A 90M gyakorló sapka, más néven „bocskai”, először az 1900-as évek elején viselték kifejezetten katona sapka ként. Előtte a középosztály és különféle iskolák diákjainak a viselete volt. Az eredeti 1900-as években a hadseregnél megjelenő bocskai, pedig leginkább abban tért el a mai változattól, hogy nem volt rajta szemellenző, és nem ült ennyire magasan a viselője fején.
A mai szemellenzős változat már a Szovjet kor terméke, ugyanis az 1960-as években hozták vissza, mint mégis valami hagyományos „magyar” fejfedőt, a pilotka és egyebek mellett. Gyakorlatilag a magyar egyenruhának ez a legtradicionálisabb része, ami külföldi tendencia is, ugyanis említhetném a horvát vagy lengyel hadsereget, ahol a tábori sapka szintén hasonló célokat szolgál.
A bocskai az egyenruhával megegyező anyagból készült, és létezik belőle többféle változat is, például téli vagy tábornoki. A sapka legnagyobb hibája, hogy nincs rajta szellőző nyílás, ennek következtében elég hamar rátud rohadni a viselő fejére.
Személyes megfigyelésem, hogy nagyon sok tiszt kopaszodik és főleg a bocskai vonalában. Szóval azt gyanítom köze lehet a kettőnek egymáshoz. De ez csak amolyan spekuláció, nem áll rendelkezésre perdöntő tudományos eredmény.
A bocskai sapkát belülről két szalaggal lehet megkötni. Ennek gyakorlatilag annyi előnye van, hogy az elülső, keményített része amin a magyar címer is látható, merevebben áll. Nem tudom eldönteni mennyi gyakorlati haszna van, esetleg jobba néz ki így.
A másik elég nagy baj a bocskai sapkával, hogy magas, illetve nem védi a viselő fejét nyáron. Ebből következően terepen hatékonysága a manapság divatos dzsungel sapkák mögött van. Viszont oldalra fellehet tépőzárazni a rendfokozati jelzést.
Véleményem szerint még jó darabig megfog maradni, és meg is kéne hagyni mint valóban magyar fejfedőt. 1-2 apró változtatást azonban eszközölhetnének rajta, amivel megnövelnék a hatékonyságát. Szerencsére manapság az öltözködési szabályzat engedi nyáron a gyakorló kalap (a.k.a dzsungel sapka) viselését, aminek az apropója, hogy ilyen ruhadarab nem áll rendszerben.
Utolsó kommentek