A dunkerque-i kiürítés egyszerre volt siker és vereség is. Egyrészről több százezer embert mentettek ki, viszont Anglia nehézfegyverzetének nagy része elveszett.
1940-ben a német megszállástól való félelem, a szigetországból nézve valós veszélynek tűnt, tekintve hogy a Németország rövid időn belül megszállta, vagy a befolyási övezetévé tette Európa nagy részét.
A német támadások lehetőségét elég hisztérikus és kétségbeesett módon kezelték az angolok. Példaként az elsötétítést lehet említeni, ami még a bombázások előtt megtörtént és folyamatosan szedte áldozatait. A másik pedig a londoni háziállatok leölése.
Az inváziót minden lehetséges módon meg akarták akadályozni, emiatt életre hívták a Home Guard-ot, ahova minden még vagy már nem hadköteles korú, illetve tartalékos jogállású angol beléphetett. Az új szervezetet a Local Defense League-ből alakították ki.
A Home Guard nem képezte a védelem első vonalát, viszont több mint 1 millió taggal rendelkezett. Nagyobb probléma volt viszont ezen tagok felfegyverzése, lévén a fegyverzet nagy részét Franciaországban hagyták, és a brit hadsereg felfegyverzése is komoly nehézségekbe ütközött.
A következő listát egyrészről a katpol hasonló bejegyzése ihlette, illetve egy pár évvel korábbi beszélgetés, amely során összefutottam a listán szereplő kényszer szülte megoldásokkal.
Croft’s Pike
1940-ben a Home Guard 1.6 millió taggal büszkélkedhetett. Viszont ezeknek csak a felét tudta valamilyen kézifegyverrel ellátni. A probléma áthidalására egy roppant egyszerű megoldást találtak ki.
Egész konkrétan úgy gondolták, hogy egy hosszú bot végére rögzített bajonett megteszi, szóval rögtön 250 000 darabot készítettek a modern kori lándzsából. Nem aratott osztatlan sikert, sőt sokan kifejezetten sértőnek találták, hogy a hadügyminisztérium ennyire becsüli őket.
Blacker Bombard
Eredetileg a reguláris hadsereg számára tervezték, mint páncélos elleni fegyver, de Churchill közbenjárása kellett hozzá, hogy végül legalább a Home Guard-nál rendszeresítsék.
Ez gyakorlatilag egy 29 millimiéteres, fekvő aknavető volt. A súlya 51 és 163 kilogramm között alakult, amit három-öt főnek kellett mozgatnia. Alkalmazták még rögzített, beton alapzatról is.
A nagy súly mellett a fegyver másik problémája a 90 méteres lőtávolsága, a páncéltörő lövedékének lassú sebessége, és azon negatív tulajdonsága, hogy a gyengén páncélozott célokon átszaladva működjön el, nem pedig bennük.
Szóval a mozgatása nehézkes, a hatékonysága erősen megkérdőjelezhető a német páncélosokkal szemben, a lövedéke lassú és a hatásos lőtávolsága kicsi. Ennek ellenére több mint tízezer darabot gyártottak és rendszeresíttek belőle.
Northover Projector
A következő eszköz már egy fokkal kifinomultabb volt, szinte minden tekintetben. Talán a legfontosabb tulajdonsága az alacsony, akkori értéken nézve, 10 Fontos ára.
Ez már inkább egy gránátvető volt, amely gyújtó, repesz és páncéltörő lövedékekkel rendelkezett. A hatásos lőtávolsága 250 méter volt, míg a fegyver súlya 27 kilogramm.
A fegyver elsütése elég egyszerű volt. A cső vonalában hátrébb helyezkedett el egy fém nyél, amin egy kezdetleges elsütőbillentyűt kellett meghúzni, ami utána a hátra húzott „kakast” elengedte, az pedig rácsapott a csappantyúra, ami detonálta a lövegcsőbe töltött feketelőport.
Az eszközzel több probléma is volt. Egyrészről az olcsón és egyszerűen kivitelezett lábszerkezete könnyen deformálódott, a betöltött feketelőportól függően a löveghez használatos foszfor gránát hajlamos volt felrobbanni a csőben, továbbá iszonyú füst keletkezett minden egyes lövés után, ami áldásos hatása mellett, meggátolta a gyors, pontos és ismételt tűzkiváltás lehetőségét is.
1943-ig 18919 darabot készítettek el, mielőtt kivonásra került volna. Harci körülmények között nem került bevetésre, kizárólag a HG egységeinél rendszeresítették.
Smith gun
A páncélelhárító ágyúk hiányát ezzel a nagyon egyszerű szerkezettel próbálták áthidalni. A 76 mm-es űrméretű, és 1,4 méter hosszúságú lövegcső köré egy egyszerű kerekes szerkezetet építettek.
Az utóbbi még jól is hangozhatna, ha amúgy a kerekek és a tengelyük nem lett volna alkalmatlan a gépi erejű vontatásra, mivel ebben az esetben súlyosan deformálódott és előbb utóbb használhatatlanná vált volna. Ennek okán a 274 kg-os szerkezetet emberi erővel kellett mozgatni és tüzelési pozícióba helyezni.
Az utóbbi azt jelentette, hogy egész egyszerűen az oldalára kellett dönteni. Ennek előnye volt, hogy így gyakorlatilag 360 fokban lehetett körbe forgatni és tüzelni vele.
A nyilvánvaló hátránya pedig a kényes mivolta a vízszintes talajjal. Egy domboldalra vagy egy kicsivel egyenetlenebb területre például rémálom lehetett eljuttatni és tűzkész pozícióba helyezni.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy erre az eszközre ágyúként hivatkoznak, de alapvetően az akkori angol 81 mm-es aknavető átalakított lőszereit használta. Ezek ballisztikája pedig igen távol áll egy hagyományos páncéltörő ágyú lőszerének a ballisztikájától. Az előbbi lassabb és jóval nagyobb a lövedék esése.
A gyártása 1941 végén kezdődött meg, és csak 1942-re jutott el a Home Guard, hadsereg és légierő alakulataihoz. Az utóbbi kettő nagyon kis számban alkalmazta csak. 1943-ig 3049 darab készült el belőle.
A használata nehézkes volt, nem volt rajta rendes optika, csak egy nagyon alapvető irányzék, bár a 270 méteres hatásos lőtávolságához talán ez is elég volt, a korai átalakított lőszereinek hibás gyújtója pedig több ember halálát okozta.
Mivel egy-egy ilyen kerekes szerkezet 6-7 málházott lövedékkel rendelkezett, ezért néhány alakulat egy ugyanilyen alapra lőszerszállított épített.
Tényleges harcokban nem vetették be, ami talán jobb is, mivel inkább védekező jellegű, városi környezetben szerepelhetett volna igazán jól. A páncéltörő lőszere egyébként 60 mm-es páncélátütő képességgel rendelkezett, ami az 1942-ben használatos német harckocsikkal szemben, a nehéz páncélosokat leszámítva, elégséges lett volna.
Grenade,Hand,Anti-Tank No. 74
Más néven „sticky bomb” vagy ragadós bomba volt, amelyről elég árulkodó tény, hogy a reguláris hadseregben nem, míg a Home Guards és a Brit Nemzetközösség egyéb országainál rendszeresítették, sőt az utóbbiak Észak-Afrikában még alkalmazták is.
Ez egy nyeles, páncéltörő gránát volt, amelynek a robbanófejét erős ragasztóval vonták be. Hogy szállítás vagy használat előtt ne ragadjon hozzá mindehhez, a robbanófejre egy vékony fém héj került.
A használatához két biztosító szeget kellett kihúzni, az első oldotta le a héjat, a második élesítette, míg az öt másodperces késleltetést a nyélen elhelyezett gomb felengedése indította el.
A gránát rendelkezett néhány igen negatív tulajdonsággal. Először is a ragacsos felület nem tapadt hozzá minden esetben a sáros vagy poros fém felületekhez. De a ruházathoz viszont annál könnyebben.
A súlya 1,2 kilogramm volt, míg a páncélátütő képessége az igen csekélynek tűnő 25 milliméter. Már 1940-ben is inkább a könnyű harcjárművek ellen bizonyult volna hatásosnak.
1943-ig 2,5 millió darabot gyártottak belőle. Észak Afrikában legalább hat esetben tettek harcképtelenné vele német harckocsikat, és a francia ellenállás mellett néhány esetben az angol különleges egységek is használták az olaszországi invázió során.
Forrás:
http://www.staffshomeguard.co.uk/DotherReminiscences148B23WarksBeard.htm
http://www.yeovilhistory.info/hgw-blacker.htm
http://guns.wikia.com/wiki/Blacker_Bombard
http://www.nevingtonwarmuseum.com/home-guard-equipment---northover-projector.html
http://www.warrelics.eu/forum/docs-paper-items-photos-propaganda/northover-projector-handbook-any-ideas-value-10799/
http://tankarchives.blogspot.com/2016/04/world-of-tanks-history-section-ersatz.html
http://civildefence-suffolk.webeden.co.uk/#/3-inch-osb-gun/4547712744
http://www.nevingtonwarmuseum.com/home-guard-equipment---smith-gun.html
http://www.ixworthvillage.co.uk/2013/03/14/the-home-guard-in-ixworth/
https://militaryhistorynow.com/2015/04/13/dads-armaments-six-impromptu-weapons-of-the-british-home-guard/
http://www.millsgrenades.co.uk/ww2_%20grenades_1.htm
https://www.iwm.org.uk/collections/item/object/30020195
Arming the British Home Guard, 1940-1944 D.M Clarke
Utolsó kommentek