A lengyel Lubawa cég mutatta be még December közepén a többek között területvédelmi erőknek szánt Gryf védőmellényét és a hozzátartozó rendszert. Félreértés ne essék, ez egyenlőre nem kerül rendszeresítésre és a lengyel haderő részéről nem történt megrendelés.
A lengyel hadsereg számára már 2017-ben bemutattak egy tervezetet a lövészkatonák felszerelését illetően, aminek része egy hasonló, modern szempontok alapján tervezett készlet is.
A célzsebek között helyet kapott az ülőpárna is, amely kihajtott állapotában kifejezetten praktikus tud lenni hideg vagy esős idő esetén. Ezt egyébként az orosz gyártóktól vehették át.
A vállpántok és derékpántok rögzítése gyorsan oldható ROC csatokkal történik. Külön lágy ballisztikai réteg nincs benne, mivel ezt is “stand alone” kemény ballisztikai betétekhez találták ki.
Felkar, nyak és torok védelmet nem terveztek hozzá, viszont a cummerbund-ra rögzíthető az oldalsó védelem két zsebe. A cummerbund egyébként “skeletal” típusú, tehát kizárólag hevederekből áll és nincs cordura réteg közöttük.
A mellényhez szántak még egy leoldható “chestrig”-et is, ami hat darab tártartó zsebből áll össze. Ezt a képek alapján kettő darab kampóval és a cummerbund-on elhelyezett négy darab csattal lehet rögzíteni.
Mindez eddig nagyon szépen hangzik, viszont felmerül néhány probléma vagy kérdés. Egyrészről a felhasznált anyag fajtáját nem taglalta a gyártó, és több hozzászólás alapján nem a legerősebb és legminőségibb cordura-t, hanem inkább egy gyengébb nylon típust preferálnak.
A másik dolog pedig a varrás minősége, amiről jó pár negatív kritikát olvastam. Ránézésre nem mondanám rossznak, de látszólag ahol más gyártó duplán vagy triplán varrná, itt csak szimplán varrták.
A rendszer részét képezi egy 20 literes rohamzsák is. És itt jutunk el a harmadik problémáig, mégpedig a felhasználókig, ugyanis felmerül a kérdés, hogy egy területvédelmi erőnek szüksége van-e hasonló felszerelésre.
Egyfelöl azt gondolnám, persze hiszen egy jól képzett és jól felszerelt erő kitudja használni ezt a modern védőeszközt, de illik számításba venni azt is, hogy milyen terepen és milyen módon és milyen feladatokra kívánják alkalmazni őket. Ebből a szempontból pedig egy védőmellényel kombinálható málhamellény szerencsésebb választás lenne.
Utolsó kommentek