Ahogy megláttam a KJ taktikai övet, rögtön az jutott eszembe, hogy próbál átmenetet képezni a Darktac taktikai és nadrágtartó övek között.
Szinte már alapkellékként itt is megtalálható a megerősített rögzítési pont, ahová kényelmesen beakaszthatunk akár egy karabinert is. Szintén a korábbiakhoz hasonlóan, ez sem rendelkezik minősítésekkel.
Az öv alapja egy 44’-es heveder, ami ebben a formában nem túl merev. A külső részére körbe viszont négy centiméteres közökkel tépőzárak kerültek. Ennek köszönhetően akár belső övként is használható, például a korábban már bemutatott taktikai övhöz.
A tépőzárak érdekessége, hogy a legtöbb közepes méretű maroklőfegyver tárait képes, hivatalosan lőtéri körülmények között, biztonságosan megtartani.
Az öv az AustriAlpin cobra csatjával, és tépőzárral is zárható. Viszont sajnos itt lemaradt a gumigyűrű, vagy elhagytam(?), amivel a fölösleg rögzíthető.
A tépőzárral pedig az a problémám, hogy ha egy kicsikét is nagyobb az öv, és szeretnék jobban meghúzni, akkor ez fölgyűrődik befelé. Én például az M-es méretű övet nagynak találtam, és nem is tudom rendesen magamra állítani.
A másik problémám pedig maga az AustriAlpin csat. Ha belső övként szeretnénk használni akkor a csat miatt a külső öv csatja túlságosan szélessé válik. Nem beszélve arról, hogy szerintem erre a feladatkörre nem is elég merev.
A fő problémám a KJ-vel, hogy nadrágtartó övnek túlbonyolított, taktikai övnek viszont kevés. Belsőövként nem tűnik túl kényelmesnek. Ez egy hibrid lett, de mind szolgálati,taktikai és nadrágtartó öv szerepkörbe, a Darktac sokkal jobb megoldásokat kínál.
Utolsó kommentek