A múlt hétvégén részt vettünk a Center of Tactical Medicine – Hungary taktikai vérzéscsillapítás témájában tartott kurzusán. A képzés egynapos volt, és elég intenzív.

Amikor azt írom intenzív, akkor arra gondolok, hogy nem volt üres járat, minden egyes percet tanulással vagy a beállított helyzetekre való felkészüléssel töltöttünk el. Az ott töltött nyolc óra egyébként, szinte észrevétlenül elillant.

Nem volt követelmény a rendvédelmi-katonai vagy egészségügyi előképzettség, tehát bárki jelentkezhetett. A résztvevők között többségben voltak a civil életből érkezők.

Felmerülhet a kérdés, miért lenne bárkinek szüksége erre. Egyrészről mert érdekli, másrészről pedig nem kell háborús övezetbe menni a hasonló tudás kamatoztatásáért. A civil életben is simán előfordulhat olyan esemény, természeti katasztrófa-közúti baleset, amikor hasznos tud lenni, ha valaki képes segíteni.

A tanfolyam első részében, egy elméleti órán vehettünk részt. Itt megismerkedtünk a sokk fogalmával, alap anatómiával, néhány alap vizsgálati módszerrel és a vérzéscsillapítás eszközeivel.

Megjegyezném, nagyon jó elméleti anyagokat lehet a katonai vérzéscsillapításról találni, sőt kiváló kézikönyvek meg egyebek készültek a témában, de az hogy miként vetkőztetek le egy magatehetetlen embert és hogyan végzem el rajta a „vérsöprés” módszerét, friss vérzés után kutatva, az teljesen más dolog.

Az intimitás pedig a „bloodsweep”-nél ér véget, ugyanis a vénás vérzés vagy sérülés után kutatva nem lehet problémázni azon, ha az alany izzad, végig kell nézni a nyakat-hónaljat és a belső combokat is.

Vicces történet, hogy az egyik képzés alatt a külföldi résztvevő, akin bemutatták miként lehet gyorsan lekapni egy sérültről a nadrágot a vizsgálat elvégzéséhez, alsónadrág nélkül érkezett. Volt meglepetés. 

A két órát az elméleti anyag esetében sem éreztem hosszúnak. Érdekes fogásokat és még érdekesebb személyes tapasztalatokat osztottak meg velünk. Szerintem könnyen érthető volt az anyag, és interaktívan álltak a témához, tehát szemérmetlenül lehetett kérdéseket feltenni.

Az elmélet után megismerkedtünk a Combat Application Tourniquet-el, vagy röviden CAT-el. Ez egy tépőzáras heveder, amit a végtagokra felhelyezve megszüntethető az artériás vérzés.

Az első generációs példányokat az iraki konfliktus hívta életre, most pedig már a hetedik generációnál tartanak. Az egész világon használják, és jelenleg idehaza is terjedőben van, például a Police Medic-ek is ezzel vannak felszerelve, a honvédségnél is része az IFAK-nak és a mentőknél is terjed.

Elsőre egy egyszerű tépőzáras hevedernek tűnik, amit csak fel kell rakni és meg kell húzni. Egyszerűnek hangzik? Végülis az, csak gyakorlást igényel, ugyanis van egy technikája, amit természetesen megmutattak és jó párszor elpróbáltuk.

Amint már képesek voltunk megfelelően összerakni és kibontani, következett az önmentés. Sérülés esetén körülbelül fél perc áll rendelkezésre, hogy megfelelően felhelyezzük magunkra.

Nem volt még stressz, nyomás, fájdalom vagy bármi zavaró körülmény. Ennek ellenére a harmadik-negyedik alkalomra sikerült csak szabályosan és időre felraknom.

Megjegyezném a helyes használat esetén, egyrészt elég fájdalmas szorító érzésben lehet része a sérültnek, másrészről gyakorlatilag eltűnik a pulzusa. Teljesen érthető, hogy megpróbálják leszedni magukról.

Az artériás vérzésről láttunk videót, elmondták a lényegét, megszakad az artéria és pulzálva folyik ki belőle a vér, és megmutatták miként kell tamponálni az ilyen sebeket.

A „vér dobozok” segítségével pedig kipróbálhattuk, miként néz ki a gyakorlatban a tamponálás folyamata, és hogy néz ki egy megfelelően betamponált seb.

Elsőre voltak fenntartásaim a nyílt sebbe való belenyulkálástól, noha azt gondolhatnánk ez csak egy gumipreparátum, de ezeket gyorsan leküzdöttem, és már érkezett az arcomba a lüktető, meleg művér.

A dobozokból egyébként nincs több idehaza, és azt kell mondjam, praktikus gyakorló eszközök. Természetesen az instruktorok azonnal szóltak és segítetek korrigálni, amennyiben valamit helytelenül csináltunk.

Miután megvolt az érszorító használata majd a tamponálás is, azért hogy ne kelljen pusztakézzel szorítani a kötéseket, következettt a tanga és a melltartó kötés.

Személy szerint egyikkel sem sikerült közeli barátságot kötnöm, és jó párszor gyakorolnom kell még őket, hiába ismételgettem magamba: háromszor a comb körül, két és félszer a deréknál.

A helyzetet bonyolította, hogy ezt már taktikai felszerelésben kellett végrehajtani, és mind a nyak mind a comb kötözése közben, mozgatni is kellett a „beteget”.

A kötözés gyakorlására véleményem szerint elég időt hagytak, nem siettettek, pedig a mi párosunk volt a leglassabb, és ha hibáztunk segítettek.

A „scenario”-k előtt még megismerkedtünk néhány sebesült mozgatási fogással. Ezek nagy részéhez egy egészen egyszerű dologra volt szükség, erőhöz.

Az erő mellett nem árt egy nagyon egyszerű, de erős, szallag sem. Kis helyen is elfér, könnyen felhelyezhető, és iszonyatosan kényelmetlen amikor húznak vele.

Itt emelném ki az instruktorokat is, ugyanis nagyon változatos háttérrel rendelkeznek, ami csak az oktatás javára válik, ugyanis a rendvédelmi, katonai, egészségügyi és tűzoltó fogásokat is láthattunk.

Miután egy párszor mindenki végigrángatott a földön, elkezdtünk felkészülni a helyzet gyakorlatokra. Azért éreztem, hogy a sebesült szállítással lesz problémánk.

Pontosan nem tudom már mi történt, vagy hogy történt csak hirtelen ránk kiabáltak, és már futottunk is. Pár kör után megérkezhettünk a „helyszínre”, de csak arra emlékszem, hogy az első „sebesülthöz” letérdelek, és megkezdjük az ellátást.

Utólag visszanézve viszonylag egyszerű dolgunk volt a mi páciensünkkel, egy combsérülést kellett ellátnunk, és a CAT felhelyezése után ki is menekítettük a delikvenst.

Mások egy fokkal összetettebb sebesültet kaptak. A sérültek kimenekítése után egy rövid eligazítás során elmondták mi az amit jól csináltunk, mi az amit elrontottunk. Tanulságos volt na.

A második scenario előtt már felkészültebbnek éreztem magamat, de az is elég hirtelen indult be. A rövid futás és fekvőtámaszozás előtt már éreztem, hogy a bevitt víz és szénhidrát szeretne kiszabadulni belőlem, de szerencsére ez elmaradt.

A berendezett helyszínt elérve, hárman estünk neki a legsúlyosabbnak tűnő sérültnek. Volt is rajta munka bőven, több sebből vérzett, az „alájátszó” pedig nagyon jó munkát végzett. A vérveszteségtől körülbelül 3 perc után ájult el, addig folyamatosan akadályozott és próbálta meglazítani az érszorítót.

A finálé tartalmazta a legösszetettebb feladatot, mivel egy háromfős „delegációt” ért támadás, a környéken fegyveresek és civilek is nehezítették a mentést. A fegyvereket airsoft puskákkal imitálták.

Idő limit is volt a végrehajtásra, 10 perc, és végül csak kettő sérültet sikerült kimenekíteni. Itt is meggyűlt a bajom a cipekedéssel, és a feladat végére már úsztam a művérben, a saját és a sérültek illetve a társak izzadságában is.

A tanfolyam alatt használt kötszerekkel, érszorítókkal és gumikesztyűkkel nem fukarkodtak. Rögtön kaptunk újat ha egyet elhasználtunk. A gumikesztyű pedig durván fogyóeszköznek bizonyult, ugyanis az ellátás során rólam sorban szakadtak le. Amúgy szóltak előre, hogy kettesével húzzuk fel őket.

Az egyéni védő eszközöket megfelelőnek éreztem, nem volt ballisztikai védőképességük, és nem is voltak kisúlyozva, de ennek ellenére is elég zavarónak bizonyultak. A térdvédő, műanyag sisak teljesen jól védett a fizikai behatásoktól, míg a combtok kézre esett, és nagyon hasznos volt a kötszerek tárolásánál. Az OM-10-es cseh gázálarc pedig simán csak kellemetlen tudott lenni.

Az instruktorok folyamatosan figyeltek ránk, mind a vizet mind a szénhidrátot tolták belénk, amire szükség is volt. A képzés alatt ketten lettek rosszul a fokozott igénybevételtől, bár becsületükre legyen mondva, hogy mindketten végig csinálták a kimenekítést és behúzták a sérülteket. Rövid pihenés után pedig újra csatasorba álltak.

Mind az alájátszókat, mind az oktatókat csak dicsérni tudom. Nem voltam sok képzésen de voltam rossz képzésen, ahol igazából az oktató egója elnyomott mindent, esetünkben viszont nem éreztem ilyet.

Nagy türelemmel és jó pedagógiai érzékkel találkoztam, ha nagyot hibáztunk akkor is türelmesen és rugalmasan álltak hozzánk. A téma komolysága ellenére egyébként ez a laza és rugalmas légkör volt a jellemző.

Értem ezalatt, hogy ha a kötést vagy az érszorítót foggal húztam szorosabbra, ha a kötszer letekerés közbe félbe hajlott, senkit nem érdekelt, a végeredményen volt a hangsúly.

A scenariok nagyon tetszettek, a robbanás, füst és kiabálás valóságosnak hatottak. Izgalmas volt a gyakorlás egy ilyen környezetben, és érdekes volt megtapasztalni miként hatnak az előzőekben felsorolt környezeti hatások az emberre.

Mindent összevetve a magam részéről sokat tanultam, rengeteg új tapasztalattal lettem gazdagabb, és nagyon hasznosnak éreztem ezt az egy napot.

Ki kell emelnem azt is, hogy a felvételeket visszanézve sokat hibáztam. Már tervben is van, hogy a megtanult kötéseket tovább gyakorlom, és a megismert eszközökkel is mélyítem az ismereteimet.

Ezúton is gratulálok a COTMH csapatának, remek és egyedülálló képzést hoztak össze, és csak remélem hogy töretlen kitartással fogják tovább építgetni ezt a vállalkozást.

Legvégül pedig álljon itt a képzésen kapott felvarró is. Az egyik legjobb pillanat volt számomra idén, mikor átnyújtották, majd a csapatnak egyesével gratuláltak az oktatók és alájátszók.  

 Fotó: Center of Tactical Medicine - Hungary

https://www.facebook.com/CenterOfTacMedHun/?ref=br_rs