Az NVG Lanyard eredetileg egy kényszer megoldás volt, amit az NVG mountok kopása, és az NVG karon lévő éjjellátó apró vibrálása miatt kezdtek el használni.
Az első példányokat sima gumipókból készítették el, illetve egész egyszerűen a sisak köré tekerték, és a két kampót ráakasztották az éjjellátóra.
Mivel ez teljesen körbe érte a sisakot, így az ellensúlyt vagy az akkumulátort is fogta. Apró hátránya volt, hogy nem rögzítették eleinte a sisakhoz, így ha kiakadt, akkor könnyen elrepülhetett.
A rögzítésük egyszerű, vagy a szemüveget rögzítő hátsó pántokba fűzték bele,vagy az álszíjat rögzítő csavarra tettek egy rögzítő pántot, és ennek segítségével gátolták meg azt, hogy a katona arcába csússzon vagy sérülést okozzon.
A második változat pedig a sisak elülső felére kerül fel, és kizárólag az éjjellátó stabilizálására szolgál. Ez még mindig egy egyéni, és igen ötletes megoldás.
Az elkészítéséhez szükség van egy bungee kötélre, ez kisebb mint a gumi pók és rövidebb is, egy megfelelő méretű kábel sarura, ami rögzíthető az állszíj csavarjaival, és egy zsugorcsőre.
A sarut rögzíteni kell a sisak csavarjaival, ezek utána egy kicsit kilóghatnak, majd a saruba kell tolni a bungee kötelet, ráhúzni a zsugorcsövet, elégetni a végét és végül rámelegíteni a zsugorcsövet.
A fenti sisakon még látható két darab tépőzár a mount mindkét oldalán. Ezek a vércsoport, és egyéb geardo dolog mellett, a bungee rögzítésére is szolgálnak. A rögzítés a tépőzár pozitív felével oldható meg.
Míg a fenti példák lentről jövő módosítások voltak, és ezeket egyénileg berhelik a katonák a sisakjaikra, addig az Ops Core sisakokat már gyárilag ellátják ilyen szíjakkal.
Képekért és az ötletért köszönet Krisztiánnak!
Utolsó kommentek