Az utóbbi hónapokban megjelentek orosz eredetű védőmellények és sisakok a szír kormánypárti csapatoknál, de ezek mellett rengeteg egyéb helyi vagy környékbeli országból származó málhamellény is felbukkant.
Mindenesetre ami figyelemre méltóbb, az a 6B43-as mellény. A korábbi nagyméretű és valószínűleg hazai gyártású védőmellényhez képest hatalmas előrelépés.
Persze ez még mindig csak kisebb számban fordul elő. Érdekes de a szír média még a fenti kínai CIRAS mellényről is cikkezett, és a szintén után gyártott térd és könyökvédőkről.
Szintén ugyan ott, viszont a fenti úriemberről is készült egy kp, aki egész konkrétan célzsebeket és külön zsákot is kapott a 6B43-hoz. A videók tanúsága szerint, ez csak a szír erők kisebb részét érinti.
A hírekből ahogy kivettem, az orosz eredetű felszerelés inkább az északi fronton lévő kormány erőkhöz jutott el. A fenti kép egy elfoglalt kormánypárti hadállásnál készült, ahol a csapatok némi lőszert és orosz sisakjukat hátra hagyva vonultak vissza. Ezt néhányan egyébként az orosz csapatok harcokban való részvételének egyik bizonyítékának tekintették.
Szintén érdekes az orosz tisztekről készült kép, amin egy magaslaton tartanak szemlét. A baloldalon lévő katona fenékpárnája tipikusan oroszos.
A háttérben látszódik, a biztosítást végző katona mögött, a Gaz Tigr is. Ezt nem, viszont az Ivecoból mintha kaptak volna pár darabot a szírek, vagy csak pózoltak velük.
Felvet néhány kérdést a jobb oldali katona felszerelése is, és sokan „Specnaz”-t kiáltanának. De egyrészről nem látszik az illető arca, amiből azért több tanulságot le lehetne vonni.
Másrészről pedig még egy tavalyi felvételen lehetett látni hasonló felszerelésben a szír különleges erők tagjait. Továbbá, bár ez szintén manapság már nem bizonyíték, a vállzseben egy szír zászlóra emlékeztető felvarrót lehet látni.
Mondjuk a bal oldali katona kezében lévő 9A-91-es géppisztoly több kérdést vet fel, de ezt már korábban is lehetett látni Szíriában.
Az utolsó kép apropója pedig, az újságírókon látható sivatagi színű felszerelések. Ezeket orosz katonákon eddig még nem lehetett látni, csak bemutatókon, szóval igazi kuriózumok. Bár ez a vöröses barna szín szerintem nem a legjobb választás.
Utolsó kommentek