A magyar honvédség számára korábban ESS és Uvex típusú védő szemüvegeket szereztek be. Ezeket főleg harckocsizók és harcjármű kezelők illetve misszióba menő katonák használták.
A Moskito KFT. terméke fű alatt érkezett, legalábbis túl sok információt nem tudok róla, sajtó képeken nem jelent meg és idáig egyetlen katonán sem láttam még.
Le kell szögezni az elején, a szemüveg erős hasonlóságot mutat a Revision cég Desert Locust termékével, gyakorlatilag egy az egyben azt másolja le.
A szemüveg rendelkezik minden szükséges alapvető kiegészítővel, mint például a cserélhető lencse vagy a lencse védelmét hivatott „rejtőzsák”, ami gyakorlatilag egy lencsére húzható huzat.
Sisakon viselve kicsit nehézkes a huzat lehámozása, de valószínűsítem a használat során ez idővel megnyúlik, és ennél fogva könnyebben leszedhető lesz.
A szemüvegeseknek jó hír, hogy a szemüveghez jár egy dioptriás lencsetartó keret. A rögzítése elég egyszerű, ugyanis csak a belső oldalra kell behelyezni. Külön nem rögzül a szemüveghez.
A pánton egy műanyag „bőségszabályozó” található, amivel a pánt mérete állítható be. Egyébként elég rugalmas, könnyű sisakon hordani, nem tűnik vékonyabbnak sem a hasonló porvédő szemüvegek pántjához képest.
Az oldalsó rögzítő fülek eltávolíthatók a keretről. Ennek egyedül akkor van haszna, hogyha a lencsét és a keretet mosni vagy tisztítani szeretnénk. Nyilván cserélhető is, ha esetleg eltörne, bár nincs tudomásom róla, hogy készülne tartalék rögzítő fül.
A teljes készletben egy füstszürke és egy víztiszta lencse található. A keret rugalmas, ezért a cseréjük egyszerű, csak ki kell pattintani a lencsét majd behelyezni a másikat.
A szemüveg megfelelően illeszkedik a MICH-2000-es védősisakhoz. Ebből a típusból az utóbbi években a honvédség több száz darabot is kapott, de a korábbi PASGT-vel is probléma nélkül hordható.
Szintén megfelelően illeszkedik az éjjellátó konzoljával is. Ennek köszönhetően a fém részei nem karcolják össze a lencsét, a keret pedig van annyira kemény, hogy kibírja.
A készlet része még egy elég egyszerű használati utasítás is, amin feltüntetnek minden alap funkciót. Túl sok információ nincs rajta, tehát semmilyen alap adat vagy védelmi szint.
A szemüveget kizárólag egy féle színben készítik, bár az első széria világosabb műanyagból készült. Érdekes a színválasztás is, ugyanis az új magyar egyenruhához is barna színű kiegészítőket terveznek rendszeresíteni.
Nem tartom szerencsésnek a poliészter tok használatát sem. Sokkal jobbak az antisztatikus anyagok, amivel még a lencsét is tisztán lehet tartani.
A lencsék elméletileg ballisztikai védelmet nyújtanak, de ezt még nem próbáltuk ki. A ballisztikai védelem jelen esetben annyit takar, hogy a szemüvegnek képesnek kell ellenállnia a repeszeknek.
A készlethez jár egy szövet tok is. A rögzítése nem lett átgondolt. A két tépőzáras pánt könnyen megadja magát, és ha ennél fogva rögzítjük akkor eláll mind a táskától mind esetleg az övünktől. Sokkal jobb megoldás lett volna egy Molle pánt vagy az ESS tokon látható vízszintes rögzítést lehetővé tevő vastagabb pántok.
A kemény műanyag részeken itt-ott található sorja vagy egyéb anyag maradvány, bár ezt az ESS-en is láttam. Ettől függetlenül ezek nem okoznak kényelmetlenséget. A keret belső fele nem a legpuhább, én hosszabban viselve kényelmetlennek éreztem.
Alapvetően nem gondolnám egy rossz elképzelésnek. Egy már meglévő jól bevált szemüveget másoltak le. Az anyag minőségen és még egy-két dolgon lehetne javítani.
Nem lesz egy világklasszis szemüveg úgy sem, de akinek esetleg olyan beosztása van, hogy szüksége van nagyméretű porvédő szemüvegre, annak ez megfelelő lehet.
Utolsó kommentek