A híres katonák képzeletbeli panteonjában csupa olyan ember kapott helyet, akik valamilyen dicső haditettet hajtottak végre, például többet magukkal foglaltak el ellenséges állásokat, vagy túlerővel szemben harcoltak. Na de hősnek számítanak azok a katonák is, akik esetleg életet próbáltak menteni?

Roméo Dallaire 1946-ban született Hollandiában, egy kanadai tiszthelyettes és egy holland ápoló nő gyermekeként. Azonban gyerekkorát Montreálban töltötte.

1963-ban vették fel a királyi katonai főiskolára, ahol 1970-ben végzett. Ezután a királyi kanadai tüzér ezred sorait erősítette. Legalább három törzstiszti tanfolyamot végzett el, ebből egyet a Tengerészgyalogságnál és egy másik Angliában.

Később az 5. Kanadai Tüzér Ezredet irányította, majd 1989-ben dandártábornokká léptették elő, és megkapta az 5. gépesített lövész dandár parancsnoki posztját.

1993-ban került a ruandai ENSZ UNAMIR misszió élére, ahol több nemzet békefenntartóit is irányítania kellett, és igazából ami miatt ma ő itt szerepel.

Ruandában ekkor törékeny béke volt, amit az UNAMIR-nak kellett volna fenntartani. Az országban élő két népcsoport közül a hutuk alkották a kormány jelentős részét, és a hadsereget is, míg a lázadók javarészt tusik voltak.

Dallaire irányítása alatt álltak belga, ghánai,pakisztáni, bangladesi, tunéziai és kanadai katonák. A misszió maximális létszámát 2500 főben  határozták meg.

Gyakorlatilag 2500 könnyű fegyverzetű, szinte semmilyen hatáskörrel nem rendelkező kék sisakos élén kellett a békét fenntartania. Az ENSZ megkötések, és a parancsnokok gúzsba kötése miatt, egyébként 10 belga kommandós vesztette életét.

Dallaire nem sejtette, hogy az a bizonyos fekália éppen a ventilátort készül elérni. Mikor tudomást szereztek róla, hogy a hutu lakosság fegyver lerakatokat létesít, sőt még az elnöki palotában is fegyvereket halmoznak fel.

Kemény és gyors lépésre szánták el magukat.

Gyakorlatilag ellenőrzésekkel szerették volna felszámolni a lerakatokat, és elejét venni egy újabb polgárháborúnak. Azonban fentről leállították őket.

Incidensek már korábban is történtek, de az elnöki gép lelövése végleg elszabadította a poklot. A kormány párti csapatok lezárták a városokat, és hutu lakossággal kiegészítve a tusi lakosság módszeres mészárlásába kezdtek.   

Az ENSZ csapatok szinte semmilyen felhatalmazással nem rendelkeztek, emiatt végig kellett nézniük ahogy előttük mészárolják le a lakosokat, és sokszor még a saját védelmükben sem nyitottak tüzet.

Dallaire minden tőle telhetőt megtett a civilek érdekében. A csapatai irányítása alatt álló objektumokba beengedték a menekülő civileket, sőt megpróbálta kijuttatni is őket.

A saját csapatai irányítása mellett megpróbált a harcoló felekkel tárgyalni. Sikert és teljes együttműködést igazából csak a lázadókkal ért el, akiknek a vezetője jelenleg az ország elnöke.

A tábornok nem is lehetett volna nagyobb slamasztikába, ugyanis a csapatai, a harcoló felek mellett még a felső vezetéssel is meg kellett küzdenie, akik konzekvensen kiszerettek volna maradni az egészből.

A belga kontingens 10 katonája egyébként akkor veszítette életét, mikor az általuk őrzött objektumot megtámadták, majd felsőbb utasítás értelmében nem lőttek vissza, hanem megadták magukat. Később pedig kivégezték őket.

Roméo Dallaire erőfeszítéseinek köszönhetően körülbelül 30 000 ember menekült meg. Mindezt úgy vitte véghez, hogy az UNAMIR missziót folyamatosan csökkentették, míg nem már csak 250 embere maradt.

Az ott látottak mély nyomot hagytak benne. A hadsereg kötelékében szolgálat egészen 2000-ig, viszont erős PTSD-ben szenvedett, és 2000-ben öngyilkosságot kísérelt meg.

Több tanácsadói poszt után, jelenleg szenátor Quebecben. Az utóbbi években a gyerek hadseregek megszüntetésének élharcosa. Utólag egyébként mind az ENSZ főtitkár, mind például az amerikaiak elismerték a tetteit.

Rendhagyó módon most következzen egy film, amit Dallaire Shake hands with the devil című könyve alapján készítettek el.