Chata,Csizmarik és Társa, CS&Co vagy csak simán Czizmarik néven ismeretes a hazai katonai és rendvédelmi szervek ruházatát készítő cég. Érdekesség, hogy a portfóliójukba megemlítik, az osztrák rendőrség és német hadsereg számára is készítenek ruházatot.
Megjegyzem, idehaza még a szlovén és olasz hadsereg számára is készítettek különféle gyakorló ruházatokat. Javarészt ezek egyszerű pamut vagy műszálas ruházati termékek, de ha minden igaz gore-tex kabátokat is készülnek, a honvédség számára mindenképpen.
Na most a fenti nadrág csak úgy a semmiből került elő, nem tudni pontosan kinek vagy miért készülhetett. De a szabása és az anyaga egyáltalán nem tűnt rossznak, sőt képekről még színhelyesnek is láttam.
Sajnos a saját szememmel látva ezt újra kellett gondolnom. A mintázat formája látszólag stimmel, abba nem tudok belekötni, viszont az általam látott példány egy elég erős bronz barna beütéssel bírt, és ezért a zöldes-sötét multicam szín helyett egy jellegzetesebb barna árnyalata volt.
A szabását tekintve, erős hasonlóságot mutat az 1980-as években készített amerikai BDU nadrággal. A négy soros gombolás, az oldalzsebek mind-mind ezt másolják. Természetesen ez egyáltalán nem probléma, az egy nagyon jó konstrukció továbbra is.
A MEO-s „pecsét” nekem azért érdekes, mert előtte ezt sem a rendőrségi, sem a NAV-os ruházatban nem láttam, kizárólag a honvédség számára készített gyakorló nadrágokban, zubbonyokban és kabátokban.
A comb zseb gombos és harmonika kialakítású. Hasonlót használtak már a 2003/2004-es sivatagi nadrágokon. Egyszerű, jól bevált konstrukció. A gombok szintén az amerikai ruházaton használtakhoz hasonlítanak.
Alapvetően az egyszerű szabást nem gondolom rossznak, bár egy húsz évvel ezelőtt jobban örültem volna neki. A zsebek kialakítása, a felhasznált gombokat mind jónak tartom. A szűkebb, korábbi 80’-as évek beli BDU szabást szintén nem gondolom rossznak, de ez van akinek kényelmetlenebb. A kevert szálas anyag tapintásra nem tűnt rossznak, a színtartósság már más kérdés.
Ami negatív, az a mintázat, hiszen nem színhelyes bár egyáltalán nem rosszabb amúgy, a gyengén felvarrt gombok, néhol a varrás minősége és a szűkebb szabás. Végső soron ez mégis csak egy majd negyven éves szabásminta alapján készült nadrág.
Fotó: Lakics Tamás
Utolsó kommentek