A Tac V1 a 90-es évek közepén került rendszerbe, először a különleges erőknél, később pedig széles körben kezdték használni mind az amerikai fegyveres erőknél, mind a rendvédelmi szerveknél. A mellény még napjainkban is nagy népszerűségnek örvend, bár a Molle rendszer térhódításával szépen lassan kimegy a „divatból”.
A mellényen elől fixen rögzítve találhatók a zsebek. A hálós alap amire felkerültek, korábban csak a pilóták számára készített mellényeken kerültek felhasználásra. Ezek nagy előnye, hogy szellősé teszik a mellényt, és nem fülled bele az ember, továbbá a mellény alap súlya is csökkenthető ily módon.
A tártartózsebek tépőzárasak és a bennük tárolt tárak rögzítéséről, a külső részen körbefutó gumi gyűrű gondoskodik. Hasonló zsebet készített egyébként az SDS-is, valószínű erről vették az ötletet. Alapjáraton M4/M16-os tárakra méretezték, de beleférnek az Mp-5-ös tárai, illetve az M14-es tárak is. Az első két fajtából kettő-kettő darab málházható be, míg az M14-esből egy darab.
Jobb oldalt felül egy nagyobb, vízszintes tépőzárral ellátott zseb került fel. Ebbe teljesen jól belefér a GPS, zsebkés, kötöző anyag, lámpa, tartalék elemek vagy 12-es sörétes puskához való töltény, illetve bármilyen hosszúkás keskeny dolog. A későbbi változatokon, a fedő részére kívülről tépőzár került, ahova hasznosabbnál hasznosabb felvarrókat lehet feltenni.
Bal oldalt, közvetlen a tártartók felett szintén egy nagyobb méretű zseb található. Ebbe tetszés szerint belefér némi kötszer vagy kézigránát, esetleg jól összehajtott jegyzetek. A tártartók fölött elhelyezett zsebek egyébként elég jól kitaláltak, nem állnak nagyon el az ember testétől, és a fegyver használatában sem zavaróak.
Szintén baloldalt feljebb található egy kisebb zseb. Ebbe tetszés szerint rádió, iránytű esetleg gránát tehető. Véleményem szerint ez egy elég elszabott zseb, mivel a rádió számára túl kicsi, és túlságosan felül is helyezkedik el.
A mellény hátsó részén felül, tépőzáras fülek találhatók, amikkel a mellény magasságát lehet beállítani, mivel kizárólag egy méret létezik belőle. Hátul három sorba a korábbi LC-2-es rendszer rögzítési pontjai találhatók. Erre esetleg „fenék” zsákot, elsősegély dobozt ajánlott rögzíteni, mivel ha esetleg kulacsot vagy egyebet rakunk rá , az igen kényelmetlenül tudja a hátunkat verni.
Hátul láthatók még D gyűrűk, amikhez esetleg camelbaket lehet rögzíteni, illetve kifejezetten ehhez a mellényehez készítettek egy patrol pack-et is, aminek a pántjait a gyűrűkbe kell belefűzni, és így lehet rögzíteni. Ötletnek jó, lévén nem túl kényelmes táskával ez a mellény, viszont nem lett túl elterjedt még így se, mivel nehezebb hozzáférni, mintha nem lenne közvetlenül a mellényhez rögzítve.
Körbe alul összesen 6 tépőzáras és patentos rögzítő pánt található. Ezekbe taktikai övet lehet fűzni, amire pisztolytok vagy combtok rögzíthető, illetve további tártartó vagy kulacs tehető fel. Málha rögzítésének esetén az övet bővebbre kell hagyni, mivel a rajta lévő nehezebb súly lehúzza valamelyik irányba, és igen hamar kényelmetlenné válhat.
Mivel „one size fits for all” , ezért igazából a mellény magasságát és bőségét lehet csak állítani. Oldalt három helyen tudjuk magunkra igazítani, keskeny pántok segítségével. A méretet végülis könnyű beállítani, és oldalt elég nagy mértékben állítható, ennek köszönhetően például golyóálló mellényen is lehet viselni probléma nélkül.
A Tac V1 inkább taktikai mellény, mivel a hagyományos katonai feladatok során bizony kényelmetlen lehet. Gondolok itt arra, hogy mint málha mellény nem igazán használható, esetleg akkor ha különféle kiegészítőket pakolunk rá.
Taktikai mellényként már sokkal jobb. A tárakhoz kényelmesen hozzálehet férni, taktikai övvel kényelmesen hordható, nagy mennyiségű muníciót lehet elhelyezni benne (összesen 12 tárat), könnyű anyagból készült. Mivel a háti részen alap esetben nincs semmi, ezért kocsiban ülve is kényelmes.
A tac v1 sok mellénynek szolgált alapként, és sok ország illetve gyártó lemásolta, majd tovább fejlesztette. Jó példa erre a Blackhawk, ami egy csomó változatban készítette el, különböző zseb kiosztásokkal. A különböző kormányzati szerveknél is népszerű volt, illetve idehaza is lehet még látni rendőrökön elfogások során.
Utolsó kommentek