Alapvetően én is a három literes camelbakeket preferálom, mivel melegebb időben ezek kapacitása elegendő szokott lenni. Bár néhány esetben, noha elég jól lehet rögzíteni őket, kényelmetlenebbek mint a kulacsok.
Azonban léteznek kettő, illetve egy literes camelback-ek is. Persze az első gondolatom nekem is az volt, hogy ezek használata teljesen felesleges, és akkor már inkább ajánlott egy kulacs.
Persze a kulacsnak nincs meg az az előnye, hogy akár a hátunkra is rögzíthetjük, és össze-vissza ver, illetve a víztartályokkal összehasonlítva nem is olyan egyszerű inni belőle.
A Blackhawk cég által készített literes camelbak azonban tud hasznos és praktikus is lenni. Az itt szereplő példányt például a tömegoszlatás során viselt protektor fölé vett málhamellényen hordják.
Miért praktikus? Kicsi, nem foglal sok helyet, rögzíthető, nem veri össze az embert és nem akadályozza. Továbbá a málha mellényt is könnyebb elcsomagolni ezzel, mint egy három literes nagyobb tesójával.
A víztartályhoz könnyen hozzálehet férni, maga a tok gyakorlatilag egy tépőzáras zseb. Az egyszerű kidolgozásnak köszönhetően, egyszerűen kilehet vezetni az ivó csövet jobb vagy bal oldalon is.
A tartály egy újabb “anti bakteriális” dizájn, tehát elméletileg nem algásodik olyan gyorsan. Egyébként ezek valóban jobbak mint az első szériás egyszerű műanyag tartályok.
A tartályhoz gyors csatlakozóval rögzül maga az ivó cső. A csövön található egy külön huzat, ami segít azt megvédeni illetve hidegen tartani a benne lévő folyadékot is.
A cső végén “bite valve” található, amit a fogunkkal össze szorítva ihatunk a tartályból. Személy szerint jobban kedvelem a nyitási-zárási lehetőséggel ellátott szerepeket, mivel azokat biztosabbnak érzem. Bár azok is eltudnak kopni, és elkezdhetnek folyni.
A rögzítése nem a hagyományos Molle-PALS pántokkal történik, hanem a Blackhawk által szabadalmaztatott speed klipszekkel. A gyakorlatban azonban ugyanúgy működnek mint a hagyományos hevederek, és végig kell bújtatni őket a rögzítendő felületen találhatókkal. Majd a klipsz végein található műanyag “fogat” kell beakasztani a legalsó és legfelső hevederbe.
Tagadhatatlan előnye, hogy leszedve a klipszeket talán valamivel könnyebb magát a tokot elhelyezni, bár én azt a 2,5 mm-ert nem áldoztam volna föl a jól bevált hagyományos rögzítés oltárán.
Hátránya a kis kapacitás, ami nem minden esetben elegendő. Viszont könnyű elhelyezni, akár mellényen, kis méretű MAP-eken, vagy zsákok oldal zsebébe mint kiegészítő forrás.
Utolsó kommentek