Jelenleg hivatalosan a Magyar Honvédségen belül nincs rendszeresítve „combat shirt”. Nem hivatalosan viszont mind a PRT-OMLT tagjai készítettek maguknak ilyet, illetve mintha Gurkha tervezte volna a KMZ számára.
Az utóbbi időben viszont nem csak a külföldi misszióknál, hanem itthon is megjelentek már. Főleg a kerítés építésekor lehetett kiszúrni jónéhány példányt.
Na most amiket eddig láttam, azokról összességében elmondható, hogy iszonyú jól néznek ki, főleg ha a képen látható módon még a vállzsebekre is tesznek tépőzárat és voilá, meg is érkeztünk a 21. századba.
A képen látható példányok ezt a vonalat erősítik. Persze felmerülhet a kérdés, hogy a rendfokozati jelzés meg a névfelvarró hova kerül? Kis módosítással a vállakra.
A „combat shirt” főleg nyáron kényelmes, és védőmellény alatt viselve. De eleve könnyebben és gyorsabban szárad, és manapság már nagyon elterjedt.
Egyetlen problémát tudtam csak felfedezni, még pedig a „combat shirt” elkészítéséhez egy „boci” zubbony átalakítása szükséges. De úgy gondolom a végeredmény mind a funkcionalitását, mind a kinézetét tekintve csillagos ötös.
Fotó: Tóth István zászlós, Ivancsó Krisztián főtörzsőrmester
Forrás: http://www.honvedelem.hu/cikk/54874_kikepzes_az_eutm_mali_misszioban
Az utolsó 100 komment: