A fegyverszíjak sokáig, alapvetően a puskák és karabélyok „súlyban” tartását segítették elő. A lövésztechnikák fejlődésével azonban mindinkább elterjedt lett, a hordszíj tenyérre való rácsavarása, persze eközben is két ponton rögzítve van a fegyverhez pusztán lazábbra van véve a szíj, majd az első markolatra e módon való ráfogás.
A fegyver célratartása és eleve a kézbentartása sokkal stabilabb így. A két pontos szíj sok olvasó számára az angyalbőrben eltöltött időből ismerős lehet. Összefoglalva, a fegyvert csak hordani lehet ennek segítségével, amint le kell kapni a vállról nagyon idegesítő tud lenni. Beleakadhat mindenbe. Emiatt szokták még azt tenni, kifejezetten az AK gépkarabélynál, hogy az első irányzék és a fa tus segítségével feszítik meg.
A három pontos szíj két ponton rögzül a fegyverhez, a tusnál illetve a hőpajzson elöl. A harmadik pont pedig a vállunk és hónunk alatti rész. Ez a típus kifejezetten bal kezesek számára készült, M4-es gépkarabélyhoz.
Előre tépőzár segítségével tehető fel, és a korábbi szíjakasztó is rögzíthető. Hátul a tus résein kell átbújtatni a pántot. Az eredeti, hátsó, rögzítésre szolgáló pánt elég keskeny volt, és már nem is emlékszem hogy is nézett ki pontosan. Viszont az első alkalom után sikerült elhagyni, ezért itt nem az eredeti látható.
A két műanyag csat egyikének kioldásával feszíthetjük meg a szíjat. Én az alsót szoktam kicsatolni, mivel ez kevésbé zavar. Amint ez megtörtént, a fegyver a súlyánál fogva megfeszíti a szíjat, majd a testünk mellé ereszkedik.
Mért is jó ez ? Azért jó, mert a fegyver hordható így szíjon úgy, hogy alkalomadtán kényelmesen, célzott lövés is leadható vele. Emellett pedig hozzánk van rögzítve, és így leengedett állapotban szabadon hagyja a kezünket. Kényelmes és sokkal praktikusabb a korábbiaknál.
Sajnos nem látható jól, de a képen a címkén a gyártási hely olvasható, Vietnám. Igen ez felvet 1-2 kérdést a Blackhawk márkával kapcsolatban, mivel korábban is találkoztam már gyengébb minőségű termékeikkel. Bal kezesként megfigyeléseim alapján, nem éreztem úgy, hogy a szíj akadályozná a fegyver működését.
Én sokkal kényelmesebbnek és praktikusabbnak tartom mint a két
pontos testvéreit. Járműbe beülve, lövészkedve vagy bárhogyan sokkal mobilabb a fegyver és a szíja sem zavar vagy akadályoz a mozgásban.
Utolsó kommentek