A csernobili tűzoltók erőfeszítéseit jellemző módon nem emelik ki, és a katasztrófa elhárításában nyújtott szerepüket két mondatban el is intézik. Ez alól a keleti források és dokumentum filmek sem kivételek.
Jelen írás célja bemutatni kik is voltak ezek az emberek, mivel avatkoztak be és hogyan végezték a munkájukat azon a napon. Az oltást megkezdő huszonnyolc főt még napjainkban is hősként ünneplik Ukrajnában és Oroszországban.
Az elsőként beavatkozó tűzoltóságok
A Szovjetunió területén a hivatásos tűzoltóságok mellett léteztek még a “katonai” és az önkéntes tűzoltóságok is. A tűzoltóságok ekkoriban a belügyminisztérium irányítása alatt álltak, tagjai pedig katonai rendfokozatot viseltek.
A “katonai” vagy militarizált tűzoltóságok annyiban különböztek a hivatásos tűzoltóktól, hogy az állományának egy részét sorozott katonák adták, akik a szolgálatukat ilyen módon töltötték le.
Az erőmű környékén közvetlenül három tűzoltó őrs felelt a lakosság biztonságáért. Az első, és a mai napig működő, VPCH-2-es “katonai” tűzoltó őrs, amely a reaktorcsarnokoktól keletre helyezkedik el.
A következő az SVPCH-6-os önálló “katonai” tűzoltó őrs volt, amely Pripyat városban, az erőműtől légvonalban körülbelül három és fél kilométerre helyezkedett el.
A harmadik pedig a PPCH-17-es hivatásos tűzoltó őrs, amely Csernobil városában az erőműtől tizennégy kilométerre helyezkedik el, és napjainkban is működik.
A hatos és a kettes vezetői ismerték egymást, közös gyakorlatokon is részt vettek, és fontos kiemelni, közös parancsnokság alá is tartoztak. A járműveiket könnyű azonosítani, ezeknek a vezető illetve az “anyós” oldali ajtaján a 2-es vagy 6-os szám látható.
Mindhárom őrs négy szerállással rendelkezett, és több tartalék gépjárművel is. A létszámuk és a felszereltségük egyáltalán nem volt hiányos, a számok tükrében.
A beavatkozó tűzoltók személyi felszerelése
A szovjet tűzoltók akkoriban a KP80-as sisakot viselték, amin leereszthető arcvédelem és tarkóvédelem volt. A sisak formája nagyban hasonlít az orosz rohamsisakokéhoz, és nincs benne külön merevítés. Amit a kezembe fogtam az legalább kétszer olyan nehéz volt mint egy mai modern tűzoltó sisak.
A kétrészes bevetési ruházat nem speciális lángálló anyagból készült, viszont létezett egy műbőr változata is. Amit én hiányolok az akkori ruhákról és sisakokról, az a lámpa.
A 80-as években volt elterjedt a KIP-8-as típusú zártrendszerű légző, ami leginkább a bányamentők által használt légzésvédelmi eszközökkel mutatott hasonlóságot, ugyanis itt nem sűrített levegőt használtak.
Sokszor olvastam kritikaként, hogy a légzésvédelmi eszközöket nem viselték az oltás során. Véleményem szerint ennek két oka lehetett, egyrészről a 80-as években szerintem sehol nem volt jellemző az, hogy a tűzoltók minden egyes minimális füsttel is járó káresetnél azonnal légzőt húzzanak. Ez egyáltalán nem orosz sajátosság volt, egyszerűen tudomásul vették a korai halálozást és nem voltak olyan magasak a riasztások számai, meg a tüdőt érintő elváltozások ismerete, mint manapság.
A másik ok, pedig a KIP-80-as nagy súlya és, hogy a hozzá rendszeresített maszk nagyban lekorlátozza a látómezőt, illetve a kommunikációt is. A visszaemlékezések egy kivételtől eltekintve egybehangzóan tagadják a használatát,míg egy esetben olvastam azt, hogy a beavatkozás első pár percében felvették, de a feszített fizikai igénybevétel és a magas hőterhelés miatt inkább megváltak tőle.
Mindenesetre azt le kell szögezni, hogy a reaktorcsarnok és a turbina csarnok tetején dolgozó tűzoltók életét nem mentette volna meg, lévén a hatalmas elnyelt sugárzás ellen nem védett volna, maximum a belélegzett radiokatív anyagok mennyiségét csökkenthette volna.
A beavatkozásban résztvevő tűzoltógépjárművek
Az orosz tűzoltójárművek jelölésénél a mi esetünkben alapvetően az első betűkódra érdemes figyelni, amely meghatározza a jármű kategóriáját, míg az utána következő számsor a hordozó jármű típusát mutatja meg.
AC 40 (375) Ts1A gépjármű fecskendő:
Ez a híres Ural alvázra épített tűzoltó gépjármű fecskendő volt a pripyati tűzoltóság váltásparancsnokának a járműve. A baleset ebből a típusból egy darab volt a környéken. A járművön egy 2400 literes víztartály és egy 150 literes habtartály kapott helyet.
AC-40 (130) 63A gépjármű fecskendő:
A Zil-130-as két tengelyes teherautóra épített tűzoltógépjármű, 2350 literes víztartállyal és 165 literes habtartállyal.
AL-30 (131) L21 tolólétrás magasból mentő tűzoltógépjármű:
Ez már a Zil-131-es, három tengelyes teherautóra épített, létrás tűzoltójármű, amely a földtől számítva harminckét méter magasra ért fel.
PNS-110 (131) 131-es szivattyúbázis
Mivel a Szovjetunió már akkor is a hatalmas területeiről volt híres, és ennek okán a szegényesebb oltóvíz ellátásáról, ezért ilyen teherautóra szerelt nagyobb teljesítményű szivattyúval hidalták át egy-egy beavatkozás során a távolságokat. A jármű egyetlen feladata, hogy a kifektetett tömlőkre csatlakozva, nagyobb nyomást biztosítson az oltóvíz számára, messzebbre vagy magasabbra juttatva azt.
AR-2 (131) tömlőszállító
Ennél a járműnél gondba vagyok, ugyanis ahogy látható ez egy dobozos Zil-131-es teherautó, aminek a fő feladata a szükséges tekercstömlők szállítása, ezekből ugyanis egy Csernobilhoz hasonló ipari területen akár több kilométer hosszan is szükség lehet. Ami egyértelmű, hogy a felépítményébe több száz méter tömlő tárolható, viszont a tetején látható egy vízágyú is, de legjobb tudomásom szerint nem rendelkezett saját víztartállyal. Ami viszont bizonyos, hogy a bemálházott tömlők méretétől függően, legalább 1340 méter és legfeljebb 2040 méter hosszan tudott tömlőket fektetni.
ANR-40 (130) 127A
A hagyományos gépjárműfecskendőtől ez a típus annyiban tér el, hogy noha van rajta szivattyú, de nincs beépített víztartálya.
AC-40 (133G) 181
Ez egy nyújtott alvázas, három tengelyes Zil teherautó, amely felszereltségben nem sokban különbözött a többi fecskendőtől, és a csernobili katasztrófa idején, mint víz és hab szállító jármű használták.
A beavatkozás időrendje
01:23 – Bekövetkezik a robbanás
01:26 – A tűz jelzésre kerül az erőmű tűzoltóságának részére. A beszámolókban van egy kis eltérés, ugyanis az egyik változat szerint Akimov főmérnök riasztotta a tűzoltóságot, míg egy másik változat szerint ők nagyon is érzékelték az eseményt és maguktól megkezdték a vonulást.
01:28 – Megérkeznek az erőmű tűzoltóságának erői a helyszínre, 12 fővel és három tűzoltógépjárművel.
Az elsőként kiérkezők névsora:
AC-40 (130) 63B gépjárműfecskendőn
Vlagyimir Pravik, hadnagy, szolgálatparancsnok
Iván Shavrey, főtörzsőrmester
Vlagyimir Prischepa, főtörzsőrmester
Nikolaj Nechiporenko, őrmester
Andrej Dmitrievich Korol, törzsőrmester, sofőr
AC-40 (130) 127A gépjárműfecskendőn
Viktor Legun, főtörzsőrmester, rajparancsnok
Anatolij Zakharov, törzsőrmester, sofőr
Leonyid Shavrey, őrmester
Szergej Legun, őrmester
Alexander Petrovsky, közlegény
Andrej Polovinkin, közlegény
AT-40 (Zil133G) 181A Vízszállító
Ivan Butrimenko, főtörzsőrmester, sofőr
A helyszínre kiérkezve Pravik hadnagy rögtön látta, nagyobb a probléma mint amivel ők megtudnának birkózni, majd riasztotta a pripyati tűzoltókat is. Csak feltételezem, hogy az első három egység az északi úton ment végig, így láthatták, hogy a négyes reaktor csarnok északi és déli oldala is lángokban áll.
Pravik hadnagy a rendelkezésre álló erőket délen állította fel, a turbina csarnok oldalában. A visszaemlékezések alapján a fecskendők rögtön “tűzcsapra álltak”, és megkezdték a tömlők kiépítését a turbina csarnok tetejére.
A reaktorcsarnokok mellett futottak végig a turbina csarnokok épületei, amik legalább 4-5 emelet magasak voltak, és a tetejükre lépcsők vezettek fel kívülről.
Pravik hadnagy döntéséről, miszerint legelőször a turbina csarnok oltását kezdte meg, elismerően nyilatkoztak. Valószínűleg a döntése hátterében az állhatott, hogy míg a leomlott négyes reaktor csarnokból a tűz nehezebben tud átterjedni a hármas reaktorra, addig a turbina csarnok tetején égő bitumen, a megsérült generátorokból és csőrendszerből folyó üzemanyag nagyobb károkat tud okozni, és gyorsabban széttud terjedni.
Illetve több visszaemlékezés alapján az volt az érzésem, hogy a korábbi gyakorlatok során gyakorolták be ezt az eljárást, és szerepelhetett a felvonulási tervekben is. Mindenesetre Pravik helyesen járt el.
A helyszín abban a pillanatban jól megközelíthető volt, a tűzcsapok helyét ismerhették, bár meg kell jegyezni, hogy sötét volt és noha a tűzoltógépjárműveken volt egy kisebb teljesítményű reflektor, a tűzoltók személyi felszereléséhez nem tartozott annyi lámpa akkoriban, mint manapság.
Szintén kritika és hiányosság, hogy a HPV-2 állománytáblájában nem kapott helyett sugárfelderítő járőr és az ehhez szükséges jármű sem. De magában az erőműben is limitált számú doziméterrel rendelkeztek csak, míg a tűzoltóknál egyáltalán nem volt ilyen felszerelés. Ennek következtében, sajnos a beszámolók itt is eltérnek az egyikben számoltak a megnövekedett sugárzással a másikban fogalmuk sincs róla, nem ismerték a sugárzás pontos mértékét és elterjedését sem.
01:35 – Megérkeznek a pripyati tűzoltók 10 fővel és három tűzoltógépjárművel.
ATs-40 (375) Ts1A gépjárműfecskendő
Viktor Kibenok, hadnagy, szolgálatparancsnok
Anatolij Naydyuk, törzsőrmester, sofőr
AC-30 (ZiL-130) 63A gépjárműfecskendő
Peter Pivovarov, törzsőrmester, sofőr
AL-30 ( ZiL-131) L21 tolólétrás magasból mentő
Mikhail Krysko, főtörzsőrmester, sofőr
A járműveken nem ismert sorrendben a következők foglaltak helyet:
Vaszilij Ignatenko, főtörzsőrmester,
Nikolaj Titenok, főtörzsőrmester
Anatolij Ivanchenko, őrmester
Vlagyimir Tishura, törzsőrmester
Nikolaj Vashchuk, törzsőrmester
Viktor Romashevsky, őrmester
A pripyati tűzoltók elöszőr a déli oldalra érkeztek, ahonnan Pravik hadnagy az északi oldalra küldte őket, ahol a tolólétrát a reaktor csarnok melletti épület tetejére tolták ki, és ezen keresztül kezdték meg a tömlővezeték kiépítését, majd a tetőn lévő tüzek oltását.
Ha csak a reaktor csarnok illetve a mellette lévő épület magasságát nézzük, akkor a tűzoltók 27 és 71 méter magasban dolgoztak, itt kellett a létrán majd a kívül vezető lépcsőkön felhúzniuk a tömlőket, majd az égő törmelék oltását megkezdeni.
A visszaemlékezések alapján Kibenok, Ignatenko, Titenok, Vaschuck és Tishura ment fel a tetőre az északi oldalon. Sajnos előttem nem teljesen világos, de a körülbelül fél-egy óra után kezdtek rajtuk a sugárbetegség tünetei jelentkezni. Ezek pedig a hányinger, szédülés, bőrpír, ájulás voltak.
01:40/56 – Telyatnikov őrnagy megérkezik a helyszínre, majd átveszi a tűzoltás vezetését.
Leonyid Telyatnikov volt a HPV 2 parancsnoka, és aznap pont a szabadságát töltötte pripyati lakásában, némileg ittasan. Telefonon értesítették a balesetről, miután a pripyati tűzoltóságra sietett ahonnan vagy a tűzoltóság tartalék Zil típusú gépjárműfecskendőjével vagy egy parancsnoki UAZ-al, és további három fő tűzoltóval, Grigoryevich, Khilko, Radchenko, a helyszínre sietett.
Valamikor az őrnagy érkezése körül, tehát 01:40 és 01:50 között érkeztek meg a csernobili tűzoltók is két járművel és további hat fővel:
Boris Alishaev
Mikhail Golovnenko, sofőr
Stepan Komar
Vlagyimir Palachega/Prischepa
Nikolaj Rudenyuk, szolgálatvezető
Grigorij Khmel, sofőr
A csernobili tűzoltók nagy valószínűséggel egy Zil-130-as gépjárműfecskendővel és a PNS 110-es szivattyúbázissal érkeztek. Őket a pripyati tűzoltók mögött állították fel, és nagy valószínűséggel az oltóvíz utánpótlásról gondoskodtak, de a reaktor csarnok tetejére nem mentek fel.
02.30 körül futott be egy nem azonosított vízszállító is három fővel:
Szergely Kishchenko,
Vaszilij Kisarets,
Anton Topchan, sofőr
03.22 – Megérkezik V.P Melnik belügyi őrnagy, a kijevi régió belügyi igazgatóságának vezetője, és átveszi az oltási feladatokat. Ekkorra már az elsőként kiérkező tűzoltóknál jelentkeznek súlyosabb vagy enyhébb mértékben a sugárbetegség jelei. Van aki eszméletét veszti, míg mások rosszullétre és gyengeségre panaszkodnak.
04:00 – 15 tűzoltóság van jelen a helyszínen különböző mennyiségű tűzoltógépjárművel és személyzettel.
04:15 – Az ukrán tagköztársaság belügyminisztériumának tűzoltásért felelős biztosa, V.M Gurin ezredes veszi át az oltás irányítását. Az ezután érkező egységeket az erőmű körüli öt kilométeres sugarú körnél várakoztatják.
04:50 – A tűz nagyját lekerítik és a tovább terjedését megakadályozzák.
06:35 – A reaktorcsarnokot leszámítva, a kinti és benti tüzeket eloltották “lefeketítették”. Egyes jelentések szerint 69 tűzoltó 19 járművel tartózkodik ekkor a helyszínen, míg máshol a 37 járműről és 186 tűzoltóról írnak. A különbség lehet annak tudható be, hogy a később befutó egységeket már nem engedték az erőmű közelébe.
10:00 – Ekkorra már több száz főt ápolnak kisebb-nagyobb sérülésekkel a pripyati kórházban. A tűzoltókat eleinte lefertőtlenítették és infúziót kaptak, majd a ruházatukat a kórház alagsorába szállították. Ez még napjainkban is ott látható. A sisakok javarészt a HPV-2 és a pripyati 6-os tűzoltókhoz tartoztak, a rajtuk olvasható számok alapján.
1986.05.04 – Zithomiri és Bila tserkavai tűzoltók két szivattyúbázissal, három gépjárműfecskendővel és sugárzásmérővel felszerelt katonákkal indultak a reaktorcsarnok közelébe, hogy egy másfél kilómeter hosszú tömlő vezetékből vizet juttassanak be. A művelet hét percig tartott, a PNS 110-es szivattyúk felállításával és a víz bejuttatásával együtt, amiből öt percet töltöttek a reaktor közelében.
1986.05.23 – Noha áprilisban eloltották a tűz nagy részét, a turbina csarnokban még így is több száz liter üzemanyag és hidrogén maradt, ami ismételten lángra kapott. Mivel a szarkofág oltási és építési munkálatai ekkor még tartottak, a kárhely felszámolása nem történt meg.
A keletkező tűz legalább tíz órán át égett, aminek az oltásával Vladimir Maksimchuk alezredest bízták meg. Ismerve a területen uralkodó állapotokat, öt fős rajokat szervezett akik tíz perces váltásokban oltották a tüzet, ezúttal már nem vízzel hanem habbal. Az alezredes tizenkét órán keresztül tartózkodott a területen, és több éven keresztül szenvedett a rák különféle változataitól, míg 1994. Május 22.-én elhunyt.
A zónába még hónapokig dolgoztak a különféle városok tűzoltói. Jellemzően az épületek és a területek átmosásában, illetve a reaktor teremben lévő víz kiszivattyúzásánál segédkeztek. A hatos és kettes tűzoltóságok járművei minden bizonnyal valamelyik roncstemetőben végezték, de rengeteg a zónában használt tűzoltógépjárművet kellett leszerelni és végleg leállítani a területen belül.
Veszteségek:
A kettes és hatos tűzoltóságok tagjai közül többen enyhe illetve súlyos sugárbetegséget kaptak. A legsúlyosabb állapotban lévő nyolc tűzoltót még aznap Moszkvába szállítottak, a hatos számú kórházba. Közülük hatan még májusban életüket vesztették:
Vasilij Ignatenko, 1986.05.13
Viktor Kibenok, 1986.05.11
Vlagyimir Pravik, 1986.05.11
Vlagyimir Tishura, 1986.05.10
Nikolaj Vashchuk, 1986.05.14
Nikolaj Titenok, 1986.05.16
Pontos adat nincs róla, de többen szenvedtek enyhe sugárbetegséget, ezen személyek jó része néhány héttel vagy hónappal később már vissza is térhetett az aktív szolgálatba. Természetesen olyanok is voltak, akiknek lekellett szerelni, mert maradandó egészségkárosodást szenvedtek.
A lenti riportfilmben láthatók az elsőként beavatkozók közül néhányan, pár héttel a baleset után
A tűzoltók bemutatása a Csernobil sorozatban
Véleményem szerint a tűzoltók ruházata és a gépjárművek típusa nagyon pontosan jelenik meg az egész évadban. Figyeltek a legtöbb külsőségre és apróságra.
Ami viszont a cselekményeket illeti, van néhány pontatlanság. Például nincs tudomásom róla, hogy a pripyati tűzoltókat otthon ébresztették volna fel, és kétlem is, hogy a jelzés beérkezésétől számított nyolc percen belül így kiérkeztek volna az erőműhöz.
Hibás a pripyati tűzoltók érkezésének iránya is, mivel a sorozatban az erőmű mögül, keleti irányból közelítik meg a reaktor csarnokot, és teszik ezt öt darab tűzoltógépjárművel, míg a valóságban hárommal érkeztek a helyszínre.
Az oltás menete sem stimmel, mert nem nagyon volt tűzoltó egység a leomlott reaktor csarnok alapzatánál és nem is locsolták innen a tüzet. Továbbá a létrás járművekből is csak egy darab volt jelen, amit szintén nem a reaktor csarnok romjaiba toltak bele.
Továbbá a kiérkező hatos tűzoltók nagy része a reaktor csarnok mögött állt fel és innen ment a tetőre, ők nem oltották a tüzet lenntről és nem is később küldték fel őket a tetőre.
Frissítés:
Az egyik általam talált ábrán a hajnali kettő órai állapot látható. Legalábbis a járművek száma stimmel, de az elhelyezkedésük és a kiépített tömlők iránya erősen kérdéses.
Szintén az oltásról készült ábra, ahol véleményem szerint a járművek helye hibás, viszont a tömlők és az osztók vonala jól van ábrázolva.
Forrás:
https://wiki-fire.org/MainPage.ashx
http://www.chernobylgallery.com/chernobyl-disaster/timeline/
http://stroy-technics.ru/article/pozharnyi-avtomobil-svyazi-i-osveshcheniya-aso-12-66-yaoa
http://www.blog-gp.ru/blog/pozharnaja_okhrana_pripjat/2018-06-25-188
http://www.blog-gp.ru/blog/geroi_chernobylja/2017-09-24-61
http://stroy-technics.ru/article/vodopennye-kommunikatsii-pozharnoi-avtotsisterny-ats-40-131-137
http://rcforum.ru/showthread.php?t=53195
https://postalovsky-a.livejournal.com/134288.html
Utolsó kommentek