Az Osprey MK 4-esen a felkar védelem két részből áll. Erre azért van szükség, mert a tépőzáras felkarvédő egyedül nem biztosít teljes védelmet, és a mellén pereme szabadon marad.
A tépőzáras felkarvédő hát felöli oldalára egy szintén lágy ballisztikai betéte tartalmazó lapot terveztek, amely egy patentos-gumis pánttal rögzül.
A lapok nem gátolják meg a kar szabad mozgását, de mindenképpen akadályoznak. Na persze ez elmondható a többi mellénynél is, amiken felkarvédelem található.
A „szárnyakat” viszonylag könnyű felhelyezni, ugyanis egy darab molle pánt található rajtuk. A viselés szerintem nem von el plusz rögzítési pontokat, mivel a mellény eleve elég széles, ezért ezekben nem szenved hiányt.
A hátsó panelen egy darab vízszintes tépőzár található, aminek segítségével lehet a lágy ballisztikai betétet elhelyezni, illetve egy darab patent, amihez a patentos-gumis pánt rögzül.
A pánt célja a felkarvédelem egyben tartása, és a két elem közötti hézag minél jobban való elfedése. Mivel a kar nem mozgatható a védelem viselése közben olyan mértékben, hogy megfeszüljön ez a pánt, ezért gyakorlatilag nem sikerült kilazítani.
A felkarvédő három ponton rögzül közvetlenül a mellényhez. Ebből az egyik a tépőzáras vállpántok alatt található patent, a második pedig ,a végleges verzión, egy további patent elöl.
A harmadik pont pedig, ami szintén egy patent, a hátsó panel váll részének tövében található. A rögzítéshez szükséges gumis pántok egyébként külön, az Ancillaries csomagjában kaptak helyet.
A felkarvédő a már jól bevált szabást követi. A betét ebben is cserélhető, és a kívül található pánttal lehet méretre állítani.Egyébként kizárólag egy méret létezik az összes kiegészítőből.
A mellény és a védelem közötti hézag bővítésére tett erőfeszítés dicséretes. A pántok valóban csökkentik ezt a távolságot pár miliméterrel, a karok mozgása pedig ezek nélkül is már éppen eléggé akadályoztatva van. Tehát nem nyomnak sokat a latban.
Viszont már az MK 2-es mellényen léteztek ezek a hátsó betétek, amik akkor már a felkarvédelem alá mentek be, és nem kívül voltak. Persze egyébként így sem kényelmetlenebbek.
Más védőmellényen a felkarvédelmet egyébként vagy nem biztosították be az MK 4-esen látható módon, vagy például az amerikai gyártók egy belül viselt, hónaljba nyúló külön betétet terveztek.
Utolsó kommentek