A szovjet majd orosz hadsereg egyéni felszereléseinek fejlesztése a 90-es és 2000-es évek között kicsit úgymond megfeneklett. Az utóbbi tíz évben próbálják behozni a lemaradásukat.
Na most a zsákok terén se álltak túl jól. Igazság szerint az RD 54-es és alváltozatain kívül úgy nagyon nem tudnék felsorolni „modern” rendszeresített orosz málhazsákokat. Azonban ezen a téren is megindult a fejlesztés már egy ideje, és így született meg az Ataka (támadás) család harmadik tagja.
Az Ataka 3-as térfogata hatvan liter. Alapból jár hozzá egy nagyobb “waist pack”- is. Bár ez később lesz bemutatva, külön. A waist packet a zsák hátsó, Molle hevederekkel ellátott oldalán ajánlott rögzíteni.
A vállpántokat középen egy vízszintes heveder köti össze, aminek a méretét mindkétoldalon lehet állítani, középen pedig műanyag csattal tudjuk rögzíteni.
Az oldalsó zseb elég nagy az esővédő ruházat tárolásához. Noha a zsák anyagára azt írják vízhatlan, az oldalsó zseb felső része nem kapott belülről vízálló bevonatot, ahogy azt például a brit zsákokon lehet látni.
Az oldalsó zseben két darab kompressziós pánt található, amelyekkel a benne tárolt holmit rögzíthetjük. A pántokat egyébként alternatív módon is lehet használni, és például polifoamot lehet a segítségükkel rögzíteni a zsák oldalára.
A zsákon belül elválasztó található, és kívül vízszintesen egy villámzár található. Kizipzárazva könnyen hozzáférhetünk a benne tárolt hálózsákhoz, vagy egyéb holmijainkhoz.
Az Ataka 3 tetején további Molle rögzítési pontok találhatók, amik segítségével esővédő ponyvát vagy akár kisebb derékaljakat is rögzíthetünk. A zsák felső részén egy további rejtett villámzáras zseb található.
Alul nagyobb méretű rögzítési pontok, és víz leeresztők, találhatók, amik engem a korábbi amerikai zsákok LC2-es hevedereire emlékeztetnek. Látható tehát, hogy az alváshoz szükséges felszereléseket több féle képpen is elhelyezhetjük.
Mind a hálózsákot és a polifoamot, vagy derékaljat, oldalra, felülre vagy akár a zsák aljára is rögzíthetjük, nem beszélve a hálózsák számára kialakított belső helyről. Némely esetben azonban extra hevederekre van szükség, amiket nem mellékeltek a zsákhoz.
A váll pántok test felöli oldala hálós bevonatot kapott, ami növeli a komfort érzetet, illetve egy hevederrel rögzülnek a zsákhoz. Ennek segítségével lehet a váll terhelését növelni illetve csökkenteni.
A kialakítás pozitívuma, hogy a Smersh málharendszer vállhevederivel közösen használva nem tapasztaltam semmi kényelmetlenséget. Bár ez lehet megért volna egy hosszabb tesztelést.
A hát kényelméről három nagyobb párna gondoskodik. Egész jó megoldás, mivel még szellőzést is biztosít. A párnák felülete hálós bevonatot kapott. Belül nem található külön merevítés.
Ötletes megoldás, hogy a derékpánt párnázott és kivehető is. Lehet a zsákkal együtt, vagy külön, egyfajta warbelt-ként is viselni, persze némi kompromisszummal. A pánt egyébként hátra, deréktájon, kiszélesedik, és több rögzítési pont is található rajta. Méretét elől a csatnál lehet állítani.
A felhasznált anyag biztosan állíthatom, hogy nem Cordura. Az anyagra vonatkozó információt azonban nem találtam a zsákon, viszont máshol egy számomra ismeretlen „vízálló” vászon nevét emlegették.
Vízállóság ide vagy oda, alapjáraton a zsákhoz jár egy terepszínű gumírozott esővédő huzat. A huzaton található minta pedig egy olyan woodland,dpm, tigerstripe kereszteződés lehet.
A másik problémám viszont az alkalmazott csatokkal és műanyag feszítőkkel van. Ezek ugyanis puha és, számomra vékonynak tűnő műanyagból készültek.
Viszont ami pozitívum, az a zsákon található több megoldás, gondolok itt a rögzítési pontokra, rejtett zsebre, vagy a hálózsák kivételét megkönnyítő villámzárra.
Továbbá a Molle hevedereknek, kompressziós pántoknak köszönhetően a felszerelést több helyen is elhelyezhetjük a zsákon kívülre. Kötelet, polifoamot vagy akár kisebb hálózsákot is felmálházhatunk rá.
Az anyagminősége viszont számomra nem túl meggyőző. Panaszt nem nagyon halottam rá, de egyszerűen tapintásra, érzésre nem igazán azt adja vissza amit egy rendesen megvarrt, vastagabb és több tartással bíró Eagle zsáknál tapasztaltam. És kicsit sokallom a 195$-os bolti árát is.
Mindenesetre kreatív megoldásokkal, saját igények alapján elkészített holmiról van szó, ami mindenképpen dicséretes. Remélhetőleg a jövőben felhagynak a gyengébb anyagok és csatok használatával is.
Kiegészítés a cikkhez: Gyárilag jár a zsákhoz hat heveder. Négy hosszabb fém visszafűzővel, két rövidebb műanyag visszafűzővel.
Utolsó kommentek