Október 23. eseményei mára már nagyrészt ismertek. Évről évre készülnek dokumentumfilmek, a főbb mozzanatokat bemutatva, és rengeteg visszaemlékezés is elérhető.
Számomra viszont újdonság volt az az eset, aminek során oroszok harcoltak oroszokkal, és ennek következtében kezdtem el olvasgatni a témában, lévén ők valahogy mindig is arc nélküli statiszták voltak. De hát ezért igazán nem hibáztatható senki.
1956-ban négy hadosztálynyi szovjet katona tartózkodott az országban. A főváros területén viszont nem állomásoztak szovjet alakulatok, illetve alapvetően ezek nem kaptak kiképzést karhatalmi feladatok végrehajtására.
Az október 23-án történt események hatására mozgósították a Magyarországon állomásozó szovjet erőket, akik parancsot kaptak Budapest megszállására.
A megszállást első körben 6000 katona, 290 harckocsival, kb. 120 páncélozott szállító járművel és 156 ágyúval hajtotta végre, Október 24-én hajnali 2 és 4 óra között.
Ekkor még úgy gondolták, hogy ezzel az erődemonstrációval elejét vehetik a komolyabb eseményeknek, és pusztán a harckocsik és a katonák látványától elcsitulnak a kedélyek.
Ez egy kapkodva végrehajtott művelet volt. Sok esetben a katonáknál nem volt éles lőszer és nem is kaptak kiképzést tömegkezelésre, tehát gyakorlatilag csak kirakatbábuk voltak.
Október 25-én további 20 000 szovjet katonát vezényeltek Budapestre, akik Romániából és a Szovjetunióból érkeztek. A bevetett erők ellátása nem volt megoldott, utánpótlásuk akadozott, és úgy összességében fejetlenség uralkodott.
A visszaemlékezések alapján a szovjetek nem voltak ellenségesek vagy agresszívek, de a lakosságot felettébb idegesítette a harcjárművek látványa. A forradalom korai óráiban nem történt incidens a két fél között.
A parlamentnél állomásozó harckocsik személyzetével még barátkoztak is a tüntetők, amit a Kossuth térre érkező Szerov tábornok riasztólövésekkel próbált megtöretni.
Ennek okán a megriadt kezelőszemélyzet tüzet nyitott, a tömeg menekülni kezdett, és elméletileg az ÁVH emberei is tüzet nyitottak az épületek tetejéről.
Bár én is úgy tanultam, hogy az ÁVH nyitott tüzet a tömegre és eközben az orosz harckocsikat is találatok érték, ami miatt azok viszonozták a tüzet. Hasonló fejetlenség volt jellemző a város több pontján is, ugyanis több alkalommal került sor tűzharcra, ilyen és ehhez hasonló “félreértések” miatt.
Fabrizio Franco olasz nagykövet, és a vele lévő Fiore újságíró, volt szemtanúja szovjet erők átállásának. Erre a Lánchíd budai hídfőjénél történt meg, ahol is október 25-én szovjet harckocsizókat fegyvertelen tüntetők állítottak meg.
A beszámoló szerint 12 harckocsi és teherautók alkották ezt a köteléket. A tüntetők barátkozni kezdtek a személyzettel, majd magyar zászlók is rákerültek a járművek tornyára.
Nem sokkal később az oszlop áthajtott a hídon, majd tüzet nyitott a pesti oldalon lévő orosz egységekre. Sajnos további konkrét információt, erről az esetről nem találtam.
Javarészt az állomány nem tudta mi történik és az miért történik, sőt a konkrét feladatukat sem ismerték az első bevonulás során. Egyszerűen csapnivaló volt az információ áramlás.
Az átlag kiskatona lelki világát úgy próbálták helyre állítani, hogy “fasiszta” ellenforradalomnak titulálták az eseményeket, ami számukra némileg ismertebb és érthetőbb ellenségképet kreált.
A második bevonulás alkalmával bevetett egységek már felkészültebbek voltak, a kialakult helyzetet is komolyabban vették és kemény utcai harcokban verték le a forradalmárokat.
Számunkra október 23-a megemlékezés, ünnep, de mégis csak egy a borús hangulatú ünnepek között. Mindenesetre megemlékeznek a halottakról és az akkori eseményekről, sőt mára már el is ismerik vagy ki is tüntetik az akkori forradalmárokat.
Oroszországban illetve a Szovjetunióban viszont nem volt ünnep, nem volt megemlékezés. Mindent titkosítottak, a katonáknak pedig megtiltották, hogy beszéljenek az eseményekről.
Nem voltak kitüntetések, pénz jutalmak vagy fogadó ünnepségek. A statisztikát és dokumentumokat megváltoztatva tüntették el a sérülteket és a halottakat, illetve kiképzési balesetekként könyvelték el ezeket az eseményeket.
A legsúlyosabb esetekben pedig, a felső vezetés egy fajta bosszújaként amiért nem hozták az elvárt teljesítményt, bíróság elé kerültek és kivégezték őket, vagy büntető táborban végezték.
A veteránok napjainkban sem jogosultak bizonyos szolgáltatásokra, amelyek járnának alanyi jogon. Mivel semmilyen papírjuk nincs arról, hogy hol teljesítettek szolgálatot.
Nem célom megváltoztatni az emberek gondolkodását, egyszerűen csak az évek során, szinte sosem sikerült megismernem az “ellenséget”.
Tehát elmondható, hogy az október 23. számukra nem ünnep. Ez lehet egyfajta elégtétel, hiszen a forradalmat leverték de az akkori megszálló erőknek ez a mai napig sem ünnep, sőt vereség, amiről inkább hallgatnak.
A megszállásban részt vevő alakulatok tagjai nem beszélhettek a harcokról, kitüntetést vagy elismerést egyikük sem kapott, sőt fekete bárányként kezelték őket, és esetenként még börtön évek is vártak rájuk.
Forrás: http://budapestcity.org/02-
http://www.rev.hu/portal/page/
http://hetek.hu/interju/
http://beszelo.c3.hu/cikkek/a-
http://mek.oszk.hu/02100/
http://beszelo.c3.hu/97/11/11.
http://1.bp.blogspot.com/-
http://www.sulinet.hu/
http://www.igazsagok-gazsagok.
http://budapestcity.org/02-
Utolsó kommentek