhino Arm szinte probléma nélkül rögzíthető az éjjellátó konzolján. Ez egyébként kisebb és könnyebb mint az amerikai változat.
Az éjjellátó konzolját három csavar rögzíti a sisakhéjba, és egy negyedik fogja a belsőt. Számomra úgy tűnik mintha arra szánták volna, hogy a rögzítés után a felhasználó ne cserélgesse kénye-kedve szerint.
A sisak belső pofon egyszerű. Egy körbefutó vászon homlokpántból áll, amit minimálisan lehet összébb húzni illetve kijjebb engedni. Puritánnak érződik, főleg a sisakpárnákhoz képest, de amiben biztos vagyok, hogy -50/+50 fokban is ugyanúgy működik.
A sisakhéj alapszíne zöld, és érdekességként elmondható, hogy mind az éjjellátó konzol mint a jobb oldali sín is ugyanazt a felületkezelést kapta mint a héj.
A sisak mérete 56/57 és a súlya huzat nélkül 1129 gramm, míg egy M-es ACH 1269 gramm, egy L-es pedig 1515 gramm. A számokból jól látható, hogy egy L-es sisaktól könnyebb, de nem csak papíron, hanem bőven érezhető az a majd 400 gramm különbség.
Egyetlen apróságot fedeztem fel, amit kicsit furcsállok egy vadi új huzatnál, ez pedig a foszladozó hasíték, amit a szemüveg pántját tartó hevedernek vágtak. Mintha késsel belehasították és elfelejtették volna levarrni.
Egyébként ezek a gyári funkciók jól eltaláltak, elég kevés rendszeresített sisakon találhatók meg. A szemüveg pántját fogó részek kifejezetten jól sikerültek.
A huzat időtállónak készült, mivel kihagyták a gumit belőle, és az itthon ismert „megkötős” módon lehet rögzíteni a sisakon. Egyszerű megoldás, és nem nyúlik ki.
A védelmi szintet tekintve az orosz I.-es szintet biztosítja, vagyis maroklőfegyverek és repeszek ellen nyújt védelmet. Ez alapján nem tér el az ACH-tól, bár az már több esetben óvta meg a katonák fejét nagyobb kaliberű lövedékektől is.
Összehasonlítva a 2000-es években megjelenő amerikai sisakkal könnyebb, a huzat praktikusabb alap megoldásokat tartalmaz, könnyebb a mozgás benne és legalább ugyan olyan jól lehet kilátni alóla.
Azonban a szíjazat lehetne modernebb, hibaként nem tüntetném fel, hogy nem nagyon lehet egyéni igényekre alakítani, mivel ennél fogva „elrontani” is nehezebb.
A sisak gyártója az Armokom, és a többi alap adatot a sisak belső felén tüntették fel, a bal oldali fülvédő rész belső oldalára nyomtatva. Itt látható a sisak típusa és a mérete is.
Alapvetően jó elképzelésnek tartom magát a sisakot, mivel minden alap funkció megtalálható rajta, ráadásul egyszerűen kivitelezve. Az anyaga aramid.
A jelenleg rendszeresített ACH-PASGT vagy Spectra sisakokhoz képest sok előnyösebb tulajdonsággal rendelkezik. Egyedül talán a védelmi képesség terén maradhat egy minimális mértékben alul.
Jelenleg rendszeresítés alatt van és a korábbi 6b7 és 6b14-es sisakokkal közösen használják. A RATNIK rendszerből már fejlesztik a következőt is, míg az óceán túl oldalán már egy hasonló súlyú de nagyobb védelmi képességű sisakot fejlesztenek.
A sisakért köszönet COFI-nak!
Fotók:
http://photobucket.com/gallery/user/michelwijnand/media/bWVkaWFJZDoxNTA1MTI0Mjk=/?ref=
https://grey-shop.ru/image/cache/catalog//auto/2016/09/IMG_1984-1000x1000.png
https://grey-shop.ru/image/cache/catalog/0000001%20garcing/0000/0076/IMG_0001-1000x1000.png
http://photobucket.com/gallery/user/taurus898/media/bWVkaWFJZDozNTkxNjY5Mw==/?ref=
http://4.bp.blogspot.com/-sjan8Ryny44/T0S8itNT8cI/AAAAAAAAAPE/A8tDKroJ8HE/s1600/29aug_specnaz_03.jpg
http://www.afwing.com/baike/rus_helmet/rus_helmet-5.htm
Utolsó kommentek