Mivel csupán négy napra mentem, és ebből összesen csak két nap telt a terepen, nem vittem sok ruhát. A felszerelés nagy részét a fényképezőgép és a tartozékok, illetve a laptop tette ki. Mivel csak kézi poggyászt vihettem, így ügyesen kellett pakolni, hogy még felférjen a gépre, de mindenem meg is legyen.

Utazás:

Hosszú napnak ígérkezett és az is volt. Gyakorlatilag reggel 8-tól este 8-ig úton voltam. Budapestről indult a gép Frankfurtba, onnan át Madridba. Madridban át kellett keveredni a vasútállomásra, ahol 1,5 óra alatt gyorsvonattal megvolt a kb. 300 km-re lévő Zaragoza. Innen taxival irány a szállás, ami alig 15 perc útra volt az állomástól.

Megérkezés és az első nap:

Amint megérkeztem, már a szálloda ajtajában várt Rick A. Galeano őrnagy, aki szívélyesen fogadott. Azonnal átvehettem a szobám kulcsát, illetve rövid kérdezősködés után közölte, hogy másnap korán kezdünk; 7-re lent kell lenni a szálloda halljában, mert másnap kapunk egy biztonsági oktatást mielőtt a terepre visznek minket.Még aznap este megérkezett 10 körül a lengyel kolléga is, akivel még este elmentünk szerezni némi táplálékot. Ez kimerült az egyetlen környéken nyitva tartó étteremben, ami nem más volt mint a McDonald’s. Rövid beszélgetés és egymás felszerelésének megnézése után visszatértem a szobámba és belőttem az ébresztőt reggel 6-ra, hogy legyen idő mindenre még korán.

Első nap:

Kellemetlen ébredés volt, mivel a telefon valamiért nem ébresztett. Rick telefonált fel a szobámba, de csak azért, hogy közölje, bizony ezt a dolgot lekéstem. Ez valóban így is volt, mire lementem a hallba, már nem volt ott senki. A további jó pár órában minden szálat igyekeztem megmozgatni, hogy valahogy utánuk tudjak eredni, nem sok sikerrel. A későbbiekben kiderült, hogy nagy dologról nem maradtam le, mivel az oktatás elmaradt, és az aznapi gyakorlatot is elmosta illetve elfújta a viharos erősségű szél, amit eső kísért.

A nap nagy részét lent töltöttem a NATO média központjában, az alaksorban. A beérkező több ezer képet válogattuk egy kanadai katona hölggyel, aki nagyon kedves volt és mindent megmutatott, elmondott, mit szeretnek, és mit nem. Megtisztelő volt, hogy én dönthettem el sok képről, hogy maradjon-e vagy menjen.

Körülbelül 3 óra magasságában visszatértek Rick-ék a terepről és megígérte, hogy amennyire csak tud, megpróbál kivinni, hogy ne vesszen el a mai nap. Így is lett, délután kimentünk San Gregorioba, ahol tej köd várt minket, így hosszas próbálkozás után vissza kellett fordulnunk, hogy hazatérjünk. Már épp kezdtem elszontyolódni, mikor félúton Zaragoza és San Gregorio között befordult a Landivel Rick az amerikai bázisra, ahol rövid körbejárás során megmutatták a másnap terepen mozgó járműveket. Ekkor már vaksötét volt. Különösen nem volt nagy élmény, de legalább a szociális hálóért felelős spanyol lányok nagyon élvezték a dagonyázást a tankok között.

Mikor végeztünk, bevittek az étkezősátorba, ahol kaptunk klasszikus amerikai vacsorát: marhabordát bbq szósszal, némi zöldséget és édességet. A hangulat jó volt, szólt a zene és kellemesen fel volt fűtve a sátor is. Utána visszatértünk a szállodába és erősen reménykedtem, hogy a másnap sikeresebben telik és a telefon is működni fog.

Második nap:

Szerencsére gond nélkül működött a telefonom, de már nyugodt voltam mert Michal Zielinski , a lengyel srác, aki szintén győzött, biztosított hogy ébreszt, ha nem írok neki reggel, hogy felébredtem, illetve barátnőm is velem kelt Magyarországon, hogy ha nem jelzek, ő is riasszon . Reggel gyors zuhany és fogmosás után összeraktam a felszerelést, utoljára ellenőriztem, hogy minden megvan-e , és már lent is találtam magam a portán, ahol pillanatokon belül előkerült Rick és Michal. Ezután már bent is ültünk a hajnali fényekben a terepjáróban és úton voltunk ismét San Gregorio-ba.

Útközben Michal kikönyörögte, hogy a tegnapi napból tanulva szeretne közelebb kerülni az eseményekhez, így mikor megérkeztünk a terepre, két külön területre kerültünk. Ő ment a tüzérekkel, míg én maradtam az amerikai páncélosokkal és Rickkel.

A spanyol kantinban elfogyasztottunk egy gyors kávét, majd gyorslépésben már mentünk is a terepjárókhoz. Én egy HMMW-ben landoltam, amit három fiatal amerikai katona kezelt, míg Michal eltűnt a sátrak között a tüzérséggel.

15-20 perc zötykölődés után megérkeztünk egy placcra, ahol megpillantottam a sűrűn várakozó M1A1-es tankokat. Ott aztán gyorsan körbe rohangáltam, hogy készítsek néhány képet, aztán rám kiáltott Rick, hogy másszak be az egyikbe, mert elvisznek egy körre. Nem is kellett sok idő és már fent is voltam a tankon, ami aztán ment is egy  kört, megmutatva, hogy nincs számára akadály.

Visszaérkezésünk után már sietni is kellett, mert perceken belül indult a támadás és nekünk egy romos épület mellől kellett szemlélni az eseményeket.

Először tüzérségi előkészítést lehetett hallani, amit úgy oldottak meg, hogy a tüzérek lőttek, de lövedék nem hagyta el a csövet. A lövedékek becsapódását előre telepített pirotechnikával oldották meg, röviddel később meghallottuk a Chinook helikoptereket, illetve a Blackhawkokat.

Pillanatokon belül megjelentek a horizonton a Patria és M2 Bradley járművek is, amik tempósan haladtak a mesterségesen épített városba, ahol az ellenség lapult a forgatókönyv szerint. A páncélosok előrenyomulását fedezték az Apache és Tigris helikopterek.

Később újabb Chinook érkezett, leszállt és hamar tovább is startolt. Gondolom gyalogságot rakhatott ki közeli városhoz, de sajnos nem láthattam már rá ebből a távolságból.

Folyamatos tűzharc hallatszott, majd áthúzott két Blachawk, amik a sérültek elszállítását gyakorolták. Néhány perc múlva szinte teljes csend lett, leszámítva a folyamatosan kőröző F-18 as vadászgép hangját.

A támadás lezajlott és már jöttek is vissza a tankok és egyéb járművek. Engem visszatereltek a terepjáróba és átgurultunk a városba, ahol már csak a beszélgető spanyol katonákat találtuk. El is indultunk hát visszafelé a bázisra, ahol összefutottunk Michallal és már mentünk is tovább a szállodába.

Kicsit csalódott voltam, mert úgy képzeltem el az egészet, hogy jövünk megyünk majd, és látunk rohangászó katonákat is, de nem így lett, gyakorlatilag kiraktak a pusztába és onnan volt lehetőség fotózni.

Este még elmentünk, hogy a NATO vezetőivel és magas rangú tisztjei jelenlétében együnk és igyunk Zaragoza egyik nívósabb szállodájában. Ez gyorsan eltelt és már lehetett is visszatérni a saját szállásunkra, hogy leadhassuk a fotókat és összepakoljunk a másnapi hosszú útra.

Hazafelé Madridig együtt mentünk a lengyel újságíróval. Neki onnan Portugáliába vezetett útja, ahol a helyi különleges erőket fotózta másnap.

Összességében remekül telt ez a négy nap. Úgy hiszem, remek lehetőség volt eltölteni kint ezt a néhány napot. Mindenki nagyon segítőkész volt, tudták kik vagyunk, és miért vagyunk ott. Minden költségünket megtérítették, így pénzünkbe nem került szinte semmi.

A katonákról: 

Érdekes, hogy bár azt gondolnám, a katonák szeretik, ha fotózzák őket, sem a spanyolokon, sem az amerikaiakon nem éreztem hogy annyira rajongtak volna a dolog iránt. Ettől függetlenül semmi gond nem volt. Sajnos a városba való begurulásunk alkalmával kifejezetten tiltották a spanyol katonák fotózását, így róluk nem tudtam képeket készíteni. Az amerikai katonák közül többen is tudták, melyik képpel nyertem a versenyt és többen külön mondták, hogy a kedvencük volt. Ez igen jól esett, annak ellenére is, hogy minden második szavuk  "Awesome, nice, cool  stb...." volt.

A teljes galéria megtekinthető itt.

#TJ15 taken while at exercise Trident Juncture 2015 - Access provided by NATO