Pár részből álló sorozat indul arról, hogyan lett Magyarország köztársaság. Az első rész az 1946-ig vezető utat mutatja be.
Az ünnepi időszakban olyan bejegyzéseket szoktam feltenni, amelyek az évköziekből valamilyen ok miatt kimaradtak. Ezekkel kicsit gondolok azokra is, akiknek ilyenkor nincs társaságuk és az ilyen témákba pár órára belemerülhetnek. Most egy olyan sorozatot gondoltam közreadni, amely egy előadással egybekötött beszélgetésből származik.
A téma az volt, hogy miként alakult ki és maradt meg (amennyire megmaradt) a köztársaság. Eredeti verziójában 4 részből állt. A módszer az volt, hogy forrásokat mutattam meg képeken, aztán azok tartalmáról beszélgettünk. Az élőszavas változat egyébként tömörebb, írott formában kínzás lenne a 4 részre bontás. Majd a a végére jutva kiderül, hogy hány rész lesz ebből.
Az itt közreadott első rész Horthynak a kormányzóvá választásáig tartó folyamattal foglalkozik.
Miért a XX. században indul el egy ilyen történet? Miért nem például 1848-tól? Azért, mert a magyar politika 1918 előtt nem tudott kilépni a duális államszervezetből. A magyar politikának csak korlátozott ráhatása volt a hadügyekre, ráadásul önálló külpolitikája nem is nagyon létezett. Amikor IV. Károly visszalépett a királyi jogainak a gyakorlásától, akkor nyílt egy olyan egyedülálló lehetőség, amire korábban nem volt esély.
Az új helyzetben volt egy kísérlet valamilyen köztársaságra, amit a maga korában népköztársaságként értelmeztek, majd átfordult valami másba, amit jó sok ideig Tanácsköztársaság néven neveztek. Ahogy ez a két kísérlet a végéhez ért, az ország ott állt, hogy ki kellett találni a további működéshez illő formát.
Ez az ötletelés egyébként nagyon izgalmas folyamat volt, ezért vette fel a fonalat ezen a ponton az előadás. Ahogy majd látszódni fog, az egész ügy nem a racionális vita síkján dőlt el, hanem teljesen más úton nyert megoldást.
Milyen feladatok adódtak ekkoriban?
A közélet fő kérdése természetesen az államforma volt. A bolsevikok bukása után az első politikai vezér Peidl Gyula (1873-1943) lett, aki augusztus 1-én vált miniszterelnökké. Ő maga amolyan "ügyvezető" államfő is lett, hiszen nem volt olyan ember személyesen jelen, aki az államfői feladatokat ellátta volna.
Ezt a kormányzatot szakszervezeti kormányként emlegetik, mert a miniszterek többsége (tehát nem mindenki) a szociáldemokraták azon köréből került ki, akik ellenezték a Kun Béla nevéhez kötődő rendszert. A kormány eleve ideiglenesként alakult meg, hogy mihamarabb jöjjön létre egy koalíciós kormány, az akkori Budapesten elérhető vezető politikusok miniszterségével.
Mivel a vizsgálódásunk témája az államforma, itt érdemes megnézni a hivatalos álláspontot. Az új kormány első kiáltványa a Népszava 1919. augusztus 2-i számában olvasható. Ebből is látszódik, hogy az ország neve a kormány hivatalba lépéséig Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaság volt. Az új államnév a másnapi, vagyis augusztus 3-i Népszava 3. oldaláról derül ki. Ott a hivatalba lépett új kormány intézkedéseit ismertetik, ahol az új név is olvasható: Magyar Népköztársaság. Ezek elég nehezen olvasható példányokból lettek szkennelve, ezért nem tudom itt megmutatni. Más hírlapok viszont lehozták a hírt.
Az új államforma népköztársaság lett
(a kép forrása: Dunántúl 1919. augusztus 9. 1. oldal)
Népköztársaság már ki lett egyszer kiáltva, akkor Károlyi volt a köztársasági elnöke. Most, tehát a második ilyen államforma esetén, mindenki biztos volt abban, hogy Károlyi nem lehet az elnöke. Értelemszerűen a kormány vezetője, mint az egyetlen közhatalom gyakorlója, jobb megoldás hiányában látta el az államfői feladatokat. Mivel csak néhány napig volt hivatalban, ez nem volt egy hosszú idő.
A románok bevonulásakor hirtelen egy új közjogi valóság jön létre Budapesten. A kormány kinevezését József főherceg (1872-1962), mint kormányzó hajtja végre. Ez a korabeli sajtóközleményekből egyértelmű. Az új miniszterelnök Friedrich István (1883-1951) lesz.
József főherceg lényegében már 1918 őszén megkapta a királytól a kormányzói kinevezését, csak egy hosszabb ideje nem volt lehetősége ezzel élnie. Augusztus 7-től kezdve viszont újra őt tekintik kormányzónak. Ez az állapot augusztus 23-ig marad, amikor az antant kérésére váltás történik az államfői poszton. Az antant nem szeretné, hogy egy Habsburg legyen az ország államfője, ezért az államfői jogosítványok a miniszterelnökhöz kerülnek, vagyis Friedrich Istvánhoz.
A helyzet november 24-én ismét változik, amikor Huszár Károly (1882-1941) miniszterelnök lesz. Elődjéhez hasonlóan nem csupán a kormány vezetését veszi át, hanem az államfői jogköröket is. Nagyon fontos részletet tár fel egy ekkor készült interjú, amit a távozó kormányfővel készítettek:
Friedrich István úgy gondolta, hogy legális államfő lett augusztus 23-án
(a kép forrása: Pesti Hírlap 1919. november 21. 1. oldal)
Tehát láthatjuk, hogy József főherceg a kormányzói hatalmat átadta a miniszterelnöknek, így Friedrich István magát kormányzónak tarthatta. Ugyanígy az utódja, vagyis Huszár Károly is kormányzó lett. Vagyis Magyarország államfőjét ezen időszakban kormányzónak nevezték. Annak ellenére volt így, hogy a hivatalosan rögzített államforma népköztársaság volt.
Ekkoriban a Pesti Hírlap hasábjain zajlott egy közéleti vita Magyarország kívánatos államformájáról. Ez a vita a politikai elit vitája volt, ahol a királyság vagy köztársaság eldöntése mellett a leendő király személye is szóba került (azért leendő, mert egy koronázott király volt, akinek nem volt érvényes lemondása vagy trónfosztása). A vitában oda jutottak, hogy mindenki hajlott népszavazásra vinni az államforma ügyét. Ezzel az állásponttal minden párt azonosult 1919 novemberére.
Azt, hogy mennyire nem volt királyságpárti felfogás a közéletben, jól tükrözi egy József főherceggel készült interjú. Az interjú a Pesti Hírlap 1919. október 2-i számának a 2. és 3. oldalain jelentek meg. Ott a főherceg elmondta, hogy Friedrich István 1918 decemberében kereste meg, aki közölte vele, hogy az államfő (Károlyi Mihály) rossz irányba tart, ezért a társaival együtt szervezkedni kezd, hogy megmentse az országot. Friedrich hadügyi államtitkár volt és úgy érezte, hogy a kormány tagjaként ez a hazafias kötelessége.
Amikor Friedrich a románok támogatásával bevonult Budapestre, egy autót küldött a főhercegért. Ő ezt elfogadta, azonnal Budapestre ment, ahol kapcsolatba lépett az antant képviselőivel. Ők tudomásul vették a történteket és jóváhagyták a főherceg kormányzói működését.
Az interjú szerint ekkor nevezte ki Friedrich Istvánt miniszterelnöknek, de ragaszkodott ahhoz, hogy a kormányban minden jelentős párt vegyen részt. A szocdemek aggódtak amiatt, hogy a főherceg a királyság képviselője, ezért a főherceg egyértelművé tett valamit:
József főherceg 1919 októberi véleménye az volt, hogy ő egy köztársaság államfője volt
(a kép forrása: Pesti Hírlap 1919. október 2. 2. oldal)
Azt is elmondta, hogy az antant követelte a lemondását, valamint Friedrich lemondását is. Erre augusztus 23-án sor került. Az ő lemondása azonnali hatályú volt, Friedrich viszont 3 hónapot kapott arra, hogy egy széles politikai koalíció alapján álló kormányt szervezzen a sajátja helyett. Ez a kormány lett a Huszár-kormány.
Furcsán hathat, hogy egy Habsburg, aki ráadásul a nádori poszt várományosa, akit a király nevezett ki kormányzónak, mit keres egy köztársaság élén? Fontos, hogy József főherceg ezt is tisztázta, valamint ő is utalt arra, hogy az államforma ügyében a népnek kell szerinte a döntést meghozni:
József főherceg 1919 októberében azt is elmondta, hogy nem Habsburgként volt a köztársaság kormányzója
(a kép forrása: Pesti Hírlap 1919. október 2. 2. oldal)
Összefoglalva tehát az mondható el, hogy augusztus 1-én deklarálták az államformát, miszerint az népköztársaság. A korábbi eseményekből tudjuk, hogy akkoriban a népköztársaság és a köztársaság kifejezéseket szinonimaként használták. Amíg 1919 elején a népköztársaság államfője a köztársasági elnök volt, augusztustól az államfőt kormányzónak nevezték.
Az, hogy Friedrich számára József főherceg adta a megbízást, az látható a korabeli hivatalos közleményből. Érdemes megnézni azt, hogy miként írta alá József főherceg a kinevezésről kiadott sajtóanyagot:
A népköztársaság államfője egy királyi herceg?
(a kép forrása: Budapesti Hírlap 1919. augusztus 7. - csak egy lapból állt)
Egyetlen olyan rendelet vagy más jogszabálynak sincs nyoma, mely az államformát módosította volna. Tehát József főherceg úgy volt a népköztársaság államfője, hogy az államfőségét kormányzói tisztségnek nevezték meg, illetve önmagát királyi hercegnek titulálta. Mivel korábban és később is a "főherceg" titulust használta, tekinthető ez egy gesztusnak, amivel magát elsődlegesen magyarnak minősítette, nem pedig Habsburgnak.
Az ellentmondásos helyzet azért volt ilyen, mert ha átmenetileg is, de egy hibrid, egy vegyes rendszer volt a napi valóság. Sőt, éppen azért volt ilyen, mert átmeneti volt. Ehhez nem is akartak nyúlni addig, ameddig a nép nem hoz majd döntést az államformáról. Más bejegyzésekben esett szó arról, hogy léteztek népszavazási tervek ekkoriban Európában az államformáról (volt ahol meg is valósult), így nem volt irracionális Magyarországon is ebben gondolkodni.
Aztán ebbe a kaotikus helyzetben megjelent egy új szereplő, egy olyan önálló intézmény, amellyel nem számolt senki. Legalábbis Budapesten a legtöbb politikus biztosan nem. Ahhoz hogy megértsük a váratlan változást, ugyanezeket a történéseket meg kell néznünk Budapesttől távolabbról is.
Akkoriban az államformáról szóló vita egy újság hasábjain zajlott. A vita, mely egy, sok fordulóból álló közös gondolkodás volt, elég gyorsan eljutott odáig, hogy a királyságot jobbnak kezdték gondolni. Ezért elkezdett kikopni a népszavazás lehetősége a cselekvési tervekből.
A Pesti Hírlapban már előkerült egy olyan ötlet is, hogy a király személyéről az új törvényhozás csak a béke megkötése után hozzon döntést, ezért arra a pár hónapra válasszanak egy kormányzót. Ez az ötlet praktikusnak tűnt, hiszen így a béke megkötésére nem hat az, hogy mit döntenek a képviselők IV. Károlyról.
Abban a kérdésben, hogy ki lehet arra a pár hónapra a kormányzó, nem volt nagy vita. Leginkább József főherceget kívánták, de az akkori miniszterelnök, Huszár Károly is esélyes volt rá. Különösen azért volt Huszár Károly jó jelölt, mert egy tervezet szerint a nádori poszt örököse, vagyis József főherceg lett volna az új király, hiszen a dinasztia elmagyarosodott ága fejeként széles körű tisztelet vette körül.
József főherceg ekkor 47 éves volt. A magyar politika alakítói, a befolyásos emberek többsége hozzá hasonló korban voltak. Energikusnak, cselekvőképesnek, bátornak, lendületesnek látták. Huszár Károly szintén hasonló karakterű ember volt, de 37 éves. Ez azt jelentette, hogy bár nagyon fiatalnak tekintették, további pár hónapra meghagyták volna államfőnek - hiszen november 24. óta már de facto kormányzó volt a kormányfőség mellett.
Mi tudjuk, hogy nem József főherceg és nem Huszár Károly lett 1920-ban ideiglenes kormányzóvá választva, hanem Horthy Miklós. Hogy jött ő a képbe? Azt hiszem sokaknak meglepő lesz a válasz! És akkor ezen a ponton lépjünk vissza 1919 tavaszára!
Az egyik jelentős hatalmi centrum Bécsben volt, Magyar Nemzeti Bizottság elnevezéssel, melyet utólag kereszteltek át Anti Bolsevista Comité-re. A szervezet legitimistákból állt, akik Kun Béla rendszerét akarták megdönteni. A vezetőjük Bethlen István (1874-1946) volt, a későbbi miniszterelnök. A csoport vezérei csupa olyan politikusokból álltak, akik többségét IV. Károly visszatérési kísérletéből királypártiként ismerünk. Köztük van két későbbi miniszterelnök is, Teleki Pál (1879-1941) és Gömbös Gyula (1886-1836). Az urak többsége az 1870-es éveiben született, jó páran pedig az 1880-as évek elején. A többségük tehát a negyvenes éveiben járt. Miért szűnt meg a működésük?
A működésükhöz pénz kellett. Jobb megoldás hiányában a bécsi magyar nagykövetséget rabolták ki, ahonnan iszonyatos mennyiségű készpénzt szereztek meg, egy túszejtéssel összekötve. Némileg árnyalja a képet, hogy a rablásról előzetesen tájékoztatták a bécsi rendőrkapitányt, Johann Schobertet (1874-1932) is, aki legitimista lévén, egyetértett az amúgy vele egykorú magyar urakkal. E miatt a követséget őrző osztrák rendőrök beengedték a támadókat. Ők utólag azt mondták, hogy mivel magyarok voltak, nem volt okuk megállítani őket, azt pedig fel sem tételezték róluk, hogy rabolni akartak.
A tekintélyes urakból álló csoport kifizette akiket ki kellett fizetnie, majd egy gyenge próbálkozást tettek a magyar határ átlépésére. Az akkori hivatalos hadseregnek nem jelentett gondot a kísérlet visszaverése, így a Magyar Nemzeti Bizottság megszűntette a működését.
Az elrabolt rettenetesen sok pénz egy része előkerült, ám minimum a felének nyoma veszett. A Horthy-rendszer első éveiben a parlamenti üléseken téma volt a pénz sorsa, ám valahogy nem születtek válaszok. Maga a miniszterelnök (Bethlen István) aktív szerepet is vállalt abban, hogy a vizsgálatok ne hozzanak ki negatív információkat. Persze amint mindjárt látni fogjuk, a pénz egy részének a sorsáról lehullt a lepel. A lényeg az, hogy akkor még Bécsben volt pénz, de nem tudtak mit kezdeni vele.
A másik hatalmi központ az ellenforradalminak nevezett kormányok körül alakult ki. A fent említett rablás után jött létre az első ilyen kormány Aradon. A miniszterelnöke Károlyi Gyula (1871-1947) volt. Aradra azonban bevonultak a románok, a kormány tagjainak ezért el kellett szöknie Szegedre. Az aradi kormány honvédelmi miniszterét a románok elfogták, ekkor lett felkérve Horthy a poszt betöltésére.
Miért Horthy? Ő ekkor 51 éves volt, vagyis egy ereje teljében lévő férfiről van szó. Tudjuk, hogy az uralkodó szárnysegédje volt, valamint a közös hadseregben a tengeri flotta parancsnoka lett. A szervezkedő urak Horthyban egy sikeres katonai vezetőt láttak, aki otthonosan mozgott a politikában és a diplomáciában. A többiekhez képest ő egy nagy ász volt. Nem volt titok, hogy tőle remélték egy normális hadsereg összeállítását.
Horthy örömmel mondott igent ennek a kormánynak a miniszteri felkérésére, de ő nem vette komolyan a testületet. Nem volt klasszikus kormány, hiszen az antant a budapesti politikusokat tekintette az igazi, a hivatalos kormánynak. A szegedi szervezkedést egy fontoskodó asztaltársaságnak tekintették, ahogyan amúgy Horthy is (valójában inkább egy árnyékkormány volt).
Emlékezzünk arra is, hogy Horthy nem egy idős ember volt ekkoriban, hanem a birodalmi flotta egykori első embere, aki fontos csatákat nyert. Nem valamikor régen, hanem az akkori jelenben! Ezért nem terveket akart készíteni, nem fogalmazványok szövegezését akarta megvitatni, hanem tenni akart valamit.
Horthy ezért a kormánnyal nem tartott aktív kapcsolatot. Sőt, július 12-én már azt sem engedte meg, hogy a nevét miniszterként emlegessék. Amikor a szegedi kormány végül elismerte a budapesti Friedrich-kormányt, Horthy már nem tartozott közéjük! Sőt, annyira nem, hogy Szegedet is elhagyta és egy új hatalmi központot rendezett be Siófokon.
Tehát Bécs, Arad és Szeged teljesen elbukott. Budapest állva maradt, de román megszállás alatt volt. Siófok központtal a Dunántúl déli része viszont rajta maradt a térképen. Nem jelképes értelemben, hanem ténylegesen. A román csapatokat ugyanis Horthy megállította, nem hagyta, hogy az egész ország megszállására szőtt tervüket befejezzék. Az általa uralt terület maradt csak magyar ellenőrzés alatt.
Hiába tekintette az antant Budapestet a valódi kormánynak, a Siófokon berendezett "Fővezérség" is hatalmi centrummá vált. Sőt, a katonai ereje miatt valódibb volt, mint a budapesti!
Az általam használt könyvének a 127. oldalán is kiemeli, hogy ő nem tartozott a szegedi kormány alá, felette a miniszternek sem volt hatalma. Mitől volt ennyire sikeres Horthy? Miért nem tudta a kormányban sem az elődje, sem az utódja ugyanazt elérni, amit neki sikerült?
A válasz egyértelmű, a vezetése alatt álló haderő, a Nemzeti Hadsereg. Kiképzett, gyakorlott katonák ugyan rendelkezésre álltak, de Horthynak olyasmi volt a kezében, ami másnak nem. A válasz gondolom összeállt, a pénz. Méghozzá nem is akármilyen, hanem a rabolt pénz egy része.!
A sok-sok milliót a konyhára hozó rablás és túszejtés Horthy szerint csupán "csíny"
(a kép forrása: Emlékirataim 124. oldal)
A fenti idézetből sok mindent ki lehetne emelni, de most csak az a fontos, hogy értsük meg, miért is tudott függetlenedni az akkor 51 éves Horthy. Voltak katonái, volt pénze, ami már önmagában is komoly dolog, de akadt egy politikai szövetségese is. Egy elég befolyásos ember.
Amikor a szegedi kormány lemondott a budapesti kormány javára, akkor a Horthy által Siófokon működtetett Fővezérséggel valamit kezdeni kellett. Annak a kiderítésében, hogy ki volt a politikai szövetségese, támpontot ad egy újsághír:
Horthy Miklós a magyar haderők fővezére lett augusztusban, amely posztra a kormányzó nevezte ki!
(a kép forrása: Dunántúl 1919. augusztus 16. 1. oldal)
A Horthynál 4 évvel fiatalabb József főherceg volt a titkos szövetségese. Igazat megvallva nekem a mai napig nem állt össze a kép, hogy a főherceg milyen okok miatt állt Horthy mellé. Könnyen el tudom képzelni azt is, hogy a főherceg egyszerűen csak egy tető alá kívánta összehozni a budapesti kormányt és a siófoki Fővezérséget.
Horthy befolyása Budapesten jóval nagyobb volt, mint ami a hadsereg fővezérét megillette. A visszaemlékezéseinek a 133. oldalán elég szerénytelen mondatokkal el is ismeri ezt a tényt. Egyrészt nyíltan leírja, hogy a hadsereg hatalmi centrum volt, nem csupán a nemzet "ökle", Ugyanott elismeri, hogy Siófokra jogászokat hívatott, hogy az új közigazgatás kialakításán dolgozzanak. Még azt is le merte írni, hogy az antant képviselői hozzá fordultak a politikai kérdésekkel.
Többször is utal arra, hogy járt budapesti megbeszélésekre, ahol fontos kérdések megtárgyalásán vett részt. Majd miután ünnepélyesen bevonult Budapestre a románok kivonulása után, a saját érdemeként írja le a Huszár-kormány megalakulását, mint politikai bravúrt (134-135. oldalakon)!
Horthy a Huszár-kormány megalakulása előtt tett olyan nyilatkozatokat, amely egyértelművé tette, hogy ki van alárendelve kinek. Erre található egy izgalmas példa a Budapesti Hírlap 1919. november 7-i számának a 2. oldalán. Az antant képviselője, a pártok vezetői és Horthy, mint fővezér egyeztetett Budapesten a kormányválságról (igen, ez még a fehér lovas bevonulás előtt történt). Horthy a találkozó után ezt nyilatkozta:
A hadsereg alárendeli magát az antant megbízottjának közreműködésével létrejött kormánynak.
A Friedrich-kormány ugye nem ilyen volt, tehát egyértelmű volt, hogy Horthy nem tekintette magát a kormány alárendeltjének. Ő a fővezér volt, saját hadsereggel és saját maga uralt, megszállástól mentes területtel. Az akkori kormány viszont egy olyan fővárosban székelt, ami akkor még mindig román megszállás alatt állt - értelemszerű volt, hogy a Nemzeti Hadsereg nem lehetett az alárendeltje.
A Huszár-kormány a választások megszervezésével, az új jogszabályok előkészítésével volt elfoglalva. Az már tiszta sor volt, hogy a béke aláírásáig kormányzó lesz az államfő, mely posztnak Huszár Károly volt a várományosa. Legalábbis Horthy ünnepélyes budapesti bevonulásakor még ezt hitték.
A budapesti bevonulás és a Huszár-kormány hivatalba lépése után Horthy "prédikátor"-nak állt. Ez azt jelentette, hogy elkezdte járni a Budapesten kívüli országrészt, Mindenhol tartott egy önfényező beszédet, természetesen az nem vitatható, hogy valós eredményei is voltak. Igazából ezek a "haknik" nem azért voltak érdekesek, mert népszerűsítette magát, hanem azért, mert nyitott az emberek felé. Az embereknek újszerű volt, hogy egy nagy vezető elmegy közéjük, beszédeket mond, pár szót beszélget velük. Időnként előfordult ilyesmi, de azokban a zűrzavaros időkben egy "nagy ember" sem járta az országot.
Azt tudjuk, hogy az országjárása során összebarátkozott a kisgazdák vezetőjével. Nem tudjuk, hogy volt-e köztük valamilyen alku, de mindketten elismerően nyilatkoztak a másikról, ami azt valószínűsíti, hogy megállapodtak valamilyen közös tervben.
Aztán valami váratlan történt, amire Budapesten valószínűleg csak kevesen voltak felkészülve. Először február 7-én jelent meg egy olyan nyilatkozat, miszerint egy település képviselői megszavazták Horthy támogatását a kormányzói posztra. Megszámolhatatlan mennyiségben születtek az újabb és újabb hasonló nyilatkozatok. Végül február 14-én a Kisgazdapárt látva a tömeges igényt, a saját programjává emelte Horthy kormányzóvá választásának az ötletét.
Horthy Miklós eleinte ideiglenes államfőként került szóba
(a kép forrása: Pesti Hírlap 1920. február 14. 4. oldala)
A Kisgazdapárt támogatása lényeges volt, mert ők nyerték a választást. A másik kormánypárt sok képviselője azonban olyan helyekről jött, ahol Horthyval szimpatizáltak, így voltaképpen a képviselők 90 százaléka a fővezér megválasztása mellett volt.
A megválasztott Nemzetgyűlés a Huszár-kormány javaslatára eldöntötte, hogy az ország államformája újra a királyság lesz. Azt ezt kimondó 1920. évi I. törvénycikk egyik érdekessége, hogy a megnevezésében is ideiglenes államfőt delegált az ország élére. A másik érdekessége, hogy direkt módon határozott az államforma ügyében!
A szövegből következett ugyan a királyság, de csak azért, mert végig kormányzónak nevezi az államfőt. Amint viszont azt láthattuk 1919 második felében, a kormányzó léte nem volt ellentétes a köztársasággal vagy éppen a népköztársasággal. Nem véletlen baklövés volt az, hogy Hont vármegye 1920. március 19-én tartott közgyűlésén táviratban üdvözölték a március 1-én megválasztott kormányzót, egyben feliratot is küldtek a nemzetgyűlésnek, követelve a királyság visszaállítását!
Miközben üdvözölték a kormányzót, követelték a királyság visszaállítását
(a kép forrása: Pesti Hírlap 1920. március 20. 5. oldal)
A bizonytalan helyzetet a kormány is érzékelte, ezért egy március 21-én megjelent, de már március 18-án aláírt rendelet tette tisztába a kérdést. Ez a rendelet a 2394/1920. számot viselő miniszterelnöki rendelet. Az államformán kívül nagyon sok dolgot érthetővé tesz, amelyet sajnos csak kevesen ismernek, ezért sok téves állítás kering ezekről.
A rendelet fontossága miatt jónak láttam ezt hosszabb formában is megmutatni:
Magyarország államformáját egy miniszterelnöki rendelet tette egyértelművé 1920-ban!
(a kép forrása: Budapesti Közlöny 1920. március 21. 1. oldal, áttördelve)
A kormányzói jogkörökkel kapcsolatban érdekes elolvasni Horthy önvallomását. Amikor a parlamenti szavazáson ő lesz a győztes, a hozzá érkezőknek előadja a meglepettségét. A parlamenti megérkezésekor közli, hogy a királynak tett hűségesküje elég komoly akadály, majd az alkudozás során lényegében az összes olyan királyi jogkört kikényszeríti a képviselőkből, amit a Huszár-kormány tervezete nem adott meg neki. Pontosabban a főkegyúri jogot és a nemesítés jogát nem kapja meg, de minden mást igen. Sőt, a nemesítés ügyében tudjuk mi történt később.
Horthy a saját beszámolójában azt állítja, hogy a kormány kérésére kénytelen volt beköltözni a palotába. Azt kihangsúlyozza, hogy nem a királyi lakosztályt választotta, hanem az újonnan kialakított részeket foglalta le magának, családjának és a hivatalának.
MIndezek jelzik, hogy bizonyos szempontból a rendszer államformája egy furcsán hibrid megoldás volt. A magyar szakirodalomban is megjelent a "királyi köztársaság" és sok más hasonló jelző, hiszen egy királyság nem létezhet uralkodó nélkül. Sőt, a "király nélküli királyság" helyett a "király nélküli köztársaság" még találóbb is lenne. Aki belemerülne ezen kifejezéseknek az elméletébe, az innen indulhat el.
Az ügy érdekessége, hogy egy ilyen fontos kérdést, mint az államformát, nem egy törvény, nem egy írott alkotmány, hanem egy miniszterelnöki rendelet szabályozott. Másik érdekesség, hogy a rendelet szerint volt egy királya az országnak, akinek a jogköreit átruházták az ideiglenes kormányzóra. Vagyis közvetett módon kimondták, hogy IV. Károly még mindig Magyarország királya.
Tehát királyság volt, de ez már nem az a klasszikus királyság volt, ami a korábbi monarchikus berendezésekből következett. Fontos elem volt a koronázott király jogainak az átadása egy másik államfőnek, aki ha csak jelképesen is, de már csak egy részét birtokolta a királyi jogoknak.
A következő rész azzal foglalkozik majd, hogy Horthy miként tette állandóvá a pár hónaposnak szánt államfői megbízását, illetve miként vesztette azt el. Valamint mindezek miként hatottak az államformával kapcsolatos vitákra, a nevével fémjelzett rendszernek a bukása után.
Budapesti Hírlap 1919. augusztus 7.
Budapesti Közlöny 1920. március 21. 1. oldal
Dunántúl 1919. augusztus 9. 1. oldal
Dunántúl 1919. augusztus 16. 1. oldal
Horthy Miklós: Emlékirataim. Európa-História, Budapest, 1990.
Népszava 1919. augusztusi számai (nem volt olyan sok szám)
Pesti Hírlap 1919. október 2. 2. oldal
Pesti Hírlap 1919. novemberi számai (ebben ment az államforma-vita)
Pesti Hírlap 1920. februárban megjelent számai (az államfői tisztséggel kapcsolatos viták)
Pesti Hírlap 1920. március 20. 5. oldal
Takács Péter tanulmánya a "köztes" államformáról