Mivel a Tengerészgyalogság is elkötelezte magát az újonnan fejlesztés alatt álló ECH (Enchanced Combat Helmet,ACH formával) sisak mellett, ezért a korábbi LWH-hoz tartozó huzat helyett is újat kell rendszeresíteniük.
Ez szintén egy kifordítható, sivatagi illetve „woodland MARPAT” színű, tépőzárakkal rögzíthető huzat, ami a „hagyományoknak” megfelőlen teljesen puritán is.
A huzatnak eddig kettő változata ismeretes. Az egyik a teljesen hagyományos verzió, míg a másik a most ismertetésre kerülő verzió, amit a különleges egységeknek szántak, mint példál az MSOB (Marine Special Operation Battalion).
A hagyományokhoz ragaszkodva ezúttal sem cicomázták túl a dolgokat. A huzaton két darab extra található. Az egyik a képen is látható tépőzáras fül, amivel a sisak gumit vagy a szemüveg pántját lehet rögzíteni, illetve a huzat tetején található tépőzár, amire egy IFF négyszöget lehet tenni.
Az elöl található nagyméretű lyuk a három pontos Norotos NVG mount számára készült. A huzatot könnyű rögzíteni, mivel körbe két oldalú tépőzárak találhatók, amiket a sisak párnázásának tépőzáraihoz kell rögzíteni.
A huzat kifordítható, sivatagi és erdei Marpat, mintában készült. Meghagyták az álcázónyílásokat, viszont az ACU huzattal ellentétben nem kerültek fel az IFF négyszögek.
Természetesen az EGA is megmaradt egyfajta névjegyként, mivel a huzat az egyenruha anyagából készül. Teljesen egyszerű, semmi extra, a Tengerészgyalogság továbbra sem a „high speed” holmikról fog elhíresülni.
Utolsó kommentek