A következő sátorlapon az egyetlen különlegesség a kísérleti álcázóminta, ami soha nem került rendszeresítésre az orosz haderőben, és a neve sem ismert.

A sátorlap alakja itt is inkább a köpenyként való viselésnek kedvez. A négy sarkán azonban megtalálható a sátorként való rögzítéshez elengedhetetlen bőr gyűrű.

Szintén köpenyként viselve bizonyulnak hasznosnak a csuklya alatt futó madzagok, amelyekkel behúzhatjuk azt. Hagyományos sátorlapként használva erre ugye nem nagyon van szükség.

Viselve rögtön láthatóvá válnak a szűkítő madzagok, amikkel a vállaknál, illetve a csuklya szájánál lehet összébb húzni. Érthetetlen módon megtartották a korábbi „palacska” egyetlen nyílását is a jobb kar számára.

Köpenyként viselve eső és szél álló, mivel vastag anyagból készült ezért meleg is és nem utolsó sorban álcáz is. Viszonylag gyorsan lehet hevenyészett rejtek helyet készíteni belőle.

Azonban túl nehéz, mozogni se könnyű benne hangtalanul és sűrű növényzet esetén ez még nehezebbé és hangosabbá válik. Nem véletlen, hogy kikopott a korábbi vörös hadsereg eszköztárából is.

A terepminta leginkább a „szilva” kísérleti mintára hasonlít, legalábbis a színösszetétele megegyezik, csak annál a foltoknak sokkal ívesebb, foltszerűbb, a kontúrja.