A mostani részben az egyes raj élménybeszámolója következik.
A rendezvény gyakorlatilag 10 órakor kezdődött el. A két raj már 7 körül kész volt, így ezután tartottunk egy eligazítást mindenki számára. Egyeztettük a térképeket és a feladatokat, illetve megbeszéltünk pár problémás kérdést, pl. ha elveszne valaki mi a teendő.
A szállítóeszközünk, egy dobozos UAZ, 9 és 10 között futott be. A járműből egy pattogó alak szállt ki, aki az útikalauzunk volt, majd a fülemet bántó oxfordi angolsággal kezdett parancsokat osztogatni nekünk.
A jármű megfordult és bemálháztuk magunkat 8-an, a fegyverekbe bekerültek a tárak és a csövek szigorúan a padló felé néztek. A járműbe belül piros fény világított, ami az éjszakai látást segíti elő egyébként, és a légkör is kicsit feszülté vált, ahogy az indulási pontunk felé tartottunk.
Az indulási pontot elérve kikászálódtunk a járműből, az utat biztosítottuk, majd vártunk a megindulási jelre. Miután megkaptuk lekászálódtunk egy 20-30 méterrel alattunk lévő völgybe, és átkeltünk az első folyón. Hozzátenném nem túl taktikusan.
A folyót elhagyva felkaptattunk 150-200 métert egy meredekebb hegyoldalon, bevettük magunkat egy fenyvesbe és vártuk a 10 órát. Közben a rádiós-géppuskás-„mérnök” felvette a kapcsolatot a 2-es csapattal, akik szintén jelentették, hogy elérték a megindulási pontot.
A GPS-t és térképet egyeztetve a rendezvény kezdetének jelzése után elindultunk az első célunk felé, egy 900 méteres magaslatra, amit az ellenőrzésünk alá kellett vonni. Pár perc után elértük egy másik völgyet, kereszteztünk egy újabb patakot, majd a patak meder susnyás, szúrós partján folytattuk az utunkat, északi irányba.
A cél tőlünk nyugati irányba helyezkedett el, kb 1 kilométerre, és a 39-es csúcs nevet viselte. Azonban folyamatosan elmozogtunk északi irányba, mivel vagy nem találtunk utat a csúcs felé, a sűrű bozótosnak köszönhetően, vagy szimplán nem volt fedezék, és a teli holdnak köszönhetően kiválóan látszódtunk volna.
Miután sikerült feljutnunk az első 820-830 méteres csúcsra, fedezőkről-fedezékre haladva, tűzpárokkal kereszteztünk futva egy 200 méteres nyíltabb tisztást, ugyanis a kettes egység már elérte a csúcs alját és elindultak felfelé.
A nyíltabb rész után megérkeztünk a következő patakhoz, és a mocsaras medréhez. Közben a hátvéd azt is jelezte, hogy mögöttünk mozgás van. A mocsarasabb részt elhagyva elindultunk az erdőben nyugati irányba, sajnos elég hangosan. Ekkor lehettünk a csúcstól 300 méterre, légvonalba.
Felmászva egy újabb csúcsra, a kettes egységgel folyamatosan egyeztettünk. Miután kiértünk az erdőből, a 39-es csúcs már tényleg csak egy karnyújtásnyira volt. Az egyes egység infrával jelölte a helyét, de ők tőlünk nyugatra voltak, én meg északra kerestem őket. Végülis sikerült összefutni velük.
A csúcstól pár száz méterre az erdőbe ledobáltuk a táskáinkat, GPS-en elmentettük a pontot, majd 5 perc után csatlakoztunk a 2-es egységhez, egyeztettük a haditervet: támadás esetén mi adjuk a bal szárnyat, és elindultunk a csúcs felé.
Pár méter megtétele után a bolgárok jelezték nekünk, hogy a csúcs életveszélyes, szóval a jelenlegi pozíciót kéne tartani egy 20 percig. Mivel innentől kezdve ez egyszerű feladatnak ígérkezett, a 2-es egység elindult vissza a már korábban lepakolt felszereléséért, az egyes egység körkörös védelembe felállva pedig tartotta a helyet. A távolba, keleti irányba zseblámpák fényét láttuk, illetve több járművet is felfedeztünk ugyanígy.
A 20 perc letelte után visszamentünk a táskáinkért, és elindultunk a 2-es egységgel, GPS-es koordináták alapján megbeszélt találkozási pontra. Ekkor lehetett úgy 12 óra, a levegő le hűlt de nem öltöztünk fel jobban, lévén mozogtunk tovább, és nem lett volna semmi értelme.
A 2-es egységgel megbeszélt pont felé tartva folyamatosan szúrós bozótba ütköztünk, tehát újból kerültünk, néhol négykézláb kúsztunk-másztunk. A terep kezdte éreztetni, hogy nem lesz ez egy olyan könnyű menet.
A raj egyébként elől 3 TEKU-ból állt. A 2. embernél volt a GPS, vele beszéltük meg az irányváltoztatásokat illetve a mozgási irányunkat. A 3. ember volt a rádiós illetve a géppuskás. Mögöttem jött a kísérőnk, illetve a felcser aki szintén rádiósként funkcionált. Mögötte pedig a hátvéd és a fotósunk.
A raj nagyon jól működött, jó volt a kommunikáció is. Egyszer volt, hogy kicsit eltávolodtunk egymástól, mikor egy sötétebb erdőbe beérve eltűnt előlem a 3. ember. A hátvédre a mögöttem jövő felcseren keresztül figyeltem, először minden megállásnál, majd ez ritkult, később pedig szinte percenként kérdeztem, hogy megvannak e még.
A 2-es egységgel 3 óra körül találkoztunk a 42C útkereszteződésben. Ekkora mindkét raj elfáradt. Nálunk az 1. embernél kijött az allergia, és látszott hogy fárad. Így hát a hátvédek közül előre hoztunk 1 főt, illetve a géppuskás helyét átvettem.
Nemsokkal a találkozó előtt tartottunk egy 10 perces pihenőt, ahol újragondoltuk az útvonalat. Ekkora hallottuk a „tüzérséget” is dörögni, illetve fények közeledtek felénk. A pihenő alatt legalább ketten elaludtak.
A raj 10 perc után újra mozgásba lendült, a horkolásnak is vége szakadt, és elindultunk a 42C felé. Az útikalauzunk folyamatosan unszolt minket, hogy használjuk az utakat, amit végül meg is tettünk, azonban mivel ő az út közepén közlekedett, „aknára” lépett. Az akna egy földbe szúrt piros karó volt. A felcser bekötözte, majd folytattuk tovább.
A 42C-be érve leültünk 5 percre, amikor is megint bealudtak páran. A körkörös védelmet a 2-es egység adta, mi déli irányba figyeltünk. A 2-es egység vezetőjével egyeztetve elindultunk a tábornak kijelölt csúcs felé, 34H csúcs, ami másfél kilométerre volt tőlünk légvonalba.
Föld úton mozogtunk kettes oszlopba, a kettes egység előretolt emberei figyeltek előre, mi jöttünk hátul mint hátvéd többé-kevésbé. Az embereken látszott, hogy fáradtak. Néhányan nem tudtak egyenes vonalba közlekedni, mások meg-meg botlottak. Személy szerint a menet alatt én is pihentettem a szemem 1-2 szer, és csak az előttem lévő hangosabb megállására koncentráltam, illetve a mögöttem jövő rajomra.
A csúcs alját elérve, egy körülbelül 80 méteres szintvonal különbséget küzdöttünk le, majd a táborba megérkezve szétszórtuk az embereket 3-4 helyre, és kijelöltük az őrséget. A 2-es raj őrködött észak felé, az egyes raj pedig dél felé.
Az egyes rajból azonnal aludni küldtem az embereket, és úgy egyeztünk meg, hogy 4 órát alhatnak, addig őrködünk, utána átveszik ők. A 2-es rajjal abba maradtunk, hogy legalább 12-ig itt leszünk. Az óra ekkor 4:40-et mutatott.
A déli út őrségét hárman vállaltuk el. Felvettem a pulóveremet és még egy réteget a nadrág alá. Vittem magammal két energia szeletet, meg egy ponyvát amin ülhetek, majd kerestünk egy fedezéket ahonnan látunk is valamit.
Innentől fogva próbáltam elfoglalni az agyamat, ugyanis egy fél óra után ólom nehezékként szakadt rám a fáradtság. Betömtem magamba a „vacsorámat” majd üveges szemekkel bámultam a horizontot és füleltem.
Nyitott szemmel aludtam, halottam mi folyik körülöttem, sőt beszélgettem is, mégis azt álmodtam, hogy fel kelt a nap és az őrség lement. Azonban az órámra pillantva csak 5:40 volt, de a nap már előbújt.
Így hát őrködtünk tovább, amikor is rám jött a szükség. Miután ezen is túl voltam még mindig csak 6:20 volt. Pontosan nem emlékszem mikor, de az őrség vége előtt szóltam a többieknek hogy most visszamegyek a táborba, ugyanis szükség volt energiára a másnapi irányításhoz is.
Visszaérve, a tábor már finoman szólva ébredezett. Elővettem a gore-tex kabátomat és nadrágomat, majd párnaként és takaróként használva őket lefeküdtem. 10 percre rá felkeltettek, hogy mennünk kell, de a bolgár barátunk rövid tájékoztatása alapján nem értékeltem a helyzetet életbevágónak, és inkább a pihenésünket részesítettem előnybe, ugyanis kell az ember és az energia, nem hajtom túl őket pár nem túl megbízható jelentés alapján. Végülis jól döntöttem, nem volt életbevágó feladat, nem kellettünk volna.
1 óra alvás után felkeltem és elfoglaltam a raj hölgy tagjának a hálózsákját, a legnagyobb örömére, és időközben lezajlottak az őrség váltások is. Nem tudom pontosan mennyi idő után, de nem sokra rá elkezdtek petárdát hajigálni az emberek közé, mondván aknavető támadás ért minket. Nem éreztük fair dolognak ezt, mivel sokan felpattantak, köztük én is, és fedezékbe is mentek, lehasaltak, vagy csak távolabb voltak, mégis közölték velünk, hogy fél óráig „halottak” vagyunk.
A 2-es raj két tagját közben kizavarták a bolgár „kollégák” a parancsnoki láncot megtörve. A 2-es raj a fél óra után kb el is indult kifelé, a szemközti magaslatra. Az 1-es raj később indult utánuk. Átszereltünk, a felszereléseket összepakoltuk és letakartuk. Az allergiásunkat altattuk ameddig lehetett, nem küldtük őrségbe, gyógyszert is kapott.
A raj újra felállt és elindult. Miután a tábor melletti csúcsról vizuálisan azonosítottuk a 2-es rajt, átvágtunk egy szintén nyíltabb és szúrós bokrokkal tele tüzdelt völgyön, majd a 35C útkereszteződést elérve némi vizet vételeztünk és felvettük a kapcsolatot a 2-es rajjal, akik időközben megmászták a közeli csúcsot is. Körülbelül 12 óra lehetett, a nap jó magasán járt, és egyre melegebb volt.
Ezután a 2-es rajjal közösen elindultunk a északra, ugyanis egy korábbi tűzharc után az ellenség arra vonult vissza. A terv annyi volt, hogy felmegyünk egy kereszteződésig, és meglepjük a területre belépő ellenséges egységeket.
A rajok kettes oszlopba vonultak az úton, mivel közel s távol nem láttunk mozgást. Az erdőbe beérve az elővéd tőlünk 20-30 méterre mozgott, néha távolabb. Egy patakot elérve megálltunk, mivel volt napszúrásosunk, akinek jól esett a friss víz.
Miután elértük a 32C kereszteződést, rá bukkantunk egy nagyobb vízkészletre, továbbá a nagyszámú ellenségnek a nyomát fedeztük fel a környező ösvényeken. Az egység egy része az árnyékba ledőlt, mivel volt aki nem tudott annyit aludni, a másik részét fogtam és bevettük magunkat a közeli fenyvesbe.
A lesállásnak nem nevezném, egyszerűen csak az ösvény mellé behúzódtunk fedezékbe, és vártunk. Néhányan vizet melegítettek, a többiekkel halkan beszélgettünk, közben figyeltünk, de a jól belátható ösvényen nem volt mozgás, és egyébként se voltunk annyira hangosak.
Pontosan nem tudom mikor, de max 1 órát tölthettünk el így, mikor az egyik bolgár lélekszakadva, már már könyörögve kérlelt minket, hogy nagy baj történt, a reguláris erőket támadás érte, és muszáj segítenünk. Hozzátenném, hogy egész kinn létünk alatt kb 10-20 percenként kérdezgették tőlünk, hogy éppen mit tervezünk, mit csinálunk és mit fogunk csinálni. Az idegesítő oldala a dolognak az volt, hogy ezt folyamatosan le rádíózták, viszont egész idő alatt éber voltam és mindig eltudtam mondani, éppen mi az aktuális. Persze fárasztó volt azért.
Lényeg, hogy némi unszolásra kikászálódtunk, és meghallgattuk a legújabb fejleményeket. Kiderült, hogy a korábbi 35C útkereszteződésben gyülekező baráti erőket egy 60 fős ellenséges egység szétverte, majd a közeli adótoronyhoz mentek, és valószínű erre tartanak.
Osztva szorozva, fogtam az ép embereket, kb. 14-15 főt, és megszületett a terv. A rádió torony tőlünk délre helyezkedett el, és az útkereszteződéssel két ösvény kötötte össze. Az emberekkel lesállást állítunk fel az ösvényeken, és utóvéd harcot folytatva, folyamatosan elmozgunk a támadás elől, amíg kimerülnek az ellenséges csapatok. Közben 3-4 fő a közeli magaslaton pontot épít ki.
El is indultunk gyorsan, bár a bolgár barátunk nem helyeselte, hogy 15-en akarunk 60 főt megállítani. Az ösvényt elérve, az utat „aláaknáztuk”, majd a jobb és bal oldalán felálltunk. Pluszba a 2-es raj három főjét előre küldtem, hogy vegyék fel a kapcsolatot az ellenséges erőkkel, és húzzák ránk őket. A 3 fő ezt olyan sikeresen megoldotta, hogy az ellenség végül belefutott a lesállásunkba.
Néhány fő azonban a lesállástól keletre ment el, és később hátulról megtámadtak minket. 1-2 sebesült árán megsemmisítettük őket, miközben a lesállásba elölről és felülről is ellenséges erők futottak bele. Rövid tűzharc után őket is kicsaptuk. Azonban a beharangozott 60 főből talán egy olyan 15 fő jöhetett az irányunkba.
Miután a maradék 5-6 fő is csatlakozott hozzánk, elindultunk a rádió torony irányába. Összevont erőként mozogtunk, elmosódtak a rajok, de a TEKU-val elől kerestük a helyes irányt. Az adó tornyot elérve nem botlottunk ellenségbe, a tornyot „felrobbantottuk” majd a közeli civil sátortáborba mentünk.
A civilek azt mondták, a hegy hemzseg az ellenséges erőktől. De ez tévesnek bizonyult, lévén a hegyet bejártuk, és sehol nem találtunk senkit. Túl sok hasznunkra nem voltak, vettünk egy rakétát tőlük, így tovább álltunk.
A csúcs lábához érve, a 35C útkereszteződésben ellenséges erőt pillantottunk meg. A kevert rajok maguktól széthúzták az arcvonalat, majd rájuk vetettük magunkat. Hosszabb tűzharc, és üldözés után, megfutamítottuk őket, illetve egy 6 főt kilőttünk. Sajnos itt kaptam be egy baráti találatot, méghozzá az államba.
A táborba visszatérve, mivel ellenségnek nem sok nyomát láttuk, a bolgár barátaink is szűkszavúan nyilatkoztak, hogy mégis hogyan tovább illetve eleve nem láttuk értelmét a dolgoknak, nem állítottunk őrséget. Lefeküdt mindenki aludni.
Hálózsák nélkül kicsit kényelmetlenebb volt aludni, de kilehetett bírni. Magamra vettem mindent, a ponyvával betakaróztam, és csak 1-2 szer keltem fel a hidegnek köszönhetően. Megjegyezném, hogy a hűséges beosztottak beterítettek az amerikai hálózsák külső gore-tex bélésével is.
Reggel egy új nap virradt ránk, azonban 8 előtt közölték velünk, hogy az ellenséges erők leléptek, így hát a rendezvény nem tart 3 óráig, hanem véget ért. 9 órára kértünk egy transzportot a hegy lábához, ahol fel is sorakoztunk a nevezett időpontban, de csak 10 körülre jöttek értünk.
A dobozos UAZ-ba bedobáltuk a táskáinkat, és a fáradtabbak is igénybe vehették a fennmaradó helyeket. A többiek alap málhával és üres fegyverekkel indultak meg, a körülbelül 4-5 kilométerre lévő panzió irányába.
A menet ideje alatt volt lehetőség átgondolni a tapasztaltakat, illetve 2 nap után kicsit jobban megcsodálhattam a körülöttünk lévő tájat. Az idő jó volt, néhány vérhólyagot leszámítva semmi sem zavart.
A panzióhoz visszaérve felfrissítettük magunkat, összepakoltuk a cuccainkat és az indulásig a panzió étterem részében múlattuk az időt, a személyzet legnagyobb örömére. A bolgároknál a fejrázása egyébként az igent jelenti.
Az ebéd után jó érzéssel vetettem magam a közeli hintaágyba. Egyébként a helyieket nem nagyon érdekeltük. A jó érzés annak tulajdonítható, hogy úgy érzem jól szerepeltünk, sokat tanultunk és sokat tapasztaltunk meg, különböző módszereket és technikákat használtunk eredményesen.
A terepviszonyok miatt sokkal rosszabb teljesítményre számítottam. A térképet és a GPS-t közösen használva nem volt problémánk, kivétel az előre bejelölt pontokat, amik némely esetben 100 méterrel odébb voltak.
A falut elhagyva megcsodálhattuk újra a művelődési házat:
A lovas festményt
Meg a félig kész állványzatot
Visszafelé a busz út simább volt. A határátkelőkön nő nap lehetett, mert a bolgár,szerb és magyar oldalon is női egyenruhások jöttek fel a buszra. A bolgár hölgy meg is jegyezte, hogy megfogunk halni hazafelé menet, de igazából a hőségre célzott, csak nem tudta kifejezni magát.
Hétfőn hajnali 3 órakor érkeztünk meg a nedves és esős hősök terére, ahonnan mindenki indult haza, vagy éppen munkába. A hangulat egyébként végig jó volt, sok ökörködés volt. A morál csak a szervezés miatt esett le, de biztos vagyok benne, hogy szombat este 10 órakor simán csatasorba tudtunk volna állni.
Utolsó kommentek