A következőkben a rendvédelmi feladatkörben alkalmazott nem halálos alegység támogató tűzfegyverekkel, a fegyvernem kialakulásával és az alkalmazott taktikával fogunk foglalkozni, mindezt magyar viszonylatban.
A tömegkezelési feladatokat ellátó rendőri csapaterős egységeknek a jelenkorban a legtöbb nemzetnél elengedhetetlen részét képezik a nem halálos tűztámogató fegyverek alkalmazása. Legyen az akár vegyi ingerlő eszköz vagy azt célba juttató eszköz, vagy akár nem halálos lövedékek és azok célba juttatására szolgáló eszköz. Az ilyen nem kontaktfegyverek csökkentik a valószínűségét a rendőri állomány veszteségének és a legtöbb nagyobb távolságról bevethető, nagy terület lefedésére is képes. Magyarországon a Rendőrség fegyvertárában ezek az eszközök kronológiai sorrendben a következők:

Baikal IZS

A nem halálos lövedékek célba juttatásának egyik legelső és legegyszerűbb eszköze világszerte a sörétes puska volt, mert ennek a lőszere elég nagy, hogy magába foglaljon egy megfelelő méretű lövedéket vagy több lövedéket. Ennek nem halálos formája a gumi anyagú lövedék, a lőszert tüzelő sörétes fegyver fajtája, típusa igazából mindegy. A legelterjedtebb két típus világszerte a Remington 870 vagy a Mossberg 500/590. Magyarországon erre a célra mi más lett volna, mint egy közönséges kétcsövű orosz vadászpuska 12-es kaliberben. A fegyver maga végtelenül egyszerű, két cső egymás alatt ebbe mehetett egy-egy lőszer, ha ellőtted jöhetett a következő. A lőszer legtöbb esetben gumisöréttel, gumi bock söréttel vagy gumi brenekkével volt szerelve, ezek célzott lőtávolsága egész emberalakra jó ha 25 méter volt, így is jelentős kb. 10-15 cm. szórásképpel és erősen felfelé hordott. A 80-as évek végétől a 2006-os időszakig bezárólag volt használva. Addigra a 20-30 évet raktárban állt gumilövedékes lőszerek jól kiszáradtak, meg is lett a következménye. Pont mint a szilánkokra törő pajzsoknak.

AMP69

Az AMP69 gépkarabélyról külön nem írok részleteket, egyetlen momentum, ami miatt említésre kerül itt, hogy alkalmas puskagránát kilövésére indítólőszer segítségével. Így a kumulatív PGK és a repeszhatású PGR gránátok mellett gyártottak hozzá könnygáz töltetű gránátot is. Tömegkezelési feladaton a 2006-os események során tűnt fel néhány fényképes tudósításban és a pánikkeltők előszeretettel riogattak olyan képsorokkal, amikor a rendőri kötelék valamely tagjánál feltűnt. A KR nem alkalmazta és azóta nem került bevetésre.

UKG (Univerzális Könnygázgránát)

A korai könnygázgránát az UKG volt. Egy egyszerű kb. 0,3 kg-os, kartonpapír hengerbe csomagolt CS gázt fejlesztő hatóanyag. Indítható kézi gyújtással a dörzskupak segítségével, mintha csak egy nagy gyufát gyújtanál meg, vagy célba juttatható gránátvetővel. Begyújtás után egy kb. 3 másodperces késleltetés után fél percig engedi ki a gázt. Jelenlegi gyártója többek között a Nike-Fiocchi. Nem a legbiztonságosabb eszköz, védőkupak nélkül képes magától is elműködni, ami zsebben hordva nagyon kellemetlen érzés.

RWGL3 (kézi könnygázgránátvető)

Az UKG gránát vetőkészüléke. A 70-es években Lengyelországban fejlesztették ki rendvédelmi célokra és a 90-es évekig gyártották. A koncepció az volt, hogy egy puskagránát kilövő elvén működő kompakt gránátvetőt szerkesszenek meg. Alapul az AK fegyvercsaládot vették és első ránézésre ez le sem tagadható. Egylövetű fegyver, a zárkeretet minden lövés után a lövész húzza hátra és végzi el a hüvely ürítését és az új lőszer töltését a 10-es ívtárból. A cső végén lévő trombonba kell a gránátot illeszteni, onnantól lefelé nem fordítható a cső, mert kiesik magától. A Rendőrségnél alkalmazott lőszer hozzá a 43M vaklőszer, ezzel a maximális lőtávolsága még mindig picivel kevesebb, mint 100 méter az ideális irányzási szög mellett is. 2006-ban sok célt tévesztett lövést adtak le vele, mert addig nem is igen használták, illetve nem vaklőszert, hanem 43M indítólőszert töltöttek a tárjába. Ennek következtében aztán a lőtávolság megnőtt 200-250 m.-re. Ugyanakkor a 43M indítólőszer lőportöltete már túl sok volt a fegyver szerkezetének (mert nem arra tervezték) és folyamatosan ledobálta a tokfedelet, úgyhogy a lövész azt kábelkötegelővel szorította oda (azóta a kábelkötegelő mindent megold). A nagyobbik baj az volt, hogy sok lövésznek a hátrarúgástól meg is sérült a csuklója. A fegyver nem rendelkezik sem irányzékkal, sem válltámasszal. És még valami érdekesség: a lengyelek  valamiért a hord szíj (ugyanaz a bőr mint az AMD65-nél) hátsó felfogatási pontját jobb, a mellsőt a fegyver bal oldalára tették, ezáltal megalkotva a tökéletes ergonómiai katasztrófát  Jelenleg az RWGL3 egy elavult konstrukció, ami egy elavult koncepciót képvisel,  a meglévő darabok úgy ahogy még működnek, de sem a tűzgyorsasága sem az a körülmény, hogy sokkal bonyolultabb megtanulni a használatát és hogy külön kell hozzá a gránát meg az indító patron, éretté tenné már a leselejtezésre. A gránátok és a vaklőszer hordozására rendszeresítve nincs semmilyen tároló, a harcos legtöbbször a zsebeibe, gázálarctáskába vagy a szétgombolt zubbonyába málházott. Létezik hozzá egy szintén lengyel fejlesztésű elfogó háló vető toldat is, és van is rendszeresítve a Rendőrségnél, de sosem volt bevetve, mivel funkcióját gyakorlatilag képtelen ellátni.

GLAH06

A modern gránátvetőt ez a típus képviseli a Rendőrség fegyverzetében. A Brügger und Thomet svájci vállalat fejlesztette ki valamikor nem is olyan régen. Ez már egy modern 40mm-es gránátokat tüzelő fegyver. Alkalmas halálos töltetű gránátok célba juttatására ezáltal repeszhatással vagy nagy feszítőerővel élőerő vagy könnyű harcjárművek megsemmisítésre. Ugyanakkor alkalmas nem halálos lövedékű gránátok kilövésére is, amikből elég széles a választék: gáz, gumisörét, hang/fény, szivacs a teljesség igénye nélkül. A Rendőrség egyelőre csak gáz töltetű gránátokat rendszeresítet, amik hatóanyaga CS. Ezt a rendszeresített könnygáz gránátot 80 méterre képes kivetni az optimális irányzási szög mellett. Más gránátokról nincs adat, természetesen ez más és más lesz. Maga a fegyver elég könnyű, egylövetű, revolverező elsütésű, diopteres irányzékkal, tetején, oldalain és az cső alatt picatiny sínnel. A kezelőszervek kétkezesek. Ez már egy minden tekintetben modern gránátvető, aki használta az meg is szerette. A használatára való képzés is jóval kevesebb időt vesz igénybe, tekintettel az egyszerű működésre. Hibájának azt tudom csak felróni, hogy a hátsó diopteres irányzék teljes egészében műanyagból készült (az első irányzék fém) és kevés példány van, amiről már ne tört volna le. Gránátok hordására szolgáló combtok van hozzá rendszeresítve, egypontos hord szíjjal van szerelve.

AWGL (Automata Könnygázgránátvető)

Az RWGL3 kézi könnygázgránátvetővel egy időben a lengyel fejlesztők szerkesztettek egy ugyanolyan űrméretű és ugyanolyan elven működő telepített, automata változatot is, amit egy UAZ hordozott. A komplett 5 vetőcsöves fegyver kb. 150 kg. és optimális irányzási szög mellett képes 220 m. re kilőni a gránátot. Automata üzemmódban (egyes lövésre is képes) elméletben 250 lövés/perc sebességgel dolgozik, ha folyamatos a töltése, de ez lehetetlen. 30-as AK tárakkal operál, amikbe itt már 43M indítólőszert kell alkalmazni, ennek az energiája veti ki a gránátot, aminek az adagolása egy a vetőcső tetején lévő nagy dobozból (5-ös szekrénytár) történik. Minden egyes vetőcsőhöz van külön indítólőszeres tár és gránátos tár is, ugyanis ezek a vetőcsövek voltaképpen önálló fegyverek, külön-külön elsütő szerkezettel, amiket csak egy közös állvány fog össze és a sütésük van összeszinkronizálva. Ez azt jelenti, hogy elméletileg (meg gyakorlatilag is) lehetséges a különálló vetőcsöveket egyenként, állványról levéve kézzel, vállra véve üzemeltetni. A kezelőszemélyzete 3 fő lenne optimális esetben, ami áll 1 fő harcjárművesből (a harcjármű bevetési helyszínre vezetését és irányváltoztatását végzi, szükség esetén töltésben, lőszerpakolásban, összeszerelésben segít), 1 fő irányzó (célmeghatározás, célkeresés, röppályaszámítás, lövés) 1 fő segédirányzó/töltő (célfelderítés, töltés, akadályelhárítás).

A tüzelés rögzített horizontális és vertikális pozícióból történik, ami azt jelenti, hogy az irányzó beállítja az oldalirányt és egy tekerőkarral rögzíti a fegyvert, a vertikális irányzási szög kiválasztása után szintén egy tekerő karral rögzíti, és ezután történi meg a tüzelés.

A hordozó jármű eleinte 2007-ig UAZ volt, utána át lett telepítve egy Ford pick-up-ra. Maga az elv, hogy legyen egy harcjárműre telepített nagy lőtávolságú, nagy tűzerejű gránát sorozatvető, megfelelő, sőt szükséges. Ugyanakkor ez a technológia már régen elavult, sok időt vesz igénybe a rá való kiképzés, összetett a működése, nehéz és hosszadalmas a kezelése, legtöbbször mire megszületik az elhatározás a helyszínen, hogy alkalmazni kell, addigra ha közben nem lesz akadályos, már változik annyit a cél helyzete vagy a körülmények, hogy már nem is kell vele tüzet nyitni vagy máshová kellene gázcsapást mérni. Időszerű volna egy modern, könnyebb, rugalmasabb 40 mm.-es változatot rendszeresíteni.

A írásért köszönet Légionnaire-nek!