Ebben a cikkben a Magyar Néphadseregben rendszeresített vegyvédelmi felszerelést szeretném bemutatni, mely a 70M csapatgázálarcból és a 75M összfegyvernemi védőkészletből áll. Erről a rendszerről már többször volt szó a Combat Gear Blog-on, de külön bemutatásra nem került. Mivel egy különleges korszak, az „atomkor” terméke, valamint sorkatonai szolgálatuk alatt nagyon sokan kerültek kapcsolatba vele, véleményem szerint megérdemel ennyit. A bemutatóhoz segítségül hívom az évekkel ezelőtt ajándékba kapott, szinte teljes vegyvédelmi felszerelésemet és a néhai Munkásőrség erre a területre is kiterjedő, rendkívül érdekes alegységparancsnoki kézikönyvét. (Az illusztrációul szolgáló képeknél kéretik eltekinteni a 65M egyenruha, a fegyver és a teljes harcfelszerelés hiányától. Az egész „kollekcióval” pillanatnyilag nem rendelkezem, valamint a VV-felszerelés részei és működése is átláthatóbb a felaggatandó többi felszerelési tárgy nélkül.)

A vegyvédelmi felszerelés alkotóelemei

70M csapatgázálarc

„A gázálarc rendeltetése megakadályozni, hogy a levegőben levő sugárzó, mérgező vagy fertőző anyagok a légutakon, tápcsatornán át a szervezetbe jussanak, az arc, a fejbőr, a haj szennyeződjön s a kis áthatolóképességű radioaktív sugárzás (alfa, s részben a béta sugárzás) az arc- és fejbőrt, szemet károsítsa. Biztosítani a szervezet életfunkcióihoz szükséges tiszta, szűrt levegőt.” (MŐR kézikönyv)

A 70M gázálarc a manapság elterjedt keretálarcokkal szemben szinte a teljes fejet szorosan beborító, szürke gumiból készült eszköz. Szemüveglencséi meglehetősen kisméretűek, „csőlátást” okoznak. Elvileg az álarctestbe integrált páralefúvó csatornákkal ellátottak, de tapasztalataim szerint párásodásra erősen hajlamosak. Ezt hivatottak valamennyire csökkenteni a gázálarchoz készletezett „páramentesítő szappan”-rudacskák, valamint a külön kis szelencében helyet foglaló zselatinlemezkék, melyeket a szemüveglencsékre kell felkenni ill. illeszteni. Az álarctestbe bal kéz felől kell becsavarni a szűrőbetétet, tehát a jobbkezesek fegyverhasználatát elvileg megkönnyíti ez az elhelyezés. Az álarctestre a kilégző szelep fölé ún. beszéderősítő membrán is került, mely valamennyire megkönnyíti a kommunikációt az álarc viselése közben.

A gázálarc a valószínűleg mindenki által ismert hordtáskában („szimatszatyor”) foglal helyet (1). A zöld pamutvászonból készült hordtáska 3 nagyobb belső rekesszel és egy kicsi belső zsebbel, valamint 3 külső zsebbel rendelkezik és az álarcon kívül annak számos tartozékát és más felszerelési elemeket is tárol. A fő rekesz fedelének zárása hagyományos egy tüskés csattal és bőr szíjjal, a külső zsebeké pedig a keleti blokkban igen elterjedt bőr fülecske + alumínium „zárószemölcs” kombinációjával történik. A test felőli osztatlan rekeszbe kerül az álarctest (4), a mellette levő, középen osztható másikba pedig az 1 vagy 2 db szűrőbetét. (2, az egyik szűrőre ráhúzva a világoszöld porvédő huzat. A szűrőbetét zöld színű fémhenger, mely impregnált aktív szenet és papír szűrőréteget tartalmaz, nyílásai tárolási helyzetben kupakkal és gumi dugóval vannak lezárva, hozzá külön ráhúzható porvédő huzat is tartozik. A harmadik, lapos rekeszbe pedig a gumikesztyű (12) és a fegyver vegyimentesítő csomag (FVCS, kék színű, gumírozott vászon tokban – nincs a képen, sajnos az évek során elkallódott). A két test felőli rekeszt elválasztó falon található egy kis zseb, ebbe a páramentesítő lemezkéket és a tartalék membránokat tartalmazó kis kerek fémdobozkákat (3) lehet tenni. A külső oldal zsebébe kerül a személyi vegyimentesítő csomag (5, barna, merev műanyag tokban, különböző oldatok ampulláit tartalmazza az eltérő vegyi harcanyagok mentesítéshez). Az oldalsó kis zsebekben pedig az atropin-szulfát- ampullákat tartalmazó KÉPA-tok(6), a sebkötöző csomag (7), az IXECUR sugárvédelmi tabletta (8, alkalmazásával elvileg a katona sugárzástűrő képessége fokozható…), egy kis porszóró alumínium dobozka (9), páramentesítő szappan rudacskái (10) és vízfertőtlenítő tabletták (11) kerülnek. Az előfalra varrt 2 db szalag pedig az összfegyvernemi védőkészlet harisnyáit (az összfegyvernemi védőkészlet elemei között láthatók) hivatott rögzíteni.

Látható, hogy a hordtáska számos felszerelési elemet képes „elnyelni” (sőt az előírtak mellett/helyett a blogon korábban leírtak szerint a normális málhafelszereléssel el nem látott katonáink számos más holmit is hordtak benne kényszerűségből), de anyaga miatt csak korlátozott ideig tudja biztosítani a felszerelési elemek védelmét a csapadéktól, a rákötözött VV-papucsok erősen hajlamosak voltak az elveszésre, valamint a „tarisznya”-jellegű kialakítás miatt (a derekat körbeölelő, karabineres rögzítésű heveder ellenére) mozgás közben össze-vissza vándorolt a katonán, nem túl vastag és széles, minden párnázás nélküli vállhevedere pedig könnyen összesodródott és a harcfelszerelés többi elemének vállszíjaival együtt egy idő után biztosan vágta a vállat. A korszak többi felszerelési eleméhez hasonlóan ez a hordtáska is egy elméletben lehet, hogy jó vagy elfogadható, de a gyakorlati alkalmazásban már kevésbé fényesen teljesítő darab… (A civil világ bizonyos szubkultúráiban viszont elképesztő karriert futott be!)

A 75M összfegyvernemi védőkészlet

„Az összfegyvernemi védőkészlet – a gázálarchoz hasonlóan – (…) egyéni felszerelés, a bőrfelület, ruházat, fegyverzet védelmére szolgál. Közepes töménységű harcanyag esetén 4 órán keresztül megbízható védelmet nyújt. Gázálarccal együtt alkalmazva biztonságos védelmet nyújt a sugárszennyeződés, mérgező vegyi harcanyagok csepp- és gőzhatásai és a fertőzés (biológiai harcanyagok) ellen. Csökkenti az atomrobbanás fény- és hősugárzásának hatását, időszakosan véd a tapadó gyújtókeverékek ellen is. Optikai és infra felderítés ellen jó rejtést biztosít, ezért álcázó öltözetként is jól alkalmazható.” (MŐR kézikönyv. Az utolsó mondat inkább az előd 67M felszerelésre vonatkozhat, mely a zöld mellett álcamintával is készült, a 75M-nél már az egyszínű zöld kialakítás volt a domináns.)

A védőkészlet az újabban alkalmazott „szűrő típusú” öltözetekkel szemben „szigetelő típusú”, anyaga műanyag bevonatú pamutszövet, varrásai tömítőszalaggal leragasztva. (A műanyag bevonat igényli az időközönkénti talkumporos áttörlést, enélkül tárolás közben a külső felület anyaga biztosan össze fog ragadni, rosszabb esetben a bevonat is megsérül széthajtogatáskor.)

A védőkészlet elemei: hordborító (1), védőköpeny (2), védőharisnyák (3), védőkesztyűk (4). A hordborító a benne elhelyezett védőköpennyel hordhelyzetben a katona hátán, a lapockák táján foglal helyet. Elöl kettő, hátul egy hordszalaggal kapcsolódik a derék- vagy málhaszíjhoz, a hordszalagok hossza gombos megoldással szabályozható. (Jelentős súlya miatt a katona derékszíját elöl jó magasra fel tudja húzni – ezt esetleg a derékszíjon előrébb helyet foglaló tártáska, kulacs, bajonett talán valamennyire ellensúlyozza…) A gyors alkalmazáshoz („védőlepelként”) egy jobb kéznél elhelyezett szalagot kell a testtől elfele megrántani, ez kihúzza a hordborítót egyben tartó két biztosítótüskét, a köpeny pedig (ha nem rohadt össze és megfelelően volt összehajtva) letekeredik a katona hátán, lepelként beborítva őt és a felszerelését (a köpenyt két gomb rögzíti a hordborítóhoz, így a három hordszalag segítségével a katonához van kötve a köpeny). Az elmondások szerint ez a gyorsleoldó hajlamos volt magától kioldani, így pl. futás közben az illető mögött Batman-szárnyként lobogott a köpönyege…

A védőköpeny 3 méretben készült, bő szabású, csuklyával ellátott eszköz, mely számos pánttal és különleges gombbal –kúpos műanyag gombok, gumibetétes gomblyukak- zárható a viselőre. Bal karján kis zseb található a gázálarc-hordtáskából átemelt SzVCs-tok elhelyezésére. A védőharisnyák vagy papucsok 4 méretben készültek, a gumi kalucsnirész egybe van építve a köpenyével megegyező anyagú szárrésszel. A szár térdig vagy kicsivel fölé ér, gumi betétdarabos szalagokkal (a szár tetején, a nadrágszíjhoz való rögzítéshez) ill. a köpenyéhez hasonló pántokkal és gombokkal (a lábfejnél) rögzíthető szorosabban. A harisnya talprésze enyhén recézett, feltételezem kiválóan lehetett esni-kelni benne pl. vizes füvön vagy sárban. A védőkesztyűk többféle kivitelben készültek, ezek az én késői készletemnél már sima ipari felhasználású, vastagabb anyagú gumikesztyűk.

A védőkészlet alkalmazása

A forrásként használt szabályzat a 70M csapatgázálarcból és 75M összfegyvernemi védőkészletből álló vegyvédelmi felszerelésnél öt hordmódot különít el. (Ezeken kívül vannak még hivatalos és nem hivatalos alternatív felhasználási módok, ezekről később.)

1) Hordhelyzet. A védőköpeny a katona hátán a hordborítóban, védőharisnyák a gázálarc-hordtáskára felkötve, gázálarc szétszerelt állapotban a hordtáskában.

2) Készültségi helyzet. A védőköpeny és védőharisnya az első ponthoz hasonlóan. Gázálarctáska fedele kinyitva és visszahajtva, a szűrő becsavarva a gázálarcba (dugója eltávolítva, porvédő burok felhúzva), páramentesítés elvégezve; a gázálarc szűrővel felfele a hordtáska külső nagy rekeszébe helyezve.

3) Védőlepelkénti alkalmazás: váratlan támadás esetén. A gázálarcot védelmi helyzetben felvesszük. A hordborító kioldószalagját megrántva a köpeny kibomlik. Csuklyát a fejre borítjuk. A köpeny ujjaiba nem bújunk bele, a köpeny szárnyait belülről összefogva teljesen beborítjuk magunkat és a felszerelésünket. A védőharisnyát és -kesztyűket ennél az alkalmazásnál nem használjuk. A védelem szintje ez esetben természetesen alacsonyabb, mintha a teljes felszerelést megfelelően felöltenénk, de a koncepció szerint így lehetett volna egy váratlan támadás esetén legalább minimális szintű védelmet biztosítani az élőerőnek.

4) Védőköpenykénti alkalmazás: alacsonyabb fenyegetettség esetén. A rohamsisakot és a fegyvert letesszük. A gázálarcot védelmi helyzetben felvesszük. Védőharisnyát felvesszük, szalagjaival és pántjaival magunkhoz erősítjük. A védőköpenyt felvesszük (csuklyát a fejünkre borítjuk, majd az ujjaiba is belebújunk), majd a köpenyszárnyakat összezárjuk az első gombsorral. Az SzVCs-t áttesszük a hordtáskából a köpeny ujjzsebébe. A védőkesztyűt, a rohamsisakot és a fegyvert is felvesszük. (A többi felszerelési elem a köpeny alatt foglal helyet.)

5) Védőruhakénti alkalmazás: komoly fenyegetettség vagy harctevékenység esetére. Meglehetősen időigényes folyamat az eddigiekhez képest. Sisakot, gázálarcot, fegyvert és az összes többi felszerelést is letesszük. A harisnyát és a köpenyt az előző ponthoz hasonlóan felvesszük. A teljes folyamat elég hosszadalmas leírását most mellőzném, de ezután a köpenyt a rajta/benne elhelyezett gombok, gombsorok és pántok segítségével testhez állóan magunkra zárjuk (ez az előző alkalmazási pontokhoz képest jóval magasabb védelmi szintet és valamivel nagyobb mozgásszabadságot tesz lehetővé). A védőeszköz fölé felvesszük a teljes málhafelszerelést, majd a gázálarcot, sisakot és kesztyűt is. (Szennyezett környezetben természetesen a gázálarc az egész folyamat kezdő lépése.) (Ide fűzném személyes tapasztalatomat a védőfelszerelésről. Nem kaptam kiképzést a használatáról, csak a szabályzat segítségével öltöttem magamra. A nyugodt körülmények ellenére –nem lőttek, nem dobtak rám atomot stb.- elképesztően lassú és körülményes volt védőruhakénti hordmódban felvenni. A tempón nyilván a sok-sok gyakorlás tud gyorsítani, de a körülményesség nem tud változni. Ráadásul a „légmentes” zárás is hagy kívánnivalókat maga után, a sok él miatt sok a lehetséges rés. Az NDK-s kétrészes VV-t párszor tíz másodperc felvenni, és az tényleg rendesen zárt is.)

A védőfelszerelés levételének is külön részletes szabályrendszere van; ennek lényege, hogy úgy kell levetni a felszerelés egyes elemeit, hogy a külső, szennyezett felületekhez egyiknél se érjünk hozzá közvetlenül. Mivel, ahogy már említettem, ez egy „szigetelő típusú” védőfelszerelés, a „szűrő típusúakhoz” képest viselése igen komolyan kihat a viselő személy szervezetének működésére. Kifelé is szigetel, tehát a testhőt és a kipárolgást is bezárja, így, különösen meleg időben, pláne tevékenység közben igen hamar „bele lehet főni”. A szabályzat meghatározza a környezeti hőmérsékletnek megfelelő viselési normaidőket (külön szorzókkal borult vagy szeles idő esetére), illetve előír egyéb szükséges dolgokat (pl. a személyzet megfelelő időközönkénti váltása, pihentetése, a védőfelszerelés esetleges vízzel való hűtése, de még azt is, hogy a felszerelés használata előtt kerülni kell a bőséges táplálkozást. (Atom-,vegyi vagy biológiai háború esetén nyilván minden borul, de figyelemre méltó, milyen mélységekig kidolgozták az alkalmazási elveket.)

Ejtsünk pár szót az alternatív felhasználási lehetőségekről is.

A forrásul szolgáló szabályzat még az előző (67M) összfegyvernemi védőkészletre íródott, ezért bemutat egy igen érdekes funkciót is, amit a 75M-ből már kihagytak. (Vagy az egyszerűbb és olcsóbb gyártás miatt, vagy mert rájöttek, hogy nem igazán életképes megoldás – ezt már valószínűleg sosem fogjuk megtudni…) Ez pedig a „szükség viziátkelő eszköz”. A védőköpeny a hónalj alatti részén körben dupla falú volt, ezt a kamrát lehetett két nyíláson át felfújni és gumidugókkal lezárni (egyfajta úszógumi alakult így ki). A köpenyt felöltve a belső pántokkal hozzá kellett erősíteni azt a derékszíjhoz, majd begombolni, fölé felvenni a málhafelszerelést és irány a víz! Az elképzelés gyakorlati megvalósításáról Joni Firpo tagtársunk írt korábban egy megjegyzést. Eszerint kipróbálták a dolgot, felszerelés nélkül még úgy-ahogy meg is tartott egy embert, de a súlypont olyan veszélyesen eltolódott, hogy igen könnyű lett volna benne fejre állni a vízben…

Az utolsó „hivatalos” felhasználási mód a MŐR-szabályzat szerint a sátorlapként való alkalmazás volt. Az elképzelés szerint így két katona a VV-köpenyeik és még néhány egyszerű segédeszköz (egy jó méteres karó, egy rohamsisak –a karó tetejére, erre kell borítani a csuklyákat, de ez akár el is hagyható-, némi madzag és pár cövek) felhasználásával kétszemélyes sátrat tudott rögtönözni. Az elv (egy újabb plusz funkció) jó, viszont a gyakorlat megint csak komoly kérdéseket vet fel. Sajnos nem tudom fotón bemutatni, mert nincs másik köpenyem, de a védőköpeny méretéből kiindulva ez a „sátor” bizony eléggé aprócska lehetett, még kevésbé daliás vitéz urak elvtársak sem igazán férhettek el benne. Pláne ketten egyszerre… (Egy másik oldalon megosztott történet szerint egy gyakorlaton a párokra osztott katonák kaptak még „központilag” páronként egy-egy plusz köpenyt, de így is igen nagy odafigyeléssel kellett a három köpenyből építkezni, hogy valahogy beférjenek…) A „félhivatalos” vagy „nem hivatalos” felhasználási lehetőségek száma pedig szinte végtelen, csak a fantázia szabhat határt. Normális esővédő hiányában pl. néhol leselejtezett VV-köpenyek voltak kiadva a katonáknak esőkabát gyanánt. Az „úszógumival” nem rendelkező köpenyekből is készíthető vízi átkelő eszköz, ujjakat, nyakat bekötni, begombolni, szalmával, levéllel stb. kitömni, alját is bekötni, irány a víz! Lehet benne földet, falevelet szállítani menedék, REFI építésénél, de láttam már olyan REFI-t is, ahol VV-köpeny volt a „mennyezet”, erre hordták rá a borítást. A sátorlapokból készített, természetesen alj nélküli sátorban alvásnál derékalj híján rá lehet feküdni. És még hosszasan lehetne sorolni…

Összegezve. Amint a Néphadsereg számos más felszerelési tárgyánál is elhangzott, ez is egy tömeghadsereg kompromisszumokkal és gyakorlati alkalmazáskor igencsak kérdőjeles megoldásokkal terhelt tömegterméke. Látszik rajta, hogy megpróbáltak minél több funkciót belezsúfolni egy eszközbe (főleg igaz ez az előd 67M-re), de a funkciók egy része (ha nagyon kritikusak vagyunk, akkor - talán az esőköpenyként való alkalmazástól eltekintve- egésze…) valószínűleg „íróasztal mellől” nézve lehetett csak működőképes. Laikusként szemlélve, főleg az általam ismert és kipróbált (kelet-német), vagy legalább képeken látott (pl. szovjet) korabeli védőfelszereléseknél valószínűleg nem teljesített volna sokkal rosszabbul. (Persze ha van idő megfelelően előkészíteni az alkalmazást, mert ahogy már említettem, a teljes beöltözés nagyon körülményes folyamat.) A „gyors” funkciója elvileg még előnyt is jelenthetett volna (de ez esetben ugye a védőképessége alacsonyabb volt, és a kelet-német kétrészes VV-t csak kicsit lassabb felvenni). Azt hiszem, mindannyian csak örülhetünk neki, hogy alkalmazása megmaradt a szabályzatok és a gyakorlatok szintjén, és nem kellett „élesben” is bizonyítania képességeit…

A képekért és a szövegért köszönet delta81-nek!

források:

Kézikönyv az alegységparancsnokok felkészüléséhez (Munkásőrség, 1980)

Regiment, 1996/4

Szóbeli és írott visszaemlékezések