Mikor elöszőr megláttam a 10M ERGY nadrágot valahogy a régi 65M jelent meg előttem. Bár a régi szabásból csak a két felső zseb és a belül végig futó szalag maradt.
Két oldalt villámzáras egyszerű comb zsebek találhatók. A zsebek nem túl nagyok, a korábban már látott katonai célra készített gyakorló ruházatok zsebeivel összehasonlítva.
Ami újdonság a korábbiakhoz képest, az a combon egészen a térd alatt végig futó párnázás. Bár már a zubbonynál is említésre került, nem rossz megoldás mivel ha le kell térdelni tompít valamennyit. De a párnázás lehetne kétszer ilyen vastag.
Kommentek formájában viszont jelezték, hogy nyáron a párnázás túl meleg és gennyes kiütéseket okoz a viselő bőrén. Emiatt a párnázás kivágásával is próbálkoztak.
A nadrág száránál szalagok helyett gumis behúzok találhatók, pontosan egy-egy, amiket egy gomb segítségével lehet rögzíteni. Nekünk ezeket nem sikerült az első használat során leszakítani.
A gyakorló nadrágról elhagyták a farzsebeket, ami érthető is hiszen normális esetben a járőrök derekán körben a munkájukhoz szükséges felszerelések találhatók. A korábbi 65M-ről megmaradt az ülep erősítés.
A 10M ERGY nadrághoz a rendőrségnél rendszeresített nagy fém csatos bőr övet szánták, kivéve a tűzoltók-katasztrófavédelmisek esetében, akik a képen is látható málha övhöz hasonló nagy méretű fekete vászon övet viselnek.
Noha eredetileg a kék színű „bevetési ruházat” nem a járőröknek készült, de manapság már egyre inkább elterjedt idehaza is. Bár szerintem a „játszós” gyakorló ruha kényelmesebb mint a szövet nadrágok, de erről remélhetőleg az illetékesek komment formájában bővebben írni fognak.
Utolsó kommentek