A 10M ERGY utolsó bemutatásra kerülő darabja a téli kabát. Első látásra egy kicsit tovább gondolt mikádónak tűnik, ami úgy érzem nem jár messze az igazságtól.
A kabáton megtalálhatók a különféle azonosító jelzések számára a gombok és a tépőzárak is, illetve már alapból a „rendőrség” felvarróval került a raktárba.
A kabáton elől két villámzáras, ferde zseb található. A zsebet azonban kesztyűben nem a legegyszerűbb használni, illetve gondolom a tervezésnél nem vették figyelembe, de manapság már a rendőrök láthatósági mellényt viselnek, ez pedig megnehezíti a zseb használatát, főleg ha még kesztyűt is viselnek.
A ferde villámzáras zsebek alatt, két oldalt nyitott zsebek találhatók. Természetesen lehet véletlen egyebe esés, de ettől engem még inkább a mikádóra emlékeztet.
A kabát villámzárral és a már korábban is látott patentokkal zárható. Bár a patentokról elég negatívan nyilatkoztak, ezeknél nem tapasztaltam gyári hibát. Mondjuk nem is használhattam huzamosabb ideig.
A kabát belső oldalán két darab villámzáras zseb található. A villámzár helyett jobb lett volna valami más megoldás, például egy félig nyitott zseb, esetleg tépőzár.
A mandzsetta patentos, akárcsak a zubbony esetében. Viszont itt sincs meg az a funkciója mint más kabátok vagy zubbonyok esetében, ahol szűkíteni vagy bővíteni lehet vele.
A kabát hátulján szintén tépőzáras felvarró található, amit igény esetén lehet cserélni például katasztrófavédelemre, de mintha a rendészeti szakközépiskolák számára is készítettek volna már.
A mikádóhoz képest még annyi különbség van, hogy a 10M-et álló gallérral készítették. A gallérba nem került kapucni, bár megmondom őszintén nekem egyáltalán nem hiányzik.
A 10M téli kabát vastag bélést kapott, tehát meleg, viszont a szabásából egyetlen dolgot hiányolok. Még pedig annak a figyelembe vételét, hogy ezt rendőrök viselik, akik felszerelésük nagy részét az övükön hordják. A legtöbb külföldi rendőr kabáton oldalt V alakú kivágások találhatók, például a pisztoly számára.
Utolsó kommentek