A tender végső fázisába bejutó ADS Inc. közzé tett néhány képet az általuk tervezett és szerepeltetett terepmintákról. Bár vagy öt fajtát terveztek ezekből, a képeken kettő látható.
Érthetetlen módon a hadsereg a korábban költség hatékonyság címén feladott „terepszín politikájához” fog visszatérni. Vagyis három terepszín, plusz téli kiegészítők, állnak majd a katonák rendelkezésére. A tervek szerint.
Elnézve ezt a US4CES terepmintát nem láttam semmi forradalmian új megoldást. A kiegészítők nem sokban változtak, az árnyalat-technológia sem érzem, hogy túl sok újdonságot mutatna.
Szinte csak bírálatokat lehet olvasni az egész programmal kapcsolatban. De ki az az épeszű ember, aki három szinte ugyanarra ki írt tenderre elköltött dollár milliókat jó szemmel nézné.
Mire gondolnék újdonság alatt? Amikor az ACU-t illetve az MCCUU-t bevezették, akkor próbálták a személyi felszerelést a modern időkhöz és elképzelésekhez igazítani. Például lángálló és ACS változatok készültek, illetve a málha felszerelés is megújult.
Aztán a következő lépés a Multicam rendszeresítése volt, amikor is a hivatalos oldalról is megjelentek a túra bakancsok és mindinkább a könnyített plate carrierek-et kezdték el rendszeresíteni.
Utolsó kommentek