Akkor lássuk mi kerül egy magyar katona mellényébe. A mellény egyénileg beszerzett, nem „céges” és részletesebben már bemutatásra került itt.
A mellényen elől egy tripla tártartó található, amibe tökéletesen elfér a harminc lőszeres AK tár és az M4/M16 családhoz tartozó STANAG tár is. A tártartó egyébként, elméletileg, brit gyártmány és az újabb MTP színben készült, ami nagyon nem is üt el a mellény alapszínétől.
Jobb oldalon egy Darktac általános célú, vagy „mindenes zseb” és egy rádió zseb került fel. A „mindenes”-be vízálló notesz, toll, kézfertőtlenítő, elemlámpa, fájdalomcsillapító, tartalék hallásvédő, térkép jelmagyarázat és telefonhoz akkumulátortöltő kerül. A rádió zsebbe értelemszerűen a rádió kerül.
Hátra a Berghaus zsák víztartály zsebe került fel, amit a saját pántjaival és grimlockokkal rögzítettek fel. A zsebbe tökéletesen elfér egy három literes víztartály.
Baloldalon látható az elsősegély zseb, mögötte pedig az üres tárak tárolására szolgáló, köznapi néven, „tárdobó” zseb. A zseb fölött kiszúrható a foliage green színű grimlock is.
Az elsősegély zseb Warrior gyártmányú, részletesebben itt volt róla szó, és ebbe gyakorlatilag egy IFAK foglal helyet: CAT érszorító, izraeli nyomó kötés, ragtapasz, kötszerek, égési zselé, filctoll, gumikesztyű, naso tubus.
Az elsősegély zseb előtt egy további zseb található, mégpedig egy nyitott, „shock cord”-os tártartó. A tártartó zsebbe belefér egy darab harminc lőszeres M4/M16-os STANAG tár, és a rajta lévő pisztolytartó zsebbe egy P9-es vagy Glock tizenhét lőszeres tár.
A mellény ezzel a zseb kiosztással, megtöltve, négy harminc lőszeres tárral, rádióval és kemény lövedékálló betéttel 12.5 kg-ot nyom. A zseb kiosztás praktikus, kézre esik, a tömege pedig egyáltalán nem számít soknak.
A mellényért köszönet Dudi-nak!
Az utolsó 100 komment: